Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Vitafórum - Schütz István: A múlt nyomasztó öröksége : Gondolatok egy új román monográfiáról (Sala, Marius: De la latină la romănă [A latintól a románig]) (The weight of the past. Thoughts on a new Rumanian monograph) 343

albántól, hogy ez az artikulus csak a birtokszó neméhez és számához igazodik, esetéhez viszont nem. Mindkét nyelvben kötelező az elölálló artikulus használata a sorszámnevek előtt, kivéve az 'első' jelentésű román intái sorszámnevet (de ha főnév nélkül, magában áll, csak cel dintái 'az első' alakváltozatát használhatjuk). A második artikulus-rendszert a két nyelv külön-külön, a saját nyelvi eszköztárából fejlesztette ki, de ez a redundancia - jelenség közös sajátosságuk, amint az a személyes névmások enklitikus alakjainak kötelező használatában, azaz a mondat tárgyának és részeshatározójának a személynévmások egyes alakjainak (tárgy- és részeshatározó alakjainak) a megfelelő enklitikus (hangsúlytalan) alakokkal történő nyomatékosításában is megfigyelhető (Demiraj 2004: 130-148). Ez utóbbi jelenség a bolgárban, a mai macedón nyelvben és részben az új-görögben is megvan. És tegyük hozzá, hogy a legfejlettebb a macedónban, amelyben a visszaható személynévmás tárgy- és részeshatározó esetének enklitikus alakjára is vonatkozik (Koneski 1999: 332-337). Itt jegyezzük meg, hogy az 'első' sorszámnevet az albán és a román nyelvben egy-egy elöljáró szóból, illetve annak származékszavából képezték: albán para 'előtt' > ipare, epare 'első', latin ante 'előtt' > *antaneus 'elöl álló, elülső' > román intái 'első'. Az elöl álló artikulust mindkét nyelvben kötelező használni a birtokos névmás előtt: román al meu 'az enyém', al tau 'a tied', al lui vagy al ei 'az övé' stb. (hn. egy birtok esetében), illetve a mea, a ta, a lui, a ei stb. (nn. egy birtok esetében). Az albánban az elöl álló artikulus csak egy birtok esetében csak az egyes szám harmadik személyében, több birtokos esetében válik el magától a névmástól, de a névmás mindenkor nemének, számának és esetének megfelelő határozott, tehát hátravetett artikulust is kap. Tehát egy hn. birtok esetében imi 'az enyém', yti 'a tied', i tij vagy / saj 'az övé'; egy nőnemű birtok esetében: imja 'az enyém', jotja 'a tied', e tij vagy e saj 'az övé'. Az egyes tárgyesetben a megfelelő alakok hn. birtoknál timinltimen, t endin I tenden 'a tied', te tijin/te tijen vagy te sajin/te sajen, az egyes birtokos (részeshatározó és eredethatározó) esetben timitlsimes, tenditlsates, te tijitlse tijes vagy te sajit/te sajes. Többes birtokszó esetében viszont a következő a kép: te mite/te miat 'az enyéim', te tute/te tuat 'a tieid', te tijte/te tijat vagy te sajte/te saját 'az övéi', illetve tane/tonat 'a mieink', tuajt/tuajat 'a tieitek', te tyret/te tyret 'az övéik'. Sok a hasonlóság a két nyelvben a főnevek és a melléknevek többesének, illetve nőnemű alakjának képzésében: a végződések, a fonetikai változások nagy változatossága, sőt olykor több végződés együttes használata is. Ezekre itt és most nem térünk ki részletesebben, miként a két nyelv névmásainak bonyolult „útvesztőjére" sem. (Erre módunk volt a dáko-román kontinuitás történetét részletesen bemutató, francia nyelvű kéziratunkban.) A névmások rendszeréről