Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Vitafórum - Schütz István: A múlt nyomasztó öröksége : Gondolatok egy új román monográfiáról (Sala, Marius: De la latină la romănă [A latintól a románig]) (The weight of the past. Thoughts on a new Rumanian monograph) 343

ftonj). Ez pedig csak évszázadokkal a szlávok érkezése előtt történhetett, amikor a későbbi vlah etnikum elődei még békességben éltek a környező római provinciákban. Tehát a román artikulus hátravetése csak az albán-vlah szimbiózis idején következhetett be (amikor az egymás mellett élés során már kialakult a kétnyelvűség, legalábbis a férfilakosság körében)! Ugyanis az albánok ősei és a római hódítók közötti első találkozásokra abban a korban került sor, amikor a latin nyelvben még megvolt a semleges nem, és az albánok latin jövevényszavaik legrégibb rétegében a latin semleges nemű főneveit még semlegesekként vették át: latin peccatum 'bűn, vétek' > albán mekat, határozott alakban mekatet 'ua.' stb. Most pedig lássuk a román nyelv úgynevezett semleges nemét, mely az 1950-es években vonult be a román alaktanba, a pártállamnak abban az első nacionalista felbuzdulásában, amikor Erdélyből harmadik román fejedelemség lett. Jelen sorok írója a 40-es években még két román fejedelemségről, hím- és nőnemű főnevekről, illetve a többesben nőneművé váló hímnemű főnevekről tanult az aradi gimnáziumban, ezeket akkoriban a román grammatikusok még substantive ambigene 'mindkét nembe tartozó főneveknek' neveztek. A jelenség régóta ismert, sőt még ma is él az albán nyelvgyakorlatban: a nem élőlényt jelentő hímnemű főnevek a többes számban a nőnem felé tendálnak és előbb-utóbb nőneműekké válnak (azaz többesükben minőségi jelzőik és a birtokos névmás megfelelő alakjai is csak nőneműek lehetnek: mal i larte 'magas hegy' - male te larta 'magas hegyek'). Ez a jelenség tapasztalható a románban is (Demiraj 2004: 177-179). Ami pedig a timp 'idő' - többesben timpuri szóval történő érvelést illeti, ami a mai román nyelvészek szerint a latin tempus 'idő' temporem (vagy többes tempóra) alakjából származott, a többi újlatin nyelv - valamennyi! - többszörösen rácáfol erre a feltevésre: a latin semleges nem elhalása és a főnévragozásnak az öt deklinációról kettőre egyszerűsödése után keletkezett *tempotőből vették át a maguk tiampltianp (dalmát), tempo (olasz, portugál), tiempo (spanyol), temps (francia) stb. szavát. Távol áll a tudományos objektivitástól egy olyan feltevés, ami egyetlen latin szóra hivatkozva próbálja több száz (különböző eredetű és korú) román szó többesének -uri végződését magyarázni. Hiszen még a ma átvett idegen szavak többesét is így képezik a románban: turn - turnuri 'torony', twist - twisturi, disc - discuri '(hang- vagy mágneses) lemez', aerodrom - aerodromuri 'repülőtér', scandal - scandaluri 'botrány', tanc - tancuri 'tank, harckocsi', acvaplan - acvaplanuri 'vízisí' stb. Aztán meg azoknak a latin szavaknak az esetében, amelyeknek függő esetben szótagbő vüléses tövük van, az újlatin nyelvek rendszerint megőrizték ennek a szótagnak a mássalhangzóját: latin homo - homine- 'ember' > dalmát iomn, olasz uomo - többese uomini, portugál homem, spanyol hombre, francia homme,