Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Vitafórum - Schütz István: A múlt nyomasztó öröksége : Gondolatok egy új román monográfiáról (Sala, Marius: De la latină la romănă [A latintól a románig]) (The weight of the past. Thoughts on a new Rumanian monograph) 343

(lásd Gombocz 1928: 269-272). A Sala által felsorolt trako-dák folyónevek között kakukktojás a havaselvei Arges folyó neve, ami türk eredetű (Baskíriában ma is van ilyen nevü folyó). És hol van az erdélyi Beszterce-Bistrita, a Zsil, a Küküllő-Tarnava, vagy a Szamosba torkolló megannyi patak szláv neve? Kniezsa István e témában írt dolgozatának (1943) etimológiái még ma is helytállóak. Úgy tűnik, a szerző ösztönösen valamilyen dák nemzetállam létét igyekszik sugalmazni olvasóinak. Ezért intézi el sommásan „beolvasztással" a római hódítás előtti „Daciában" és az Al-Duna két partján élő keltákat (a szkordiszkokat, az erdélyi cotinus bányászokat) és a különböző ind о-iráni etnikumokat (szarmatákat, szigunnákat, agathürszöket). Ebben a témában is jelentkezik Sala bizonyítékainak szelektív volta. A gótokról elfelejti megemlíteni, hogy mint jellegzetesen „falusi" etnikum, hagyták elpusztulni a provincia városait, mert nem tudtak mit kezdeni a kőépületekkel. Sala viszont azt írja, hogy „a hunok betöréséig Dáciában zavartalanul folytatódott az élet a városokban és a falvakban. (...) A szegény lakosság berendezkedett az elhagyatott nagy épületekbe, az akkori szerény életkörülményekhez igazítva ezeket" (Sala 22). Szerinte a gótok különben is „főként a Kárpátok külső lejtőin" telepedtek le. A gót eredetű szavak hiányát a román nyelvben egyrészt azzal magyarázza, hogy a gótok „dáciai tartózkodása viszonylag rövid volt (mindössze 2-3 évszázad)..." másrészt pedig „a gót nyelv és a román alapját képező latin nyelv közötti intenzív kapcsolat hiányával..." (Sala 29). Összehasonlítás céljából itt is a már említett svéd romanistát idézi, aki hangsúlyozza, hogy a franciaországi baszk nyelvben sem maradt semmi nyoma a francia nyelv kialakulásában adsztrátumként szereplő germán nyelveknek. A gepidák (és az ókori szerzőknél talált Gepidia földrajzi fogalom) talán véletlenül maradtak ki Sala monográfiájából, pedig még a 6. században is ők uralták a Szamos és a Maros völgyét, sőt ők mértek megsemmisítő vereséget az atyai jusson hajbakapó Attila-fiakra, arra kényszerítve a maradék hunokat, hogy a Fekete-tengeri északi partvidékére húzódjanak vissza. A romanizáció pedig tovább folytatódott. „Miként a Dunától északra -ismétli meg a szerző -, a folyótól délre élő trák lakosság is romanizálódott, főleg azért, mert a Római Birodalom már sokkal korábban meghódította és birtokába vette a Balkán-félszigetet. Tehát végbement a szintézis a trákok és a római kolónusok között, aminek eredményeként kompakt romanizált tömb alakult ki, a кафаи-Ьа1кат romanitás, aminek a fő tengelye a Duna volt" (Sala 30). Feltehetőleg a bukaresti nagyobb könyvtárakban is fellelhető a londoni Times Books Harper Collins Publishers gondozásában 2001-ben már harmadik kiadásban megjelent The Times History of Europe című szemléltető történelmi atlasz, amit az oxfordi, a cambridge-i, az exeteri és az ohiói egyetem, valamint a