Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Vitafórum - Schütz István: A múlt nyomasztó öröksége : Gondolatok egy új román monográfiáról (Sala, Marius: De la latină la romănă [A latintól a románig]) (The weight of the past. Thoughts on a new Rumanian monograph) 343

hasolíthatatlanul nagyobb hangsúlyt helyeztek a dákok tudományos ismereteire, sőt filozófiai hajlamaira is. Ennek az értelmezésnek az ideális forrása Jordanes, egy 6. századi történetíró, a gótok történetének szerzője. Mivel igyekezett minél előnyösebb megvilágításba helyezni a gótokat, a gétákkal azonosította őket, akiknek aztán ragyogó civilizációt tulajdonított. A dákok, akaratukon kívül, a gótoknak is és a román kommunistáknak is a segítségére siettek..." (Boia 2002: 36). Jordanesszel kapcsolatban említsük meg, hogy ő az első „barbár" (alán vagy gót) történetíró, akinek latinul írt müvei megmaradtak az utókor számára. Eletéről csak annyit tudunk, hogy 490 táján született és 560 körül halt meg valahol a Bizánci Birodalom területén. Guthinger Bala, a bizánci hadsereg alán származású parancsnoka mellett ténykedett nótáriusként, majd valamelyik balkáni kolostorba vonult, ahol szerzetesként írta történeti müveit. Főműve a De origine actibusque Getarum (A géták eredetéről és tetteiről) című kompiláció, amit Cassiodorus (487 k. - 583 k.) római történész 523 és 533 között készült, de elveszett Libri XII de rebus gestis Gotharum (XII könyv a gótok viselt dolgairól) című müve alapján, abból bőven idézve, írt meg. Miként az eredeti mű, Jordanes kompilációja is azt a célt szolgálta, hogy a keleti gót arisztokrácia törekvéseinek megfelelően leszerelje a római arisztokráciának a gótokkal szemben tanúsított ellenszenvét, még azon az áron is, hogy teljesen kiszolgáltatja a közrendű' gótokat Bizánc kénye-kedvének. Természetesen sem Jordanes, sem mai szerzőnk nem tesz említést a gótoknak arról a kevésbé rokonszenves szokásáról, hogy az elfoglalt területeken a számukra fölösleges lakosságot pénzzé tették, azaz eladták a rabszolgapiacokon, mert a bizánci luxuscikkeket csak ezzel az árúval tudták megfizetni. Hiszen valószínűleg Aurelianus is ettől a keserves rabszolgasorstól akarta megkímélni a kitelepített - időközben már római polgárjogot nyert! - dáciai lakosságot. A dáciai folyónevek eredetét illetően Sala a már említett Grigore Brancus kutatásaira hivatkozva szól a „kései trako-dák nyelv" bizonyos hangtörvényeiről, többek között megemlítve a dák Alutus folyónevet, amiből az a > о hangtörvény hatására a románban Olt lett. Ha Bräncus valóban megfogalmazott egy ilyen „kései trako-dák" hangtörvényt, akkor mentségére csak a klasszikus mondást lehet felhozni: Dicitur Homerus caecus fuisse! Ugyanis az albán-román közös szókincs vizsgálatában ez a román kutató is aláhúzta a román nyelv konzervatív voltát, amennyiben az eredeti a hangzót a román megőrizte, az albánban viszont о lett belőle (lásd román mazáre 'borsó' < albán modhull 'ua.'). Az Olt nevének hangtörténetével még egy probléma van. Az Erdélyben letelepülő németek („szászok") a folyó nevét Alt alakban vették át a magyarból, akkor ugyanis a magyarban még megvolt az illabiális a hang, amiből már a 12. században о lett, és így az Erdélybe beszivárgó románok már csak a magyar Olt alakot vehették át