Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Vitafórum - Szépe Judit: Rövidzárlat és kisiklások a nyelvi realizáció szintjei között (Huszár Ágnes : A gondolattól a szóig : A beszéd folyamata a nyelvbotlások tükrében) (Short circuit and derailments between the levels oflinguistic realisation) 312

cióját és tipológiáját. Ez annál is inkább indokolt, mert „ez szolgált a későbbi csoportosítások kiinduló alapjául" (47). A tipológia a szokásos nyelvtörténeti változástipológiát követi: mennyiségi és minőségi változásokat különít el, ezt keresztezi az érintett elem mozgása vagy helyben maradása. Bár terminológiája más, világosan látta a szóalakok szegmentumpozíciói közti prominencia-eltéréseket, amelyek számos folyamatszabály kiváltói. Míg Meringer szegmentum nagyságrendben elemzi és értelmezi a tévesztéseket, követője, Wundt felismeri, hogy a tévesztési müveletek nem korlátozódnak a szegmentumokra, hanem érinthetnek „egész hangcsoportokat, sőt szavakat is" (48). Ez utóbbi esetében ő beszél először az asszociáció jelentőségéről. Felismeri az anticipáció elsőbbségét a perszeverációval szemben, valamint a szemantikai tényező fontosságát is a nyelvbotlásokban. Freud elszóláskoncepciója külön alfejezetet tesz ki, amelyben Huszár Ágnes nemcsak részletesen bemutatja a freudi, „a verbalitáshoz köthető téves cselekvések" hátterében munkálkodó, az asszociációkon is túlmutató lelki motívumokat (49), továbbá viszonyukat az ösztön-én-hez, hanem felhívja a figyelmet Goethének egy csaknem 80 évvel korábbi munkájára, amely mintegy előrevetíti a freudi koncepciót. A mind Meringemél, mind Freudnál kibontható „versengés" kisebb és nagyobb intenzitású elemek, illetve ösztön-én és tudatos én megnyilatkozása között pedig már előrevetítik a jóval később, kognitív irányzat „versengési hipotézis"-ét (51). Ezt követik a kognitív paradigma beszédprodukciós modelljei. A fő váltást a korábbi kutatásokhoz képest Huszár Ágnes abban látja, hogy a fonetikai realizáció helyett a hangsúly immár „az azt megelőző tervezési szakasz(ok)ra esik" (51). Döntő szemléleti változásként értékeli azt is, hogy a korábbi nézetekkel szemben a beszédprodukciót és a beszédértést „több szakaszból álló folyamat"ként tekintik (51). Eleinte a két legfőbb szakasz, a tervezés és a kivitelezés különült el a kognitív modellekben (Stemberger 1985), de a további kutatások évtizedei során minden pszicholingvisztikai modell többlépcsőssé vált. Az új modellek két fő elképzelés köré csoportosulnak, a moduláris és a párhuzamos feldolgozás elméletei köré. A moduláris szemléletű koncepciók közül Huszár Ágnes Fromkin, Stemberger, Garrett, Shattuck-Hufnagel és a kétségkívül legnagyobb hatású Levélt modelljét mutatja be. Legfőbb közös jellemzőjük, hogy „a beszédfolyamat különböző részeit egymástól viszonylag független modulok tevékenységeként szemléltetik" (52-53). A modulok azáltal tudták értelmezni az emberi verbális tevékenység hihetetlen sebességét, hogy a feldolgozás során kizárólag eredményeik voltak elérhetők egymás számára, és csupán egy irányban. Akárcsak az elemek elrendeződését, a feldolgozásukat is lineáris rendűnek tekintették. A feldolgozás során „a mindenkori felső modul kimenete szolgál a következő modul bemeneteként" (53). Ezeknek a modelleknek a legfőbb hátránya az volt, hogy nem vagy csak igen kevéssé tudtak számot adni a