Nyelvtudományi Közlemények 103. kötet (2006)
Tanulmányok - Simoncsics Péter: Karácsony Sándor nyelvészeti nézeteiről és ezek utóéletéről [Sándor Karácsony's views on language and their (almost non-existent) influence on the profession] 106
magunkat is, olvasókat egy közös „téridőben", amely a 16. századtól a 21. századig, ill. a mindenkori olvasó koráig tart, és Észak-Afrikától a Kárpátmedencéig terjed (sőt tovább, a Pokoltól a Mennyországig) átfogva a magyar (és horvát) történelmet az oszmán hódítástól - kimondatlanul ugyan de - mostanáig. Hogy ez a perspektívát adó virtuális mondatszerűség (azért csak „szerűség", mert legtöbbször el sem hangzik) univerzálé, azt közvetve az is bizonyítja, hogy Vergilius Aeneis-ének, a Szigeti veszedelem egyik mintaadó elődjének is van egy „apokrif bevezetője, amely úgy kezdődik, hogy lile ego, azaz magyarul „Én, az", kanonizált kezdése pedig úgy, hogy Arma virumque cano...", azaz , fegyvert s vitézt éneklek." 3.2. A centrifugális paradigma A magyar igeragozásnak a 19. század vége óta elterjedt és némileg félrevezető osztályozását, amely alanyi és tárgyas ragozásról beszél, csak lassan kezdi fölváltani a paradigmák pontosabb azonosításán alapuló adekvátabb kategorizáció. Ennek a tisztázó folyamatnak elindítója Karácsony Sándor volt, aki Magyar nyelvtanában (1938) pontosabb terminológiával él, amikor az ige tárgyának a nyelvtani személytől függő (határozatlan vagy határozott) minőségétől eredeztetett határozatlan és határozott igeragozásról beszél. A következő lépést Lötz János tette meg, amikor az implikatívusz azonosítását az általános és határozott paradigmák tágabb keretében végezte el (1962). A magyar igeragozás leginkább adekvát osztályozása Dániel Abondolónak köszönhető (1988). Ennek bemutatása alább következik. Visszatérve a beszédnek perspektívát adó virtuális mondatra, hogy „szóval tartalak", ill. arra az egy tagból álló igei paradigmára, az implikatívuszra, amely az igei részét alkotja e frázisnak. Az ige két argumentumának, az első személyü alanynak és a második személyü tárgynak a viszonya a nyelvtani személyt tekintve: S < О (olvasd: О nagyobb S-nél). Ez a Lötz János azonosította egytagú paradigma egy tágabb paradigmába illeszkedik, amelynek minden tagjára igaz a képlet: S й О (olvasd: О nagyobb S-nél vagy egyenlő vele). Az ilyen paradigmát nevezi Dániel Abondolo centrifugális paradigmának (a benne kifejezett tárgyat pedig explicit tárgyjelölésnek [explicit object marking]), ahol a kör középpontjában állónak képzeljük el a nyelvtani első személyt, a másodikat a tőle kifele eső első koncentrikus körön helyezzük el, a harmadikat pedig az azután következő körön.6 6 Az egyszerűség és a szemléletesség kedvéért csak egyes számú alakokról beszélek.
