Nyelvtudományi Közlemények 102. kötet (2005)

Tanulmányok - Maticsák Sándor: Az agglutinációval keletkezett mordvin képzőkről [On Mordvinian derivational suffixes of agglutinative origin] 7

nem indult el. Az alapszó szemantikai köre viszonylag zárt, tetszőleges jelentéstani variabilitásról szó sincs. Mindezek alapján az al egyértelműen összetételi utótagnak tekinthető, s a vizsgálati körből kizárandó. 6. alks. Az Eízan ke Г (2000: 47) szerint ez az elem 'valaminek az alsó részét jelöli' (ezt kiegészíthetjük a 'növény, tő alsó része' és az 'ágy' jelentésekkel is, vö. MdWb 28). Kapcsolódhat testrésznévhez (kenzalh 'körömalja' < kenze 'köröm',piTgalks 'talp' <pil'ge 'láb', kavalalks 'hónalj', ulalks 'toka' < ulo 'áll'; pfalks 'az ágy fejrésze; párna' <pra 'fej'); földrajzi köznévhez (mastoralks 'föld alatti boltozat' < mastor 'föld', pandalks 'hegyalja' < pando 'hegy'); ill. jelölheti a lakás, lakóterület bizonyos részeit (ezemalks 'a lóca alatti hely' < ezem 'pad, lóca', val'malks 'az ablak alatti hely' < val'ma 'ablak'). (A példák egy részéből kiviláglik, hogy az -al és az -alks a jelentés megváltozása nélkül egyaránt kapcsolódhat bizonyos szavakhoz.) Az al elemhez hasonlóan, itt is egyértelműen megmarad az alks eredeti jelentése, nem indult el semmiféle deszemantizációs folyamat. Az összetételek konkrét testrészt, tárgyat, helyet jelölnek, s az előtag és utótag viszonya világos. Az alapszó szemantikai köre itt is viszonylag zárt. A képzővé válást nehezíti az is, hogy az alks eleve képzett szó: az al 'vminek az alja' lexémához a rendkívül produktív -ks denominális nomenképző járul. Mindezek alapján elmondható, hogy az alks nem képző vagy félképző, hanem összetételi utótag. 7. -bije, -bijo, -buje. Cygankin (1981: 48—49) ezt az elemet önálló szóból alakult képzőnek tekinti. Funkciója, felhasználási köre rendkívül korlátozott, csak az északkeleti erza nyelvjárásokban fordul elő, s csak személynevekhez kapcsolódhat. Az alapszó, a mdE bujo, pijo - amely mára már kiveszett a mordvinból, s helyére a cora 'fiú' lépett - az ősmd. *pujd/pijd < *püjd alakra vezethető vissza, amely kapcsolatba hozható a m.fiú, zürj.-votj. pi, cser. püerye, fi. poika (< PFU *pojka 'fiú, vkinek a fia'; UEW 390; Keresztes 1986: 122) szavakkal.13

A szóeleji p- bizonyos fonetikai helyzetben (összetett szavakban, zöngés mássalhangzóra végződő előtag után) zöngésülhetett. A személynévi tőhöz kapcsolódva a bije, bijo, buje jelentése megváltozott: 'fiú' > 'család, nemzetség feje, nagycsalád vezetője' > 'nemzetség, törzs'. Ez a jelenség ma is adatolható: Mitfanbuje 'mindazok, akik a Dmitrij nevű férfi családjába tartoznak'; Ohremeríbuje 'akik Jefrem családjának a tagjai'. Ez a szó a nem hivatalos (nem eloroszosított) településnevekben, mordvin személynevekhez kapcsolódva 'a nemzetség, törzs szállásterülete' jelentést vette fel, vö. 13 Jelentéstani nehézségek

miatt nem fogadható el Voronin etimológiája, mely szerint a tat. buje 'vidék, övezet' szóra (vö. or. бщй 'vidék, határ') volna visszavezethető, s eredetileg a 'mordvinokat a szergacsi tatároktól elválasztó határ'-t jelölte volna. Ugyancsak elvetendő Gordeev feltevése is, miszerint csak a mdE bij(e) származhat a PFU *pojka szóból, a buj(e) viszont a fi. oja, lív vaja 'árok' megfelelője lenne (idézi Cygankin 1981: 49).