Nyelvtudományi Közlemények 101. kötet (2004)

Szemle, ismertetések - Pillanatkép a pszicholingvisztikáról: fogódzók és hiányhelyek [State of the art in psycholinguistics: strengths and lacunae] (Szépe Judit) 290

tális realitása. Garrett elméletében a produkció főbb állomásait képviselő különféle szintek, „Processzorok" egyértelműen megfeleltethetők a korai generatív grammatikai modell komponenseinek. Központi egységei, a funkcionális és pozicionális szintekre oszló Szintaktikai Processzor, a mondatszerkezet mély-, illetőleg felszíni szerkezetét létrehozó egységei a beszédprodukciós folyamatnak (szintaktikai generáló komponens), amelyek közül a Szemantikai Processzor a funkcionális szinthez, vagyis a mélyszerkezethez rendel szemantikai értelmezést lexikai és alapvető grammatikai viszonyok formájában, a Fonetikai Processzor pedig hangtani értelmezést a pozicionális szinten létrejövő felszíni szerkezethez (éllelmező komponensek). Ennek a viszonylag egyszerű és alapvető generatív nyelvészeti ismeretek birtokában könnyen követhető modellnek az áttekintése azonban sajnálatos módon nehezen követhetőre sikerült, ugyanis a generatív párhuzam bemutatásának elmaradása nélkül az olvasót soronként bombázzák újabb és újabb megfejthetetlennek tűnő terminusokból álló információk: „Eközben a Szemantikai Processzor létrehozza a reprezentáció funkcionális szintjét. Ez a »funkcionalis informacio« kerül a Szintaktikai Processzorhoz. Ennek a Proceszszornak kettős feladata van: egyfelől pozicionális kereteket választ, amelyek tartalmazzák a grammatikai jelölőket (a felszíni szerkezetben), másfelől beilleszti a korábban kiválasztott főbb lexikai egységek fonológiai reprezentációit az adott keretek megfelelő helyeire" (39). Ha a modell három fő szintjének bemutatása nem a nyelvbotlások szerepének Garrett-i felfogása után került volna sorra, hanem még a Processzorok előtt, az érthetőség nagyban növekedett volna. Levélt beszédprodukció-modelljének tárgyalása egy egész alfejezetet tesz ki, „A beszédet megelőző folyamatok" címmel, amely Levélt modelljének konceptuális tervező és átalakító, illetőleg artikulációs tervező szakaszát ismerteti, a közlés fogalmi tartalmát szervező makrotervezéssel és a közlés logikai-propozicionális rendezését kialakító mikroszervezéssel, illetőleg a szemantikai tartalom szintaktikai, majd fonológiai-fonetikai formába való kódolásával. Ebben a modellben is világos a generatív grammatikával való párhuzam. A makro- és a mikrotervezés szintaktikai határmoduljaiban a standard generatív szintaktikai komponens bázis-, illetőleg transzformációs szabályainak megfelelő mentális folyamatok működése, a szélső modulokban pedig a szemantikai-fogalmi, illetőleg a fonológiai komponens funkciói vannak képviselve. A generatív szemlélet magányos beszélőjének elvétől élesen eltér az a mozzanat a Clark-házaspár koncepciójában, hogy Grice (1975) együttműködési alapelvének bevonásával felteszi a beszédprodukciónak a hallgató szempontjait figyelembe vevő aspektusait, aki „mindent megtesz annak érdekében, hogy a közléseket megértse" (40). Sajnos a szerző által hozott Rejtő-idézetek (40-41) nem az együttműködési alapelv megsértésére példák. Jó részük egyszerű frazeológiai kontamináció. Az alapelvből adódó társalgási maximák megsértésére példa a pittsburghi társadalombiztosítási