Nyelvtudományi Közlemények 98. kötet (2001)

Szemle, ismertetések - Szépe Judit: Fonémikus parafáziák magyar anyanyelvű afáziások közlésfolyamataiban [Phonemic paraphasias in the speech of Hungarian aphasics] (Szende Tamás) 359

SZEMLE, ISMERTETÉSEK 361 vetés nyomán megfogalmazhatók olyan megfelelések, amelyek bizonyos határok között predikciókat engednek meg az afáziás tévesztések alakulására vonatkozólag. Ezek közül kiemelkedik az egyjegyű helyettesítések tendenciája, az, hogy a köznyelvi fonológiai alapalakhoz (mögöttes reprezentációhoz) viszonyítva a hanghelyettesítésekben erős törekvés mutatkozik a pusztán egy megkülönböztető jegyben eltérő másik fonéma vagy fonotípus használatára. A jelölt megtalálja a magyarázatát annak is, hogy amennyiben az adatok e tendenciától eltérő jelenségeket tükröznek, akkor az eltérések miért alakulnak éppen az adott irányban. Ez az explikáció világít rá először a szerző gondolkodásának eredetiségére, kiváló erudíciójára. Kideríti és igazolja, hogy az afáziások közlésfolyamataiban (különösképpen az artikuláció oldalán) a hangtani entitásoknak mintegy szerkezeti felbontás ára-újraszervezésére kerül sor. Ennek az eredményeként állnak elő olyan alakulatok, mint az affrikáta felbontásával és komponenseinek más rendű összeállításával létrejött [dosent] formáció vagy a csavar szó helyén ejtett [várva] képződmény, mely utóbbi egy struktúratartó korlátozás hatását mutatja az ejtés programozásában (vö. különösen 139-150). Eddig talán többen is eljutottunk volna. Az elméleti szintváltás akkor és azzal következik be, hogy a szerző általános és elvont formában fogalmazza meg a helyettesítési jelenségek okmagyarázatát, az 'információs térszűkítés' tézisét, vagyis azt, hogy lényegében mindenkor a teljes alakulathoz szükséges (fonológiai) információ valamilyen hiánya: kiesése vagy „hozzá nem férhetősége" áll a háttérben, mégpedig mind a fonetikai-fonológiai programozásban, mind az azonosítás folyamataiban. Egy ilyen egyszerűnek látszó tétel hiteles állításához nem könnyű eljutni. Nem könnyű eljutni, mert a tévesztések sokaságában számos olyan adat van, amelyben a felületes szemlélő aligha lát mást, mint a standard alapalakhoz viszonyítva bővített formát (1. az epentézis, a protézis eseteit vagy a szótagot kiegészítő átalakulással létrejött szekvenciákat). Hasonlóan finom elemzési készséget kíván meg a közlés két műveleti oldalának, a beszédprodukciónak és az észlelésnek/azonosításnak a viszonya. A szerző megállapítása szerint természetesen a nyilvánvaló átfedések ellenére sem tükörfolyamatokról van szó. A viszony lényege az afáziásoknál az, hogy az eltérések a működési mechanizmusokban meghatározott körülmények hatására kisebb vagy nagyobb deviációkat mutatnak, nem pedig állandó távolságot tartó párhuzamot (vö. 62-66). A felismerés heurisztikus értéke abban áll, hogy ilyen konzekvenciához a jelenségek eseti keveredésének halmazában fel kellett ismerni a nagyon szubtilis szabályosságokat. A munkában a hanghelyettesítések nagy felbontású tereprajzát kapjuk. A deskripció teljes és egzakt, a helyettesítő és a helyettesített fonémák minden összefüggése feltárul a kötet lapjain, köszönhetően mindenekelőtt a fonológiai megalapozásnak. Ennek nyomán Szépe Judit lépésről lépésre előrehaladva fel-