Nyelvtudományi Közlemények 97. kötet (2000)

Tanulmányok - Csúcs Sándor: A permi vokalizmus története [The History of Permic vowel system] 3

46 CSÚCS SÁNDOR hangzók közé, a rendszerben elfoglalt helyzetének szilárdságát a magánhangzóharmónia biztosította (hiszen az a párja volt). Ennek megszűntével az ä helyzete labilissá vált, ezért fokozatosan kiveszett a rendszerből. Két lehetősége volt az átalakulásra: a zártabbá válás és a centralizálódás (depalatalizálódás). A bizonytalansági elvnek megfelelően az á-k egyik (nagyobb) része az első, másik (kisebb) csoportja a második lehetőséget választotta. Az eredeti ä-k és a-k egyik (kisebb) csoportjából létrejött tehát a centrális csoportba átkerült a fonéma. Az eredeti a-k nagyobb része megmaradt velárisnak és labializálódott. (Vagy esetleg megőrizte eredeti labializáltságát. Sammallahti a FU alapnyelvre labiális a-t rekonstruál.) így keletkezett a PP *D, amelynek gyakoriságát azután az eredeti és a másodlagos *o-k hasadása növelte jelentősebb mértékben. Ezt a hasadást úgy képzelhetjük el, hogy az *ok egy része némileg zártabbá, másik része némileg nyíltabbá vált, majd a köztük kialakult fonetikai különbség fonológizálódott. Hogy mely szavakban rögzült a nyíltabb és melyekben a zártabb o, az a bizonytalansági elvnek megfelelően többnyire a véletlenen múlt, bár esetleg a hangkörnyezet is befolyásolhatta. (Itkonen szerint az r előtt történt nyíltabbá válás. Az én anyagomban r előtt PP *o áll 9 szóban, PP *D pedig 15-ben.) Ezekkel a változásokkal egy időben a rendszer átellenes oldalán is jelentős változás történt: *«>*«> i. Ezt a változást én a természetes fonológia és a gazdaságosságra való törekvés elveinek megfelelő redukálódási folyamatnak tekintem, hiszen a felső nyelvállásúak között az i a leginkább neutrális, legkisebb energiával ejthető magánhangzó. (Nem palatális, nem veláris, nem labiális.) Interpretációmat támogatja, hogy a PO-ban és több votják nyelvjárásban ez a hang tovább redukálódott és nyíltabbá vált. Ebben a folyamatban szórványosan az *i is részt vett. Az u-k (és íi-k) számának radikális csökkenése felborította a rendszer korábbi számszerű egyensúlyát és kiváltotta az *o, majd az *D (< *a) tömeges zártabbá válását. Az *o és *D számának csökkenése viszont indukálta az *e > *ó > *o, *:> labiovelarizációt, hiszen az o-féle hangok számának gyarapítására ez volt az egyetlen lehetőség. Hogy mely szavakban történt meg ez a változás és melyekben nem (hiszen az erdeti e-k egy része megőrződött), azt a hangkörnyezet is befolyásolhatta (mint ezt Itkonen is gondolta), de alapvetően mégis csak a bizonytalansági elv érvényesült. Az ismertetett, tömeges méretekben lezajlott hangváltozásokkal egyidejűleg velük ellentétes, szórványos változások (visszacsapások) is lezajlottak (tehát pl. nyíltabbá válás, illetve *o > *ó > *e változás). Ez a jelenség jól ismert más nyelvek történetéből is. A zártabbá és nyíltabbá válással kapcsolatban felmerül az a kérdés, hogy befolyásolhatta-e ezeket a folyamatokat a második szótagi magánhangzó nyílásfoka. Mint arra már utaltam, Rédei és Korenchy általános magyarázó elvként al-