Nyelvtudományi Közlemények 95. kötet (1996-1997)

Szemle, ismertetések - Szende Tamás: Kiefer Ferenc (szerk.): Strukturális és magyar nyelvtan 2. Fonológia 245

Kiefer Ferenc (szerk.): Strukturális magyar nyelvtan 2. Fonológia. Akadémiai Kiadó, Budapest 1994. 708 oldal. SZENDE TAMÁS Ez a munka a magyar nyelv strukturális leírását célzó sorozat második, a mondattan utáni darabjaként jelent meg a szakterület művelőinek, egyszersmind több intézmény képviselőinek kollektív szerzőségében. Amint a sorozat minden egyes megjelent vagy tervezett kötetének, a „Kék fonológiának" is az a célja, hogy a magyarnak a maga tudományos részdiszciplínájában teljes és korszerű áttekintését adja. A teljesség a mondattan esetében is viszonylagos volt, és a fonológiára ugyanez áll. A szinthatárok ugyanis a szubszegmentális összetevők, illetve a mondat, és csupán kivételesen akadnak utalások a mondaton túli tematikai egységek fonológiai tulajdonságaira. Kivételesen sincsenek utalások viszont történeti vonatkozásokra, hiszen a mű célja a mai magyar nyelv deskripciója. Pontosabban itt is szükséges korlátozással élni: annak a leginkább - humboldti terminussal -energeia dimenziójában értelmezett égi mása. Jelen esetben természetesen itt inkább chomskyánus ihletésről van szó az ideális beszélővel, a konzekvencia azonban ugyanaz. Az adatok két csoportra oszlanak, nevezetesen azokra, amelyek egy teoretikus leírás elemi pontjai, valamint azokra, amelyek - nincsenek. Az ergon világának kirekesztése valójában pedig egy másik, élesen csonkító önkorlátozás gesztusa. A mai magyar nyelvhasználat dinamikájának vetületei sem jelennek meg a munkában, a beszédstílusok időzítési-torzítási sémáinak műfaj specifikus tipológiáját leszámítva. (A helyzet kísértetiesen felidézi a századelő elméleti idilljének szertefoszlását. Emlékszünk a saussure-i koncepciót ért bírálatok több mint módszertani jelentőségű tételeire.) De a Kékfonológia megjelenése - ebben a formában, ezekkel a tárgyköri korlátozásokkal is és ebben az időben - nagyon fontos eseménye a magyar fonológiának és a magyar fonológiájának. 1. A magyar és a magyarországi fonológiának kialakulása óta eddig két olyan történelmi pillanata volt, amikor egy vonalban haladt a nemzetközi tudományosság élén. A harmincas évek elején Laziczius részvétele a prágai iskola működésében egyszerre vitte előre a bimbózó tudományszak elméleti alapkérdéseinek tisztázását és hozta magával az új elvek érvényesítését a magyar nyelv leírásában, már Gombocz hagyományos, de tiszteletreméltóan rugalmas szellemének befolyásolásával is. A másik a hatvanas évek vége volt. Szépe György monográfiája, Az alsóbb nyelvi szintek leírása, amely - szerényen