Nyelvtudományi Közlemények 93. kötet (1992-1993)

Tanulmányok - Szende Tamás: A szekvencia időszerkezetének torzulása a köznyelvi beszéd ’lazítási folyamataiban’ [From ’Underlying’ to ’Lenited’: On temporal pattern distortion in Hungarian] 3

A szekvencia időszerkezetének torzulása a köznyelvi beszéd 'lazítási' folyamataiban 0. A tanulmány célja, hogy számot adjon elsősorban a beszéd időstruktúrájának arról az aspektusáról, amelyben a közlemény hangtani értelemben vett szerkezete az idő függvényében és — másfelől — a specifikus tartamviszonyok e szerkezet függvényében egymást kölcsönösen alakítják. Mivel úgy tekintem, hogy az említett kölcsönhatások a szekvenciák fonológiai alapalakjainak ideális artikulációs képviseleteihez viszonyítva a szegmentumsor torzításaiban, közelebbről leníciós — vagy ahogy nevezni fogom — 'lazítási' folyamataiban jutnak érvényre, két problémát is valamelyes részletességgel tárgyalni kell: (i) a fonológiai alapalak leírásáét és (ii) a 'lazítás' fogalmáét. Mint az időszerkezettel kapcsolatos célvetésböl azonnal látható, a két tényezőt: (i) a hangtani szerkezetet és (ii) az időtartamot egymástól nem függetlenítve kezeljük, még ha elvileg mindkettőre külön, magas absztrakciós szinten, a két dolgot egymással közvetlenül kapcsolatba nem hozó definíciót lehet is adni. Mind a közlemények mint elemi összetevők lineáris és nem lineáris konkatenációjú sorozatai, mind pedig az idő(tartam) mint eseményeknek az eseménytéren belüli abszolút rendezőelve megragadható a másik egyidejű feltételezése nélkül, azonban a beszédkommunikációt a kettő szükségszerűen együtt alkotja. A jelzett aspektus valójában parttalanul széles tematikát takar. E tematikát itt azzal határoljuk körül, hogy nem foglalkozunk velük, hanem eleve adottnak vesszük a lehetséges magyar nyelvű beszédközlemények izolált, torzítatlan ejtésű változatait. Ez a korlátozás — természetesen — mélyen fekvő, súlyos elméleti problémákat vet felszínre, amelyeket majd röviden szintén érintenünk, de legalábbis jeleznünk kell. Az említett szűkítéssel a dolgozat célja tehát így fogalmazódik meg: azoknak a rendszeres ejtési sajátosságoknak a leírása, illetőleg rendszerbe foglalása, amelyek eltérő nagyságrendű közlési szakaszokban egy, a megfelelő fonológiai keretben ábrázolt kiindulási alapformán, a normatívnak tekintett ejtés tolerancia sávjában, a köznyelvi beszédben végbemennek. Vizsgálataim körét és részben jellegét is a következő példán illusztrálom. Egy SÍ beszédhelyzetben, amelyben Nyelvtudományi Közlemények 93. 1992-1993.