Nyelvtudományi Közlemények 93. kötet (1992-1993)

Tanulmányok - Szende Tamás: A szekvencia időszerkezetének torzulása a köznyelvi beszéd ’lazítási folyamataiban’ [From ’Underlying’ to ’Lenited’: On temporal pattern distortion in Hungarian] 3

4 SZENDE TAMÁS négy közlőtárs között előre megadott közléstárgyról van szó, egy bizonyos érvelés merev, szenvedélyes elutasításaként az egyik résztvevő a nyomatékos Szóval nem! mondattal mint önálló, lezárt közlésegységgel adja meg a maga válaszát. Az elemzést a beszédközlemény makroszkopikus szegmentális fonológiai leírására korlátozzuk. így eltekintünk a közléshelyzetre vonatkozó, a tartalmi (kontextuális, jelentéstani, pragmatikai), grammatikai, szupraszegmentális fonológiai, fonetikai stb. ismérvek alkalmazásától. Ekkor a Szóval nem! közlemény a (1) /#so:vol# #nem#/ formát ölti. Fontos megjegyzem, hogy ennek a formációnak ilyen alakban való lejegyzésével voltaképpen további, kimondatlan kikötéseket vezettünk be. (i) Feltételezzük, hogy van a szegmentális fonológiai egységeknek és az őket összefűző viszonyoknak egy adott, véges halmaza, amely meghatározható, és éppen a fenti leírásban szereplő egységek azok, amelyek a nevezett közleményt adekvát módon tükrözik. Tehát hogy a magyarban vannak rövid és hosszú magánhangzók, legalább két fonemikus értékű nazális mássalhangzó, hogy csak szóhatárjegy szerepel ebben a szekvenciában, más fonémahatárjegy nem, és így tovább; emellett, hogy a szegmentális tagolás egyáltalán hiteles, holott egyébként csupán egy lehetséges, gyakorolt változata a fonológiai elemzésnek, és kizárólagossága vitatott (vö. Griffen 1981). (ii) Az adott forma egyáltalán kiindulása lehet az ejtésbeli megfelelőnek, és nem (csak) a végpontja egy levezetésnek, amely az ejtési alakból indul ki. A levezetések az ellenkező kezdőpont és irány megválasztásával ugyanis nem föltétlenül azonos lépéseket foglalnak magukban (vö. Eliasson 1981). (iii) Kirekesztjük végül az elemzésből mindazokat a fonetikai szabályokat és folyamatokat, például az [1], illetőleg az [cd] szakasz nazalizálódását és általában az igazodás minden esetét, amelyek akár egyetemesen, akár nyelvspecifikus módon az ejtésképletet közönséges, lento közlésmódban is automatikus szabályossággal formálják; ez utóbbiak: az igazodási szabályok ugyanis — képletesen szólva — egy (szub)szegmentális programozó automatában rögzítve vannak (vö. Vértes 0. 1958; Elekfi 1968), és jelentéselkülönítő szerepük nincs. Az (1) alatt szereplő leírás fonológiailag ugyan sokat, fonetikailag azonban önmagában közvetlenül szinte semmit nem árul el a szóban forgó beszédközleményről. A ferde vonalak között feltüntetett szekvencia csupán alapjául szolgál annak a szekvenciának, amely akusztikai jelek sorozatában valósul meg az ejtés nyomán. Azzal az ejtési változattal, amely a legszorosabban követi a közlemény (1) alatt megadott fonológiai alapalakját, ugyanis a helyzet a következő: Nyelvtudományi Közlemények 93. 1992-1993.