Nyelvtudományi Közlemények 93. kötet (1992-1993)

Tanulmányok - Szende Tamás: A szekvencia időszerkezetének torzulása a köznyelvi beszéd ’lazítási folyamataiban’ [From ’Underlying’ to ’Lenited’: On temporal pattern distortion in Hungarian] 3

34 SZENDE TAMÁS (1. Szende 1969. 370-374), az itt tárgyalt redukciótípus leírása szempontjából kettéválasztásuk indokolatlan (és az akusztikai képen nem is lehetséges). Az ajakartikulációban jelentkező redukció ismérve a normatív labialitási, kerekítettségi, illetőleg záródási értéktől való eltérés. (A magyar köznyelvi beszédhangok ajakartikulációjára vonatkozólag több, adatokkal dokumentált összeállítás is rendelkezésre áll, így Szende 1969, Molnár 1970, Bolla 1982; közülük Bolla Kálmán munkája a legteljesebb.) Ez a redukciótípus azokra a szegmentumokra terjed ki, amelyekben a 'labialitás/kerekítettség' képzési összetevője egy (önmagában adott) szegmentum azonosító tényezője. Ilyen értelemben beszélünk [o] vagy [b] redukciójáról, de nem tekintjük idevágó redukciós jelenségnek, ha egy az [s] képzéséhez másodlagosan tartozó valamilyen ajaknyílási alakzat másnak mutatkozik, mint a normatív képzésű [s] ajakartikulációs képén megjelenő formáció. Az utóbbi ugyanis mindig más — a szekvenciának és a szóban forgó beszédhangnak az azonosítása szempontjából elsődleges — képzési összetevő megváltozásának függvényében, annak velejárójaként módosul. Az értékelés egyértelműsége megkívánja, hogy az eltérés fogalmát további megszorítással tegyük pontosabbá. Mássalhangzók esetében a jelenség csakis bilabiális zárhangokra ([p], [b], [m]) vonatkozik, míg a labiodentálisok ([f], [v]) redukcióját a réstágítás kategóriájába utaljuk. Az utóbbiakban ugyanis csak az alsó ajak, s annak is a feszítéssel végrehajtott akadályképző mozgása látja el a realizáció feladatát. Másodszor, a magánhangzók körében kisebb labialitás- vagy kerekítettségi fokozat kizárólag a labiális magánhangzók sorában minősül redukciónak, így az [a] —*• [a] változásban. Az illabiálisok körében az ajakartikuláció ellentétes irányú megváltozása jelent redukciót, például az [i] —>• [í] helyettesítésben, az illabialitásfok csökkentésével. A felosztással kapcsolatosan meg kell még jegyeznünk, hogy a [p] és [b] idesorolásával szemben komoly módszertani ellenvetés tehető, [m], [p] és [b] redukciója ugyanis egyértelműen zároldást jelent, hiszen azonhelyi, homorgán réshangként való megjelenítésüknek ez ugyanúgy abszolút feltétele, mint a zároldásos [k] —> [x] változásnak. Ami az [m]-et illeti, azt mondhatjuk, hogy egy [m] -*• [w] változásban — a hang minősége szempontjából — a zár mint képzési Összetevő konkomitáns szerepű. Az ajakzár ellenére tudniillik a csatorna részlegesen nyitott, az orrüregen át a levegőáramlásnak szabad útja van. Ennélfogva az [m] redukciója megokoltan kerül a delabializáció jelenségei közéc Ugyanilyen érvelés a [p, b] párra nem alkaimazhatő-Ha [p]-ben és [b]-ben delabializációs zároldás vagy zároldással járó delabializáció következik be, akkor csakis nyilvántartásuk gyakorlatias szempontja szerint választhatunk, [m], [p] és [b] képzésbeli homológiája, valamint a hallgató percepciójának az a segítő eleme [p, b] azonosításában, hogy a vizuális Nyelvtudományi Közlemények 93. 1992-1993.