Nyelvtudományi Közlemények 93. kötet (1992-1993)

Tanulmányok - Szende Tamás: A szekvencia időszerkezetének torzulása a köznyelvi beszéd ’lazítási folyamataiban’ [From ’Underlying’ to ’Lenited’: On temporal pattern distortion in Hungarian] 3

A SZEKVENCIA IDŐSZERKEZETÉNEK TORZULÁSA 33 3.2.4. A redukció fajtáinak artikulációs/akusztikus jellemzésekor mindenekelőtt szükséges ismét hangsúlyozni, hogy az egyes artikulációs egységek redukciója nem azonos a képzésfolyamat egészének „lazaságával", az artikuláció egészére kiterjedő beszédprodukciós potenciál csökkentésével. Még akkor sem, ha a beszédhangok redukciója és a közlés teljes készletének egyéb összetevői között korreláció állapítható meg (például az alapfrekvencia és a redukció vonatkozásában). Az 1/66. minta (M: Nem tudom + L: Nem tudom) első részében az FQ viszonylagos hangereje rendkívül gyenge, a szekvenciában mégis egyetlen redukciós jelenséget látunk, c/-zárlazítást, és a második Nem tudom [d]-jének enyhe fokú zároldását is intenzív, a zár felpattanása utáni zörej kompenzálja. (A jelenség helyes értékeléséhez érdemes megjegyezni, hogy a nem tudom szekvencia — 'discourse modifier' helyzetben — anélkül is a lazítás sokkal nagyobb hatású változatait szenvedi el, hogy az alapfrekvenciában bármiféle relatív hangerőcsökkentés dokumentálható volna; ilyen a IV/62. mintában (M: értékelték vagy nem tudom, de) a e?-kihagyásos [tuom] változata; hasonlóképpen még a legkonzervatívabb közlő IV/825. mintájában (G: nem tudom), normális átlagos hangerő mellett, az elsődleges pragmatikai értékű [ismeretközlő szerepű] szekvenciában is </-perdítéses redukció fordul elő.) A hangtani elemzés bemutatása végett azt az esetet ismertetem, amikor a redukció az ajakartikulációt érinti. Módszertanilag azt az elvet követem, hogy a leírandó típusnak a kitapinthatóan döntő artikulációs mozzanatát ragadjam meg, azt, amelyből az akusztikai következmény levezethető. Tehát a &-spirantizálódást illetően a leírás módja az, hogy — megállapítva a zárösszetevő hiányát az akusztikai képen — a jelenséget a zárképzés mozzanatának kiiktatásaként, résképzéssel történő helyettesítéseként fogom fel. Minthogy pedig a beszédképzés apparátusa ugyanaz, nem választom külön a magánhangzók és a mássalhangzók csoportját. Azon az alapon sem, hogy vannak redukciós formák, amelyek csak az egyik, vagy csak a másik hangosztály elemein mehetnek végbe. Végső soron a delabializáció — artikulációs tekintetben — egy [o] —> [a] és egy [m] —> [w] változás esetében ugyanazoknak a képzőszerveknek azonos jellegű működési különbségében ragadható meg. A mintául választott redukciófajta alapja, az ajakartikuláció valójában összetett. A mássalhangzók képzésében ugyan minden esetben az egy vagy két ajakkal való résképzést, illetőleg zárást jelenti, de a magánhangzóminőség meghatározásában két képzőmozzanat játszik szerepet: a tulajdonképpeni labializáció, amely az ajkak előretüremkedésének arányában más és más méretű és alakú elülső rezonátort, a pitvart határozza meg, valamint a kerekítés, amely a szájüregi rezonátor külső nyílásának méretét és alakját szabja meg (vö. Szende 1969. 361-362). Minthogy az ajakartikulációra vonatkozó mérések adatai e két komponens együttmozgását igazolják Nyelvtudományi Közlemények 93. 1992-1993.