Nyelvtudományi Közlemények 93. kötet (1992-1993)

Tanulmányok - Szende Tamás: A szekvencia időszerkezetének torzulása a köznyelvi beszéd ’lazítási folyamataiban’ [From ’Underlying’ to ’Lenited’: On temporal pattern distortion in Hungarian] 3

30 SZENDE TAMÁS A kérdésnek fontos elméleti aspektusa van ugyanis. Minthogy az időtartamot a redukcióban növelő mássalhangzók a növekedést azzal érik el, hogy az akusztikai produktumban a réshangokhoz inherensen hozzátartozó tartamtöbbletet kapnak, nem elégséges egyszerűen azt mondanunk, hogy egy zárhang spirantizálódott. A helyénvaló minősítés az, hogy hangosztálybeli csere történt: az eredeti zárhang átkerült a réshangok osztályába. Hangosztálybeli váltás történhet a magánhangzók körében is, ilyen például a labialis -* illabiális módosulás, de a magánhangzókra kimutatott "hosszú —* rövid" lazítási folyamat minősítésében a [+hosz] jeggyel való leírás szinte metaforikus: lehet, hogy legkisebb szerep éppen az időtartamnak jut benne. (ii) A rezonátoralakzatban és a képzőszervek működésmódjában redukció hatására bekövetkező változások egyaránt a feszítettség értékének csökkenéséből fakadnak. Az ajkak, a nyelv, a rezonátorfalak izomzatának tenziója kisebb — és ebben az értelemben a redukció lazítási folyamatként való definíciója fiziológiai megerősítést is kap —, ami azonban nem térfogatcsökkenéssel jár, hanem a konfiguráció, illetve általában a képzési tevékenység stabilitásának a rovására megy. A következmény kettős. Egyfelől a merevebb falú rezonátorokban kialakuló részhangcsoportok finomabb és markáns akusztikai elrendeződése bomlik meg (mind a magánhangzókra, mind a mássalhangzókra jellemzően), másrészt az azonos fonéma alá tartozó beszédhangok realizációi nagyobb szóródást mutatnak akusztikai jellemzőik körében (a labialitást illetően 1. erre Szende 1969). E lazítási folyamat természetét jól tükrözi egy párhuzamos — de lényegében ezzel azonos — összefüggés felidézése a magánhangzók hangsúlyos helyzet szerinti elkülönülésével. A hangsúlyt hordozó nyomaték létrehozásában — mint már évtizedekkel ezelőtt kimutatták — nagyobb mérvű izomtevékenység játszik szerepet (vö. például von Essen 1953. 119, Fónagy 1958, Ladefoged 1962 és 1963). A hangsúlytalan és a hangsúlyos magyar magánhangzókat összevetve labialitásfokukra, kerekítettségük mértékére ezt a különbséget mérési eredményekkel is sikerült dokumentálni (vö. Szende 1969. 369-370). A hangsúlyos/hangsúlytalan szembenállás megfeleltethető a lento vs. allegro normatív/redukált szembenállásnak. Amennyiben pedig csakugyan fennáll ez a párhuzam, ezáltal is igazolva kell látnunk azt a terminológiai választást, hogy az allegro torzító jelenségeinek nagyobbik hányadát kitevő változatokat a lazítás műszóval jelöljük meg. A képzőszervek alacsonyabb intenzitású működése — mint már említettem — arra vezet, hogy a redukciós folyamatba belépő, kiindulási és kilépő egység, a végeredmény eltérő hangcsoportba sorolódhat át. A kiindulási beszédhang és a végeredmény között mégis másfajta viszony van, ha mássalhangzó a redukció tárgya, mint magánhangzók esetében. Ennek mélyen fekvő oka van. Az úgynevezett akadály hangok képzésének szerkezete Nyelvtudományi Közlemények 93. 1992-1993.