Nyelvtudományi Közlemények 93. kötet (1992-1993)

Tanulmányok - Szende Tamás: A szekvencia időszerkezetének torzulása a köznyelvi beszéd ’lazítási folyamataiban’ [From ’Underlying’ to ’Lenited’: On temporal pattern distortion in Hungarian] 3

A SZEKVENCIA IDŐSZERKEZETÉNEK TORZULÁSA 21 kább a szekvenciazsugorításban figyelhető meg), (ii/c) A gestaltszabályok a globális képzési programban az egyes képzési mozzanatokat a lazítás folyamán lehetségesen eltérő hatóerővel módosítják. Például egyetlen szóalakon belül előforduló, az alapalakban azonos fonémaként megjelölt egységeknek, így a gyerekek szóalak /k/i_3 elemeinek nem mindegyike veszíti el a lazítási folyamatban érintett mozzanatát, adott esetben a zár képzést. Ez függ az adott egység szekvencián belüli és fonotaktikai helyétől, a lazítás mértékétől, a szegmentum fonetikai felépítésétől, és így tovább. Emellett függ magától a jegytől is; például a hanghelyettesítéses tévesztések alkalmával — Shattuck-Hufnagel (1986. különösen 124) angol anyagon végzett vizsgálatai szerint — a [-f-feszes] jegy deviációja a tévesen beiktatott helyettesítő elemekben a várható valószínűségi értéknél többszörösen nagyobb volt, mint a [+hátsó] jegyé. (iii) Mint a fenti vázlatból látható, felteszem, hogy a fonológiai alapalaknak — az alapalak ll(ii)-ben jelzett alsó szintjén — a fonémákban adott lexikai információn kívül egyszerűsített formában utalásokat kell tartalmaznia morfo(fono)lógiai tényekre; másfelől azonban közvetlen alapul kell szolgálnia „a fonológiai/fonetikai határmezsgye" simító és gresía/íszabályaihoz (ennélfogva nem tartalmazhat jellegzetesen morfológiai vonatkozásokat, mint amilyen a morfémaalternáció például a toldalékok többalakúságában). Amennyiben lazítási folyamatokat tárgyalunk, a fonológiai alapalaknak ez a szintje a kiindulás. Mint az előzőekből minden további nélkül nyilvánvaló, a torzításnak nevezett jelenséghalmaz legközvetlenebbül a gresía/íszabályok kategóriájába tartozik. Világos továbbá, hogy e halmaz elemei a fonológiai alapalakhoz közvetlenül tartozó, torzításmentes, általános(ított) realizációhoz viszonyítva értelmezendők. Nem világos ezzel szemben, hogy a szóban forgó jelenségeknek mi közük van a közlés idöstruktúrájához. Erre vonatkozik az alábbi kérdés. 1.6. Van-e összefüggés a közlés időstruktrúrája és a torzítás, vagyis az artikulációt az általánosított alapváltozattal szemben megváltoztató gestaltszabályok között? Tekintsük ismét a (2) és a (3) alatti ejtési változatokat, illetve a kiindulási szegmentumsorra vetített különbségeiket (4) és (5) alatt, (i) (5) tisztán áttekinthető módon (érzékelt, a közlő részéről szándékolt, azaz nem fiziológiai kényszerből fakadó) tartamkülönbséget tükröztet a feszített [[m:J javára. Ha [m] <-* [m:| két oldalán ugyanannak a személynek a (lehetséges és valós) artikulációját tüntetjük föl, semlegesítjük az ejtéstartamok egyénre jellemző idioszinkráziáit. így az összefüggés két oldala összevethetővé válik, azonban különbségük tulajdonképpeni tartalma még nem tárul fel. A „hosszúságot" szimbolizáló ; csak elnagyolt utalás a hallásiészlelési élményre, amelynek bizonyos konvenciók alapján tulajdonítjuk az Nyelvtudományi Közlemények 93. 1992-1993.