Nyelvtudományi Közlemények 93. kötet (1992-1993)

Tanulmányok - Szende Tamás: A szekvencia időszerkezetének torzulása a köznyelvi beszéd ’lazítási folyamataiban’ [From ’Underlying’ to ’Lenited’: On temporal pattern distortion in Hungarian] 3

A SZEKVENCIA IDŐSZERKEZETÉNEK TORZULÁSA 15 megegyeznek fonetikai reprezentációikkal") az irányzat protagonistái kénytelenek kimondatlanul megtagadni annak lehetőségét, hogy az alapalakot eltérő absztrakciós szinteken más és más összeállításúnak értelmezzük. (ii) Az elméletben nem kapunk teoretikusan tisztázott felvilágosítást arra nézve, mit kell „radikális" [tőbeli, első fokú] allomorfnak tekintenünk. (iii) Nem kielégítő a fonológiai alapalakba felvett alternáns összetevők kezelése. A fakultatív változatok feltüntetése olyan egységek diszjunktív összekapcsolását is megengedi, amelyekből nem deriválható közös, alapul szolgáló archiszegmentum; ilyen volt az /o/ és a /we/ a contar/cuento alakpárban. Továbbá a -ban/-ben inesszívuszi rag egyalakú leírásában — akár a hátul, akár az elöl képzett változatot tekintjük is első fokúnak (radikálisnak) — az egyikükre utaló karakter, például az /A/, csak ezt a fonetikailag levezethető szegmentumot engedi meg, az alternáció másik elemét azonban a szimbólum nem fejezi ki. Egyformán vonatkoztatható mindkettőre a természetes fonológia [Natural Phonology] ellenérve. A fakultatív specifikációjú elemek melletti egyetlen argumentum, az elem bizonytalansága nem elégséges egy ilyen kategória feltételezéséhez (1. Donegan-Stampe 1979. 162). A hallgató a kérdéses helyet végső soron mindig vagy csak az egyiknek, vagy csak a másiknak értékeli, soha nem egy harmadik fajtának. Elméletileg megfogalmazva: azonos nembeliségü dolgok aggregátuma nem tartalmazhat olyan elemet, amelynek az egzisztenciális státusa eltér a többiétől. 1.4.3. A Stampe (elsősorban 1979(1973]) alapította természetes fonológia [Natural Phonology] — a természetes generatív fonológiához hasonlóan — szintén a generatív fonológia radikális bírálatában fogant, kritikája azonban élesebb, szakítás jellegű. Hívei tévedésnek tartják a standard elmélet ama tételét, hogy a fonológiai reprezentációk a morfémastruktúra-szabályok alkalmazása után és az alternációkat irányító „igazi fonológiai szabályok" alkalmazása előtt jönnének létre. Állításuk szerint ezzel szemben a helyzet az, hogy a fonológiai reprezentációk alakulását irányító folyamatokat megtaláljuk a fonetikai formációkat alakító szabályok között, és viszont (vö. Donegan-Stampe 1979. 161). Sőt, ha a szóban forgó folyamatok közösek, azaz egyaránt érvényesülnek a fonológiai alapalakok és a realizációk körében, akkor „a fonológiai reprezentációk alapszintje a fonetikai reprezentáció" (Donegan-Stampe 1979. 162). Ebből következőleg, semmilyen néven nevezendő archiszegmentumnak nincs helye a fonológiai rendszerben, a fonológiai alapalakban csak azonos státusú fonémák fordulnak elő. Az archiszegmentum mellett, mint amilyen például a német Weg szó zárhangja — amely szóvégi helyzetben [k], szóhatárok között a Wege alakban [g], és ezért /G/ archifonéma volna — egyetlen érv, a bizonytalanság nem elégséges meglétének feltételezéséhez. A fonológusnak el kell döntenie, mégpedig ugyanúgy, ahogy ezt a hallgató mindig meg is teszi, hogy a kettő vagy több közül Nyelvtudományi Közlemények 93. 1992-1993.