Nyelvtudományi Közlemények 92. kötet (1991)

Tanulmányok - Vértes Edit: Pápay József osztják följegyzési és átírási módja [Joseph Pápays Aufzeichnungs- und Transkriptionsweise des Ostjakischen] 41

PÁPAY JÓZSEF OSZTJÁK FÖLJEGYZÉSI ÉS ÁTÍRÁSI MÓDJA 43 die färbung des "vollen" vokals der vorangehenden silbe an (z. b. in sàx$t 'brett' S mit a-färbung, in o\St 'schütten' a mit o-färbung), weshalb Castrén, der keine besonderen zeichen für diese gleitvokale hat, beinahe seinen ganzen vokalvorrat für ihre bezeichnung in anspruch genommen hat" (FUF 2: 83-84). A latin betűk segítségével nem jelölhető magánhangzók kérdését Reguly tehát ugyanúgy próbálta áthidalni, mint Castrén, aki Helsinkiben oktatója volt. Nagyon jó, hogy Pápay összefoglalta Reguly feljegyzésének a szokásos rögzítési módtól következetesen eltérő tipikus eseteit, mert így a hagyaték és a megfejtés összehasonlításakor nemcsak a magyar és a német helyesírást egyformán jól ismerő láthatja rögtön, hogy minek a megértése válhatott rutinmunkává, s mely szövegrészek igényeltek komoly fejtörést a megfejtéskor. Pápay ezekre is bőven közöl illusztráló példákat, a rossz helyre tett szóhatárokra, egy szó kettőbe írására, kettőnek az összevonására, mondatok teljesen rossz tagolására szavakká, azonos kifejezések különböző feljegyzési módjára, stb. Rövid, de igen frappáns összefoglalása alapján egyetlen megoldásnak az látszik, melyet követett: Reguly feljegyzéseit betűhíven közölte, a verssorokra bontás és azok számozása természetesen Pápaytól származik; Reguly szövegeit követi „A Reguly-féle szöveg helyesebb átírásban magyar fordítással" (ONGy. 13, 74, 106, 150, 223), azaz nem fonetikus átírása, (hiszen adott esetben arra szinte gondolni sem lehetett): különböző nyelvjárást beszélő nyelvmesterek és Pápay állhatatos kitartása hozhatta létre az „átiratot", részben Debrecenben, nem a helyszínen. Mint már említettem, a vogul hagyaték megfejtése sokkal könnyebb volt. Részben ez, részben a múlt században még szóba sem jövő fonetikus átírás hiánya lehet az oka annak, hogy Munkácsi minden magyrázat nélkül más megoldást választott Reguly szövegei közlésére: nem betűhíven, hanem átírva adta párhuzamosan nyelvmesterei közlésével a hagyatékot. Valószínűleg Pápay fent ismertetett jó összefoglalása, meg a korszellem igénye a fonetikus átírásra s minden, a közlést érintő körülményre, lehet az oka, hogy a VNGy. II. kötetéhez később (1910, 1921) kiadott részben, lapalji jegyzetben közli a Reguly-féle szövegek közlésekor általa véghezvitt változtatásokat: „Csak a sajátos magyar, illetve német írásmód szerint jegyzett betűcsoportokat helyettesítem Hunfalvy és Budenz példáját követve a szokásos egyszerű nyelvészeti jegyekkel; így az ő kéziratai gy, ty, ly, ny, zs hangjelzésének itt d\ f, /', rí, z s a sch, tsch, eh betűcsoportoknak itt s c, \ felelnek meg. Reguly ä betűjének hangértékét Budenz helyesen állapította meg ... a helyett tehát én is q betűt írok ... megtartom a Regulytól alkalmazott á és é betűket, mert hangértékük bizonytalan" (VNGy. II, 457-58). Mint látható, lényegileg azonosak a rutinból végezhető átírások a vogul és az osztják feljegyzésekben. Nyelvtudományi Közlemények 92. 1991.