Nyelvtudományi Közlemények 90. kötet (1989)

Tanulmányok - Pléh Csaba: A mondatmegértés és a nyelvi szerkezet összefüggései a magyarban [Relationships between sentence understanding and lingusitic structure in Hungarian] 1

két megközelítést empirikus alapon meglehetősen nehéz szembeállítani . Van azonban egy harmadik lehetséges megközelítés: a tipológiai. Elképzelhető az is, hogy a nyelvészeti tipológiához hasonlóan a nyelvek között nemcsak a feldolgozás „tartalma" tér el, hanem a felhasznált mechanizmusok is. A fentebb említett holisztikus-analitikus kérdésre vetítve feltételezhetjük, hogy míg bizonyos nyelvekben a feldolgozás javarészt teljes mondatmintákra vonatkozóan valósul meg s a döntések nagyobb bemeneti morfémasorozatokon alapulnak, más nyelvekben már viszonylag rövid bemeneti sorok lehetővé teszik a nyelvtani döntéseket, s így az egész feldolgozási modell analitikusabb. A magyarra nézve itt bemutatott adatok, bár döntő érveket még nem szolgáltatnak, erősen azt sugallják, hogy a magyarban inkább az analitikus modell lehet az érvényes. Vagyis, a mondatmegértés során az angollal összehasonlítva, ahol a nyelvtani megkülönböztetések feltárásához nagyobb szükség van teljes mondatmintákra, itt, a magyarban inkább „helyszíni", analitikusabb leképezések mehetnek végbe. A mondatmegértésre vonatkozó menet közbeni mércéket használó vizsgálatok, valamint összetett mondatok propozíciós integrációjával és az integráció eredményének hozzáférhetőségével kapcsolatos kísérletek hasonló dolgokat sugalltak. A magyar beszélők az esetragok meghallása után azonnal „eljutnak" a grammatikai viszonyokhoz, nem várnak a tagmondat végéig azzal, hogy nyelvtani szerepet rendeljenek a főnévi csoportokhoz, és jóslásaikat arra nézve, hogy mi következhet, gyorsan, in situ végzik (Gergely 1985). Ha a magyar mondatmegértésre nézve bebizonyosodik ez az analitikusabb modell, akkor erős érveket találunk arra nézve, hogy különböző nyelvek beszélőinél tipológiailag specifikus feldolgozási modelleket tételezhetünk, melyek talán meg is feleltethetők a bal félteke által kialakított tipológiailag eltérő stratégiáknak. Bármily vonzó is legyen ez a tipológiai perspektíva, ugyanakkor számot kell adnia arról is, hogy a magyarban vannak olyan szórendi hatások, melyek hasonlítanak a kanonikus formákhoz, miközben a feldolgozási modell egésze talán analitikus-lokális jellegű. Lehet, hogy a feldolgozási tipológia problematikájában a társadalomtudományok más területeiről ismerős megközelítést kell majd alkalmaznunk. Elő-