Nyelvtudományi Közlemények 90. kötet (1989)

Szemle – Ismertetések - Csúcs Sándor: Újabb votják kiadványok 199

zîk (5-35). Közismert, hogy milyen nehéz, sőt egyes esetekben szinte lehetetlen a köznyelvi (irodalmi nyelvi) és a nyelvjárási szavak elhatárolása. Kellő kompetencia hiányában nem lehet eldönteni, hogy mennyire sikerült ez Vachrusevnek, aki lelkiismeretesen, példákkal illusztrálva felsorolja a trilógia általa nyelvjárásinak tartott szavait. Megállapítja, hogy az író — származásának megfelelően — a középső nyelvjárásokból való dialektizmusokat használ, főleg a szereplők beszédében, de néha a szerzői szövegben is. A tanulmány legértékesebb része a mintegy 400 szót tartalmazó nyelvjárási szójegyzék. A votják középső nyelvjárások múlt századi szókészletét Munkácsi és Wichmann gyűjtéseiből elég jól ismerjük, de a modern anyagközlésekben csak nagyon szegényesen vannak képviselve. így Vachrusev szójegyzéke fontos forrása lehet e nyelvjárások lexikológiai kutatásának . B. S. Zaguljajeva a középső nyelvjárások közé tartozó kilmezi dialektus szókészletével foglalkozik (36—49). Nyolc fogalmi körben (pl. testrésznevek, rokonságnevek, földművelés stb.) mutatja be szemelvényesen a nyelvjárás szókészletét, röviden utalva a szavak etimológiájára is. Bár van néhány figyelemre méltó megjegyzése a nyelvjárás orosz jövevényszavairól és a votják-orosz kétnyelvűségről, a cikk egészének eredményei meglehetősen soványak. A szerző maga is elismeri (48), hogy az általa felsorolt szavak nagy része közvotják, némileg túlzott kritikával tehát azt mondhatnánk, hogy ismert szavakat közöl, ismert etimológiájukkal triviális csoportosításban. A kisszámú dialektizmust pedig annyira elrejti, hogy megtalálásuk szinte lehetetlen. V. K. Kelmakov egyes votják szavak fonetikai variánsaival foglalkozik (50—61), egy több részesre tervezett cikksorozat első darabjában. A szóvégi -(j)o~ -(j)a váltakozás egyes peremnyelvjárásokban fordul elő, mindössze két szóban: %inijo~ Jj'nij'a 'félig, feles1,

sundijo ~* Sund^ja 'napos1

. Itt tehát tulajdonképpen arról van szó, hogy az -o denominális melléknévképzőnek két szóban -a allomorfja van. A szerző úgy véli, hogy ez az -a megőrzött régiség (< őspermi -*a > zürj. -a), de véleményem szerint az -a-s alakok magyarázatánál egy másik lehetőséget is figyelembe kell venni. Nevezetesen, hogy ezekben az alakokban a -ja adverbiális raggal van dolgunk. A ^inija 'félig' esetében ez jelentéstanilag egyáltalán nem problematikus, de a íundija alak is előfordul Munkácsi anyagában 'napon, napos időben' jelentésben, olyan szövegkörnyezetben, amelyből egyértelműen kitűnik, hogy itt az adverbiális rag szerepel. A tanulmány második (hosszabb) részében a szóvégi -i~0 váltakozással foglalkozik Kelmakov. Ez a váltakozás az irodalmi nyelvben öt szóban fordul elő. A váltakozást (amely a votják nyelvjárásokban valamivel gyakoribb) a szerző azzal magyarázza, hogy a-£ nélküli alakok végmagánhangzója lekopott, ahogy ez a zürjenben is történt. Továbbmenve Kelmakov úgy véli, hogy a szóvégi -i lekopása már az őspermiben megkezdődött és a zürjénben le is zajlott, de a votjakban valamilyen okból (talán a véghangsúly kialakulása miatt) korán félbeszakadt. Azt is megállapítja, hogy a hangzóhiányos alak főleg az északi nyelvjárásokra jellemző, az i —a pedig a déliekre. Az irodalmi nyelvbe mindkét alak bekerült, létrehozva ezzel az —£^0 váltakozást. V. M. Markov rövid cikkét, amelyben (62—64) a gombanevek összehasonlító vizsgálatával foglalkozik, azzal a konklúzióval 200