Nyelvtudományi Közlemények 90. kötet (1989)

Szemle – Ismertetések - Salánki Zsuzsa: Mikko Korhonen: Finno-ugrian Language Studies in Finland 191

ezzel az elkövetkezendő fél évszázadra, sőt, bizonyos területeken ezen túl is meghatározta a finnországi tudomány fejlődését. A már a századfordulón jelentkező strukturalisták szinte teljesen ismeretlenek maradtak. Sőt, miként a szerző megjegyzi, új nyelvészeti irányzatról csupán az 1960-as évektől kezdődően beszélhetünk, addig az új eredményeket is az ismert elvekhez igazították. A meghatározó vizsgálati elvek a következők voltak: szinte kizárólagos a hangtörténetre koncentrálás s más területek elhanyagolása, intenzív nyelvjárási anyaggyűjtés, fonetikai pontosság, a pozitivista-induktív módszerekhez való túlzott ragaszkodás. Az irányzat érdeme, hogy biztos elméleti alapon álló, egzakt módszerekkel dolgozó tudományt teremtett. Az előző kor több területet művelő tudósai, mint Sjögren, Castren, Europaeus helyére új, az egy szakterületen dolgozó tudóstípus lépett. Ezzel egyidejűleg, a nyelvészeti kutatások elvesztették kizárólagos finnugor hátterüket s tisztán nyelvészeti alapra helyeződtek. A bevezető végül ismerteti a Finnugor és az Anyanyelvi Társaság által kiadott folyóiratok megindításának körülményeit, új egyetemi tanszékek alapítását, s felsorolja az egyetem ekkori finn és finnugor szakembereit. Az uráli nyelvészet és néprajz szempontjából kiemelkedő jelentőségűnek tartja a Finnugor Társaság megalapítását, mely magával vonta az intenzív gyűjtő-, és kutatómunkát, nem csupán a rokon népek között, hanem mindazon népek között is, melyek kapcsolatban állhattak — állanak finnugorokkal. A fejezet nagy része (111-144) Genetz, majd Setälä tevékenységét ismerteti részletekbe menően. Bemutatja s úttörő jelentőségűnek értékeli Genetz fonetikai tanulmányait, melyek szerinte — szemben más véleményekkel, — lényegében a hangváltozások szinkronikus és diakronikus voltának figyelembevételével íródtak. Ismerteti Genetz gyűjtőútjait, megjelent munkáit. Részletesen foglalkozik a Genetz és Setälä között, a finn nyelv és irodalom professzorává való kinevezéséért folyt rivalizálással. Mint tudjuk, az állást Genetz nyerte el, ám a következő évben a tanszéket kettéosztották. Ezután Genetz a Finnugor nyelvészet, Setälä pedig a Finn nyelv és irodalom tanszékének vezetője lett. Korhonen úgy látja, pusztán a tudományos eredményeket tekintve inkább Setälänek kellett volna az állást megkapnia, de Genetz felé billentette a mérleget nagyobb tapasztalata, kiterjedtebb munkássága s életkora. A tanszék kettéosztásának tényében Korhonen nem csupán egy, Setälänek jóvátételt nyújtó lépést lát. ő e gondolatot régebbről véli kiindulni (1863), melyet inkább csak elősegített a kényelmetlen döntési kényszer. A szerző a kor nagyhatású irányítójaként, az újgrammatikus elvek első következetes képviselőjeként méltatja Setälät. Hatásában korszakos jelentőségűnek tartja finnségi hangtörténetét. Mint írja: évtizedekre meghatározta a nyelvészet fejlődését s maga mögé utasított minden más elképzelést. Jól áttekinthetően foglalja össze Setälä munkáinak, fokváltakozási elméletének lényegét. Végső értékelésében rámutat Setälä egyoldalúságára: a leíró nyelvtan csupán adatszolgáltató segédeszközként való figyelembevételére s minden, az övétől eltérő, különösen a korábbi irányzatok elutasítására. Ez pedig éppen Setälä nagy tekintélye miatt, a morfológiai, szintaktikai, szemantikai kutatások szinte teljes háttérbe szorítását jelentette. 197