Nyelvtudományi Közlemények 90. kötet (1989)

Szemle – Ismertetések - Salánki Zsuzsa: Mikko Korhonen: Finno-ugrian Language Studies in Finland 191

Ezzel a komparatív és finnugor nyelvészet korai szakasza lezárult. Korhonen állásfoglalása szerint a finnugor és finnségi kutatások már ekkor, gyakorlatilag Porthan kora után, ha nem is élesen, de elhatárolódtak, annak ellenére, hogy az egyetemi oktatásban csupán a század vége felé választották szét őket. A finnugrisztikát a 19. század első felében Sjögren és Castrén tevékenysége, a finnségi kutatásokat pedig elsősorban Renvall, v. Becker, Gottlund és Lönnrot képviselte. A következő fejezet (67-106) — a két tudományág összefonódását bizonyítva — először a finn nyelvet érintő munkákat, a fent említett tudósok ilyen irányú tevékenységét tekinti át. A nemzeti mozgalom megerősödésével, a finn használatának szélesebb körű elterjedésével, akárcsak nálunk, megindult a nyelvjárások közti vetélkedés, melyet a Kalevala megjelentetése juttatott nyugvópontra. Megalakult a máig is vezető szerepű Finn Irodalmi Társaság, amelynek létrehívása egyértelműen a növekvő szükségleteket s lehetőségeket jelzi. A Társaság feladatának tekintette a finn irodalmi kutatások előmozdítását, a finn népköltészet, valamint finn nyelvi anyagok gyűjtését, publikálását és tanulmányozását. Megkezdődött a Suomi kiadása, hamarosan a Társaság folyóirataként. Szaporodott a finn nyelvű irodalom, folyóiratok kezdték meg működésüket. Mind a gazdasági, mind a szellemi élet terén reformkorszakot jelentett II. Sándor uralkodása (1855-1881). Kiemelkedő e korban Snellman tevékenysége, mely többek között hozzájárult ahhoz az 1863-as rendelethez, mely kimondja a finn és svéd nyelv egyenjogúságát. Fokozatosan a finn vált a közigazgatás, egyetemi oktatás nyelvévé. így természetesen elsősorban a gyakorlati igények szülte tevékenységek folytak: lexikonok, nyelvtanok létrehozása, a szókincs bővítése. Jelentősen növekedett az egyetemi oktatók száma is. Castrén utóda a finn nyelv és irodalom professzoraként, szándéka ellenére, a körülményektől kényszerítve, E. Lönnrot lett. Róla a szerző viszonylag röviden emlékezik meg, nyilván azért, mert tevékenysége nem illeszkedik a finnugrisztika kereteibe. A finn nyelv professzorának feladatai közé tartozott ekkor a finnugrisztika művelése is, így Lönnrot kénytelen volt e témával is foglalkozni. A Kalevala gyűjtője, összeállítója nagy érdemeket szerzett a finn kultúra, tudományosság és nemzeti öntudat megindítása terén, de nyelvészeti munkássága kevésbé tekinthető eredményesnek. Kiváló gyűjtő volt, ám teoretikusnak nem eléggé képzett. Korhonen említésre méltónak egy, a finn fonetikával és morfológiával, valamint a finn nyelv idegen eredetű lexikai és szintaktikai elemeivel foglalkozó cikkét tartja. Ez utóbbi egyben az első, tudományos folyóiratban finn nyelven publikált írás. Maradandónak bizonyult még Inari lapp nyelvleírása s az 1866 és 1880 között megjelentetett, 200 000 szócikket tartalmazó finn-svéd szótára. Ez utóbbi hiányosságai ellenére is, egészen a legutóbbi időkig nélkülözhetetlen forrásnak számított a finn nyelv kutatói számára. A korszak másik neves személyisége, aki Sjögren és Castrén tevékenységét folytatta, A. Ahlqvist volt. Először a közeli rokon népek között végzett gyűjtéseket, majd ő is elindult a hosszabb utakra, melyek során a Castrén által nem vizsgált nyelveket szándékozott tanulmányozni. Foglalkozott a cseremiszszel, mordvinnal, vogullal és csuvassal. Elsőként tisztázta megnyugtatóan ez utóbbi viszonyát a finnugor nyelvekhez. Az első finn nyelvész volt, aki Magyarországon járt. Ismeretséget 195