Nyelvtudományi Közlemények 89. kötet (1987-1988)
Szemle – ismertetések - Rédei Károly: Mikko Korhonen: Johdatus lapin kielen historiaan 226
3. igenév: finn menée < késői ősfinn *mene-wä, mord. kandi 'hord' < *kanta- j.a, votj. mine 'megy' < *mene-k . Ez a típus eredetileg névszói állítmányi szerepben volt használatos (poika menevä 'a fiú menő'), később vált a finit igei paradigmasor tagjává. Korhonen a lapp személyragokat eredet és típus tekintetében a, b és c csoportba sorolja: a) praesens, potenciális, b) praeteritum, kondicionális, c) imperativus. Az alábbiakban csak azokra a személyragokra térek ki részletesebben, amelyek történeti fejlődése bonyolultabb képet mutat, illetőleg amelyek Korhonen könyvében újszerű megvilágításba kerültek (270—284). Esz. 3- személy (a, b csoport): őslapp 0 > lp. 0. Pl.: lpN manna 'megy', boatta 'jön', manai 'ment', bődii 'jött' stb. A praesens és potenciális 0 morfémás alakja régi (pl. m. vár), de a FP nyelvekben csak a lapp mutat végződés nélküli formára. Ezért feltehető, hogy egykor a 3- személyben *-ja/-ja volt a végződés, vö. tbsz. mannik < őslapp *mehe -jé-k < korai ősfinn mene+jätt. Az őslappban a praeteritum mintájára a praesensben is a 0 morféma általánosult. E. Itkonen (MSFOu. 79: 149) szerint az őslapp *á a boatta típusban jelenidő-jel funkciót kapott. Ugyanilyen másodlagos jelenidő-jelnek tekintem a zűrjén igeragozás konstans a~§ magánhangzóját (1. Rédei ChrestSyrj. 79). A tagadó igében jelentkező őslapp *-j (ij, H, i «* finn ei < korai ősfinn *e-jä) nem azonos a múlt idő jelével, mint sokan felteszik, hanem a j'-ben a melléknévi igenévképzőre visszamenő *-ja/-jä praesens jel rejlik (271—273). Ktsz. 1. sz. (a csoport): őslapp *-jën < korai ősfinn *-ja/-j'à deverbális névszóképző (nomen actoris) + * -n duális jel. Pl.: lpN -i (lokki 'mi ketten olvasunk'), -u (görru 'mi ketten varrunk'). A páratlan szótagú és az összevont igék jelen idejében, továbbá a páros szótagú és az összevont igék jelen idejében, továbbá a páros szótagú és az összevont igék potenciálisában a pleonasztikus -ed'ni, -edni < *-en+i személyrag használatos. A ktsz. 1. személyét tehát eredetileg deverbális névszó (nomen actoris) duális jeles alakjával fejezték ki, pl. *luke+jatn 'két olvasó'. Ez arra mutat, hogy a névszói állítmányt egykor nemcsak a 3-> hanem az 1. személyben is használták. — (b csoport) őslapp *-men < korai ősfinn *-me + n. Pl.: lpN -me, -ma, -me (jug.aime 'mi ketten ittunk'). Jóllehet a mai finnségi nyelvekben nincs duális, ennek nyomai egyes alakokban mégis fellelhetők. Például a finn -mme igei személyrag ktsz. *-k-men és a tbsz. *-k-mak/-mäk alakok kontaminációja útján állhatott elő. Ktsz. 2. sz. (a csoport): hangsúlytalan szótag után őslapp *-bë-èë-dë-n > lpN -baít'te (gaeS'câbse. t 'te 'ti ketten néztek'); hangsúlyos szótag után őslapp *-pë-de-n > lpN -p'pe (lâkkànaep 'pe 'ti ketten közeledtek'). E személyrag elemei: *-pa /-pä igenévképző + *-ta/-ta 2. sz. személyrag + n duálisjel. Hangsúlytalan szótag után a személyrag pleonasztikusan kétszer fordul elő. A *-pa/-pä jelenidő-jelként a finnben is megvan (egysz. 3- sz. menée < *menewi < *menewa , tbs1^. 3« sz. menevät) ', az igenévképzői eredet arra utal, hogy eredetileg ez a forma is névszói állítmányként szerepelt. — (b csoport) őslapp *-den < korai ősfinn * -te-n. Pl.: lpN -de, -da, -de (ditTiide 'tudtunk'). A finn -tte 2. sz. személyrag a ktsz. *-k-ten és a tbsz. *-k-tak/-tak keveredésének köszönheti létre-238
