Nyelvtudományi Közlemények 89. kötet (1987-1988)

Tanulmányok - É. Kiss Katalin: Még egyszer a magyar mondat intonációjáról és hangsúlyozásáról [Once more on the intonation and stressing of the Hungarian sentence] 1

ciót közölt; amikor viszont a (l4)-es .kérdésre válaszoltunk vele, ugyanaz a hangsúlytalan ige új információt hordozott. 4. Vizsgáljuk meg, hogy milyen intonációs (illetve hangsúlyozási) és interpretációs lehetőségeket engednek meg a Selkirk felállította szabályok a magyar mondat esetében, s ellenőrizzük, hogy a megjósolt lehetőségek egybevágnak-e intuíciónkkal. Tételezzük fel - többek között É. Kiss (1978a, 1984b és 1985) alapján -, hogy a magyar mondat szerkezete a következő: 116) S(=VP) (A szerkezet nem tartalmazza a kvantifikált kifejezések és a baloldali diszlokációban álló kifejezések pozícióit. Az e pozíciókat elfoglaló kifejezések magassági nyomatéka a mondatnak nem a kommunikációs, hanem a később vizsgálandó logikai szerkezetében játszik szerepet.) A (16) alatti szerkezetből az következik, hogy a magyar mondatnak: mind a mondat propozíciós komponensének (S-nek), mind pedig S projekcióinak (S-nak és S-nak) az ige a feje. (E feltételezés mellett É. Kiss 1985 sorakoztat fel érveket.) Elvileg — Selkirk elmélete értelmében — a mondat bármely tartalmas szava esetében választható, hogy kap-e magassági nyomatékot, azaz, hogy kommunikációs fókusz-e, vagy sem. A magyar mondatban azonban a közvetlenül ige előtti, az igekötőt vagy más igemódosítót az ige mögé kényszerítő, elemzésünk szerint F pozícióban álló kifejezés mindig erős hangsúlyt látszik viselni. Nyilvánvalóan arról van szó, hogy a magyar mondat szintaktikailag is rögzült kommunikatív szerkezete olyan, hogy az F pozíciót csakis kommunikációs fókusz foglalhatja el benne; te-11