Nyelvtudományi Közlemények 88. kötet (1986)
Tanulmányok - Kiefer Ferenc: A modalitás fogalmáról [On the Notion of Modality] 3
:io KIEFER FERENC szokták sorolni egyebek között a következő' igéket : tud, hisz, vél, gondol, kételkedik, remél, kíván, sajnál, örül. Ezek többnyire — legalábbis a magyarban — beszélői attitűdök propozicionált változatainak tekinthetők. így tehát a kijelentésattitudök is a modalitás kifejezőeszközei lehetnek. A kijelentésattitűdök között is különbséget tehetünk faktív és nem faktív kijelentésattitűdök között. Nem faktív a hisz, vél, gondol, kételkedik, remél, kíván, faktív a tud, sajnál, örül}2 A faktív kijelentésattitűdök a hogy-os mellékmondatban megfogalmazott kijelentést preszuppozícióként indukálják, a nem faktív kijelentésattitűdöknél nincs ilyen preszuppozíció. A logikában nem vetődik fel az a kérdés, hogy nyelvileg hogyan lehet egymástól elhatárolni a kijelentésattitűdöt kifejező predikátumokat azoktól a predikátumoktól, amelyek nem fejezhetnek ki kijelentésattitűdöt. A logikai irodalomban említett példákból — amelyekhez a fent említett igék is tartoznak — azt a tanulságot szűrhetjük le, hogy általában kijelentésattitűdnek számítanak azok a predikátumok, amelyek kognitív vagy emotiv állapotot fejeznek ki, és amelyek hogy-kötőszós mellékmondattal állhatnak. Ezek szerint például nem tekintendők kijelentésattitűdöknek a mondást jelentő igék, sem pedig azok az igék, amelyek a mellékmondatban kifejezett tényállásnak a főmondati alany által jelölt személyre tett hatást írják le, vagyis ahol kauzális összefüggés áll fenn a mellékmondatban leírt tényállás és a főmondatban leírt tényállás között.43. Például (78) (a) Géza mondta, hogy Pisti beteg. (b) Azt válaszoltam, hogy nem érek rá. (c) Elmondta, hogy megnősült. (79) (a) Gézát felbosszantotta az, hogy Pisti elment. (b) Meglepődtem azon, hogy Pisti megnősült. (c) Nagyon megharagudtam azért, hogy Pisti nem válaszolt a kérdésemre. A kijelentésattitűd fogalmának fenti leírása elég pontos ahhoz, hogy definícióként használható legyen. A logikából azt is tudjuk, hogy a kijelentésattitűdök a modalitás kifejezőeszközei, mégpedig függetlenül attól, hogy beszélői attitűdök propozicionált változatai-e vagy sem. S nem is olyan nehéz olyan kijelentésattitűdöt találni, amely nem beszélői attitűd propozicionált válto-42 Vő. Kiefer 1983, különösen a faktivitásról szóló fejezetet (192—219). Itt csak arra utalnék, hogy a tud első személyben nem föltétlenül faktív. Egy olyan mondat, mint Tudom, hogy jó gyerek vagy egyszerííen azt is jelentheti, hogy a beszélő állításának részét képezi a jó gyerek vagy. Más a helyzet a Oéza tudja, hogy Pisti jó gyerek mondat esetén. Itt az állításhoz csak a Oéza tudja tartozik, a Pisti jó gyerek már preszuppozíció. A sajnál és az örül között is van különbség. A sajnál megköveteli a hogy kötőszós mellékmondatot, önmagában nem állhat. Az örül ezzel szemben önmagában is megáll. Ezenkívül az örül csak akkor faktív, ha a hogy kötőszós mellékmondat által kifejezett tényállás ismert, azaz ha a mellékmondat a mondat témájához tartozik. Pl. Géza örül annak, hogy Pisti jó gyerek. 43 Általában sem az illokuciós (performative is használható), sem pedig a perlokuciós (a megnyilatkozás hatását leíró) igék nem fejezhetnek ki kijelentésattitűdöt. Éppen ezért az ilyen igéket nem sorolnám a modalitás nyelvi kifejezőeszközei közé. Ezzel ellentétes álláspontot képvisel Perkins (Perkins 1983. 94—99).
