Nyelvtudományi Közlemények 87. kötet (1985)

Tanulmányok - Honti László: Széljegyzetek instabil tövű igéink történetéhez [Randbemerkungen zur Geschichte der ungarischen Verben mit instabilem Stamm] 49

52 HONTI LÁSZLÓ (1970: 171) — második magyarázatként óv igénket a vog. K ümdtol- 'vár' igével is kapcsolatba hozhatónak véli. Rédei (1977. 202) szintén ugor *wt(J3-alakkal számolt, az óv-ot és obi-ugor megfelelőit — uráli *wöp-Ta, visszavezetve — szamojéd szókkal egyezteti. Ezt az etimológiát hang- és tőtani megfontolásokból nem tudom elfogadni, részletes indokolására, ill. Rédei által összekapcsolt adatok más egyeztetési lehetőségére egy későbbi alkalommal térek vissza. Az óv a régiségben lësz, vësz stb. tőtípusú igéink közé tartozott (Bárczi 1958b. 54), ezért és ugor tőtani meggondolásból az elsőül idézett obi-ugor szópárt tekintem igénk egyetlen és biztos megfelelésének, ugor alapnyelvi alakjukat (ill. az ugor alapnyelvi ige egyik tőalternánsát) pedig *wsydként következtetem ki. Az obi-ugor nyelvekben y-ra vagy j-re végződő igék szórványosan átkerülhettek az instabil tövűek közé : 9. vog. *tïj~: AK tiy 'sző' ~ tis [U-s] 'szőtt' ~ täjdn [täj-dn] 'szőj', KK tiydm [tiy-dm] 'szövök' ~ tisdm [ti-s-dm] 'szőttem' ~ täjdn [täj-dn] 'szőj', P tij 'sző' ~ tis [ti-s] 'szőtt' ~ täjdn, täjdn [tâj-dn, täj-dn] 'szőj', de: V AL täjjdm [täj-y-dm] 'szövök', täjdj [täj-dj] 'sző', täjds [täj-ds] 'szőtt', Ob tiji [tij-i] 'sző', Szo. tijen [tij-en] 'szőj' (e szóról 1. Steinitz 1955. 322) ; vö. osztj. *tëj-. 10. osztj. *tiy-j*tüy-: Vj. tiwdl [ti-v)dl] 'születik', tis [tis] 'született' ~ tiyäydn [tiy-äydn], tiyiydn [tiy-iydn] ua., tiydm [tiy-dm] 'születtem', de: Kaz. tïwds [tïw"ds] 'született' ; vö. vog. *til-. Az 1—8. igékre a vogulban mindenütt az jellemző, hogy a magánhangzós tő a múlt idő s jele előtt használatos, az alsó nyelvállású magánhangzót tartalmazó, j-re végződő tő pedig a felszólító módban, a passivumban és részben a szóképzésben. A jelen idejű alanyi ragozású igealakokban pedig y-t találunk minden számban és személyben (eltekintve az egyes nyelvjárásokban bekövetkezett eltérő mértékű módosulásoktól). Vajon minek tekinthető e y (amely leginkább csak északi nyelvjárásokban őrződött meg y-ként) : jelenidőjelnek-e, amely északon változatlan hangalakban él az e. sz. 1., 2., t. sz. 3. személyű alakokban (pl. minêydm 'megyek'), avagy a tő részeként a korábbi *k, *w folytatójának-e. Liimola azon a véleményen volt, hogy az instabil tövű igék jelen idejű alakjainak y-ja a jelen idő jelével azonos, tehát nem tartozik a tőhöz (közli Itkonen 1949. 46). ,,Ez azonban egyáltalán nem valószínű. Ezek az igék ugyanis a rokon nyelvi megfelelők tanúsága szerint eredetileg szóbelseji *k, *y, *v) mássalhangzókat tartalmaztak, s a mai tővégi y, w ezen mássalhangzók vogul folytatóinak tekintendők" (Rédei 1984.115, jegyzet). Semmi kétség, Rédeinek van igaza Liimolával szemben, hiszen csak a finnugor alapnyelvi *k (*y), *v) helyén találunk az instabil tövű igékben ősvog. *y-t (>É y), *y0-t (>É

w), míg az egyéb alapnyelvi intervokális mássalhangzókat tartalmazó uráli, finnugor vagy ugor kori igék mai folytatói nem találhatók meg az ugor nyelvek egyikében sem az instabil tövűek között (eltekintve egy vogul nyelvjárási újítástól). Korábban úgy vélekedtem, hogy ezen igék y-ja vált a vogul igeragozásban jelenidő-jellé (Honti 1982a. 47—49), aminek valószínűtlen voltára Rédei mutatott rá (i. h.), aki másokkal együtt e y-ban az esetleges finnugor alapnyelvi *k időjelet látja. Rédei egyúttal annak a felfogásának is hangot ad, hogy e *&-nak a y-n kívül e és i képviselője is van a vogulban. Itt azonban valami félreértésnek kell lennie, hiszen pl. a vog. É minêydm 'megyek', minêydn 'mész' alakokban van ê is, y is, nyilván nem lehet egyidejűleg mindkettő