Nyelvtudományi Közlemények 85. kötet (1983)

Tanulmányok - Fodor István: Afrika nyelvei és a mai afrikanisztika egy új kézikönyv tükrében 159

170 SZEMLE - ISMERTETÉSEK amerikaiakon (Greenberggel az élen) kívül más nemzetbeliek (pl. az olaszok) előrelendítették volna-e a kutatásokat, arról nem tudunk meg semmit. A szellemtörténeti összefoglalás, amelynek egyes kérdései az imént szóba kerültek, valamivel jobban sikerült ; Wolff már publikált korábban egy cikket (1975) Humboldt hatásáról az Afrika-kutatásban, de az ún. bécsi iskolát pusztán Wilhelm Czermak tevékenységére szűkíti le, aki pedig néhány dolgozaton kívül nem sokat adott hozzá e stúdiumhoz, nem úgy mint társai, Albert Drexel, akinek osztályozási rendszerét (1921 — 1926) csak Greenberg fellépése óta felejtették el, és követője, Wilhelm Schmidt, aki nagy szintézisében (1926) ezen az osztályozáson kívül úttörő tipológiai vizsgálatokat közölt (érdemeit Greenberg elismerte, gondolatait továbbfejlesztette saját rendszerében: 1963b). De talán Leo Reinischt (1832—1919) kellett volna elsőnek megemlíteni, akinek núbiai, kusita és egyéb nyelvi tanulmányai, nyelvtanai, monográfiái nélkül ma hátrább tartanánk az afrikai nyelvek megismerésében. Az említettek közül mindössze Reinisch neve fordul elő kétszer, többedmagával együtt (24—25), de nem mint a bécsi iskola tagjáé. Jellemző, hogy különben sem találkozunk Drexel nevével sehol a kötetben, Schmidt páterével is csak egyszer a tipológiai fejezetben (415), holott az ő etnológiai elmélete (kulturhistorische Methode), a kulturális körök (Kulturkreis) alkalmazásának egy kiszélesített változata, néprajzkutatók és nyelvészek gondolkozására egyaránt serkentőleg hatott. A szerző szabadkozása nem menti föl sem őt, sem a többi szerkesztőt a felelősség alól. Szerencsére találunk tudománytörténeti áttekintést a többi fejezetben is, és így a kézikönyv legelején elénk tárt homályos kép a továbbiakban fel-feltisztul. Az első főrész első csoportjában három nyelvág (nyelvcsalád, nyelvcsoport ?) leírását kapjuk : a Niger-Kongó közi, a tulajdonképpeni bantu és a kordofáni nyelvekét, amelyeket Greenberg óta együttvéve a Niger-Kordofán közi nyelvek nagycsaládjába sorolnak. Az nem derül ki, sorrendben miért következik ezután az afroázsiai nyelvek áttekintése, miért nem közvetlenül a Nílus-Szahara közi nyelveké, holott ha egyáltalán közös leszármazás feltehető a greenbergi négy nagy csoport közt, akkor a Niger-Kongó és Nílus-Szahara közi nyelvek (régi elnevezéssel : szudáni nyelvek) rokonsága közvetlenebb, mint az afroázsiai (sémi-hámi) nyelvcsalád és az előbbi kettő közti. Paul P. De Wolf ,,Das Niger-Kongo (ohne Bantu)" című cikke (45 — 76) mind az oda tartozó nyelvek számát, mind elterjedésük területi nagyságát tekintve a legnagyobb nyelvcsaládot fogja át ; a bantu nyelveket igen helyesen külön tárgyalja ugyan a könyv, jóllehet genetikailag általában ugyanebbe a családba számítják Greenberg fellépése óta. A bantun kívül a nyugat-atlanti a mande, a gur, a kva (a kru csoporttal együtt), a Benue-Kongó közi, az Adamava-Ubangi közi nyelvek mint szorosabban rokonok kerültek az egyik (A) ágba, a kordofáni nyelvek a másikba (B). A Benue-Kongó csoport egyik tagja volna a bantoid (régebben szemibantu) néven említett nyelvek együttese, s ennek megint csak egyik ágazata a tulajdonképpeni (enges Bantu, Bantu im engeren Sinn) bantu nyelvek többszáz főnyi halmaza. Az Adamava-Ubangi közi nyelveket Greenberg még adamava-keleti (Adamawa-Eastern) néven emlegette, az újabb elnevezés szerencsésebb. A szerző a Niger—Kongó közi nyelvek szakembere, rokonságuk egyik elemeként a névszói osztályokról közölt nagyobb dolgozatot (1971). Viszonylag rövid cikke világos áttekintést ad a problémákról. Szóba kerülnek azok az osztályozási és alosztályozási javaslatok, amelyek Greenberg rendszerezése