Nyelvtudományi Közlemények 85. kötet (1983)

Tanulmányok - Fodor István: Afrika nyelvei és a mai afrikanisztika egy új kézikönyv tükrében 159

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 171 óta, rajta módosítva vagy vele ellentétben megjelentek: így pl. D. Dalby (1965) kísérlete az ún. mel nyelvek (temne, serbro, gola stb.) különválasztására a nyugat-atlantiak közül (ful, szerer, volof, biafada, mandzsak stb.) ; Gregersen (1972) elmélete, amely a Niger—Kongó és a Nílus—Szahara közi nyelveket nagyobb egységben kívánja rokonítani Kongó—Szahara közi néven (ami megfelel a régebbi szudáni nyelvcsalád fogalmának a bantu nélkül) ; továbbá a névszói osztályokat nem ismerő mande nyelvek (bambára, malinké, vai, szuszu, kpelle vagy gerze, mende, busza, bisza stb.) leválasztásának lehetősége; a kordofáni, mande és a többi Niger—Kongó közi nyelv egyenrangú csoportként való kezelése (P. R. Bennett és J. P. Sterk 1977). Említi a bantoid nyelvek új alosztályozását (ugyancsak Bennett—Sterk elképzelése szerint), amelyben a M. Guthrie-féle bantu nyelvövezetek (A-tól S betűig beosztott zónák) északnyugati (A—D zónák) nyelvei a többi bantu nyelvtől külön csoportba jutnak ; tárgyalja a bécsi H. G. Mukarovszky (1976—1977) kétkötetes munkáját, ill. elméletét a Niger—Kongó közi alapnyelv összeállításáról (Proto-Westnigritisch ; a nigritisch elnevezést B. Struck nyomán Köhler javasolta a bantu— szudáni nyelvi egység megnevezésére, 1975 : 181 — ) stb. Mindezekről az elméletekről csak megismételjük, amit már cikkem elején kifogásoltam, hogy túlnyomórészt lexikostatisztikai számításokon, néhány lexikális vagy nyelvtani morféma alaki hasonlóságán, tipológiai egyezéseken alapulnak, s hogy az ide vagy oda sorolt nyelvek túlnyomó részéről csak gyér adatok állnak rendelkezésünkre. A különféle alosztályozási javaslatokat tehát a jövőben variálni és megsokszorozni is lehet, amíg nem térnek át a nyelvhasonlítás aprómunkájára. Ezt a problémát nem számítva a cikkben csak azt hiányoljuk, hogy strukturális jellemzést nem kapunk, és a fontosabb nyelvekről (ful, volof, joruba, eve, ibo stb.) sem közölnek adatokat. Wilhelm J. G. Mohiig „Die Bantusprachen im engeren Sinn" (77—116) címmel a tulajdonképpeni bantu nyelveket tárgyalja meg. Kétségtelen, hogy a bantu és a szudáni (Niger—Kongó + Nílus—Szahara közi nyelvek vagy szudáni vagy nigrita nyelvcsalád) szorosabb rokonításával már a múlt század óta sokan próbálkoztak, de hogy a sokszáz bantunak nevezhető nyelv csak egy mellékága a Niger—Kongó közi nyelveknek nevezett nagyobb egységnek, ez Greenberg publikációi óta vált általánosan elfogadott, hirdetett (de nem ellenőrzött) tétellé. A bantu nyelvcsalád sokfélesége ellenére homogénebb a többi fekete-afrikai nyelvcsaládnál, nyelvágnál. Mohiig a szélesebb kitekintésű, elméletileg (beleértve a diakronikus módszereket) felkészültebb afrikanisták közé tartozik, az elsietett általánosításoknak,, futószalagon gyártott hipotéziseknek bírálója. Eberhard Zwirner tanítványaként a fonometria alapelveit és gyakorlatát igyekszik alkalmazni, továbbfejleszteni az afrikai, főleg a bantu nyelvek kutatásában, amely szakterülete. Tőle származik az első modern (kenyai) bantu nyelvatlasz (1974a), amely mindmáig az egyetlen ilyen vállalkozás. A szerző behatóbban ismerteti Malcolm Guthrie szinkronikus osztályozását (1948), amely minden hiányossága ellenére hivatkozási alap a bantuisták számára. Ebben a rendszerben a földrajzi zónákra osztott nyelvek, nyelvjárások bizonyos tipológiai jellemvonások szerint különböznek egymástól. P. Alexandre (Les langues dans le monde ancien et moderne, 1981: 354—363) kemény bírálatban részesíti ezt az osztályozást, de Mohiig cikkéből szintén kitűnik Guthrie felosztásának gyengéje, és az ő strukturális áttekintése (92—94) szintén nem Guthrie ismérveire épül. Részletesebben foglalkozik a