Nyelvtudományi Közlemények 84. kötet (1982)

Tanulmányok - Szende Tamás: Bolla Kálmán: A Conspectus of Russian Speech Sounds 294

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 297 a hang spektrogramjának amplitúdó-keresztmetszete, a hang oszcillogramja (rezgésképe), négy változatban, amelyek a felbontás csökkenő fokozatainak felelnek meg, a hang jele APhl és orosz átírásban, köztük a példaszó, amelyben a hang előfordul, a hang spektrogramja egy az eredeti alapján készült rajzolaton, a fej mediánszagittális tengelyében készült profilkép a beszédszervekről, röntgenfelvételen, ugyanennek kirajzolt sémája. A dolog természeténél fogva az ábraanyag bemutatásában a recenzens kénytelen arra a kijelentésre szorítkozni, hogy a képanyag összeállítása páratlan gondosságra vall, s hogy a kivitelezés gyönyörű. (Itt csupán azt a szövegközi megjegyzést teszem, hogy talán jobb lett volna a spektrogramok esetében is — az oszcillogramokhoz hasonlóan — az eredeti regisztrátumok fényképeit közölni, valamint az oszcillogramokhoz is mellékelni valamilyen skaláris tájékoztatót.) 6. Minden mü nyitva hagy bizonyos számú kérdést. Ezek egy része olyan, hogy éppen az adott munkából adódóan, a megfelelő tudományszak továbbviteléhez szükséges a felvetésük. De akadnak kritikai kérdések is, és semmi értelmét nem látom, hogy néhányat ezek közül is föl ne vessek. Jogosnak kell elfogadnunk a szerzőnek azt az állásfoglalását, hogy tárgykörén túlmutató elméleti kérdéseket részletesen nem érint. Természetesen így sem úszhatta meg, hogy ne ejtsen szót arról, mi a beszédhang státusa az emberi kommunikációban, s milyen utat jár be a nyelvi jel az emberek közötti nyelvi érintkezésben. Ezzel kapcsolatban definíció rövidségú közlésekről van szó a „Nyelv és beszéd", illetve ,,A beszódlánc szakaszai" cím alatt (1. 15—16.1.). Teljesen igazuk van az itt előadott alapösszefüggéseket leíró bekezdéseknek (amelyekben röviden még a beszéd nyelvtudománytörténeti szemléletének alakulásáról is szó esik). A beszéd valóban a nyelvi jel megvalósításának a közege, és a jel útjának fontosabb stációi is azok, amelyeket Bolla megjelöl. Fölmerül azonban a kérdés — és ezt éppen a munka újszerűsége veti föl —, vajon nem kellett volna-e már itt említést tenni azokról a függőségi viszonyokról, amelyek a jelsort tartalmazó jelzések egy „ablaknyi" szakaszának, egy elkülöníthető egységnek az adott helyen való megformálásában meghatározó szerepűét. Bolla Kálmán atlaszában az egységnyi jelzések típusait mindenkor egy folyamat részeként kapjuk (ez az említett, következetesen végrehajtott módszertani újszerűség). Még ha magától értődőnek látszik is a tablók és az elemző jellemzések alapján, hogy ennek így kell lennie, azt az elméleti ziccert, amelyre a választott megoldás indoka támaszkodik, nem hagytam volna ki. Vagyis : részletesebben leírtam volna, milyen vektorok eredőjeként jönnek létre egy aktuális egység meghatározó paraméterei, különös tekintettel a fonotaktikai, elsősorban a szomszédosnál távolabbról ható jelzósrészek hatásáról, az időzítési függvény változóiról, valamint a szupraszegmentális tényezők közvetett (vissza)hatásairól ejtve szót. (Hadd tegyem itt azt a recenziók megszokott stílusától elütő megjegyzést, hogy e kifogásban nem rosszallás van, hanem a remény, hogy e mozzanatok leírása ós hasonlóképpen alapos dokumentálása a szerző egy következő kötetének lesz a tárgya. Munkásságának ismeretében biztonsággal állíthatom, hogy Bolla Kálmán életművében egy ilyen munkának a helye már megvan.) Kihagyásoknak, rövidítéseknek, jelzésszerű meghatározásoknak, alapösszefüggések lapidáris elintézésének azonban van egy másik — csaknem elkerülhetetlen — átka is. Az elnagyolt megfogalmazások, legyenek mégoly jószándékúak is, téves képzettársításokat ébresztenek. Két ilyet találtam a rövidre fogott elméleti részben: nem tudjuk meg, mi a fonológiai helyzetük azoknak az egységeknek, amelyekről a kötetben csak annyi áll, hogy „építőelemei" (az orosz szöveg szerint „teljes értékű szerves építőelemei") az orosz beszédnek (7., illetve 9.1.). Hasznos lett volna, ha a szerző erről felvilágosítást ad, például társszerzőségben írt tankönyvének bizonyos idevágó részleteit közölve. A másik: félreérthető az a nyilatkozat, hogy „a beszéd a nyelv formája", hiszen mind a beszédnek, mind a nyelvi jelek sorozatának megvan a maga formája, illetőleg, beszédesemény és nyelvi jel megfelelésének ontológiai szerkezete aligha intézhető el ilyen sommásan. Egy ilyen természetű, ilyen nagy igényű és széles körű használatra számot tartó mű megérdemelt volna egy lemezmelléldetet. Talán nem is a dokumentatív érték hitelesítése végett, hanem azért, mert az illusztráció úgy teljesebb lett volna. Végül pedig hadd zárjam az ismertetést azzal, amivel kezdtem : a kidolgozás alapossága, az előadásmód egyszerű és világos volta, a táblák megnyerő szépsége komoly használati értéket ígér a műnek, amelynek „terítéséhez" — az Akadémiai Kiadó mellett — a Böhlau Verlag (Köln—Wien) is csatlakozott. SZENDE TAMÁS