Nyelvtudományi Közlemények 84. kötet (1982)

Tanulmányok - Szende Tamás: Bolla Kálmán: A Conspectus of Russian Speech Sounds 294

296 SZEMLE - ISMERTETÉSEK szetesen nincs, de az átírásról szóló részt azért is a módszertani ismertetés körébe kell vonnunk, mert Bolla itt is újdonsággal szolgál. Részben a diakritikus jelek körének bővítésével, amely arra jó, hogy pontosabban jelölhesse meg a hangértékeket, másfelől pedig a fonetikai hosszúságfokozatoknak megfelelő, valós ejtési időtartamok jelzése végett. Folyamatos szövegek fonetikai átírásában talán zavart okozna ilyen mértékű részletezés, itt azonban helyénvaló, és az újítások a célnak megfelelő akribiával utalnak a tabló egyik vagy másik képének mozzanataira. Az APhl mellékjeleiben pedig kevéssé járatos érdeklődő visszalapozhat a 47—57. lapokra, ahol bőséges példaanyag áll rendelkezésre. (A cirill átírási változatra ugyanez áll.) 4. Az orosz beszédhangok leírása voltaképpen a módszertani elvek folytatásával kezdődik, legalábbis abban az értelemben, hogy a hang bizonyos minőségi jegyeinek kialakulásában nem kizárólag a hang egyedi kvalitás jegyei, hanem a hangkörnyezet is erős szerepet játszik, sőt a szó „struktúrája" [fonotaktikai—morfonemikus felépítése] vagy a hangsúlyos helyzet egyes ejtési—hangzási jellemzők megformálásában a legnagyobb fokú befolyással van. (Az előbbi a mássalhangzók palatalizáltságának meglétében érzékelhető, míg a második a magánhangzók hosszúságának szupraszegmentális szabályozásában.) Ugyanitt kell megemlíteni, hogy Bolla Kálmán fonetikai kategorizálásában — az egyes magánhangzók hangmenetének fázisai, ejtési terminusokban kifejezve: a nyelv mozgásiránya alapján — három magánhangzó-csoportot különít el, a monoftongus-, a diftongus- és a triftongusszerüeket. A nyelvész persze megszokta, hogy vannak fonetikai típusegységek, amelyek felbontásukban mutatják meg igazi arculatukat. Egy affrikáta — noha egyetlen és önálló fonemikus egység — éppen ejtési fázisváltása révén az, ami. Amennyire azonban tudom, ennek a fázisváltásnak a magánhangzó értékelésében való felhasználása, tehát mint tipológiai elv, teljesen új, és minél szükségszerűbb a felhasználása, újdonságértéke is annál nagyobb. A munka legterjedelmesebb leíró fejezete az egyes orosz beszédhangok definícióját adja (60—148.). A definíció szó úgy értendő, hogy nemcsak azok az ejtési ismérvek vannak felsorolva, amelyeket a generatív fonológia disztinktív jegyeknek nevez, hanem az ezeket megvalósító sajátosságok fonetikai és akusztikai tényezőinek adatai, a mindenkori vizsgálati módszer mértékegységeiben. A magánhangzók között az alábbi jellemzők alapján tesz különbséget a szerző: a fő artikulációs jegyek szerinti meghatározás általában, az álkapocs nyílásszöge, az ajkak távolsága vízszintes, illetve függőleges irányban, az ejtés időtartamátlaga, az alapfrekvencia aktuális átlagértéke és az első öt formáns átlagos frekvenciaértékei. A mássalhangzóknál a különbségtevéshez alapul vett ismérvek pedig: a gége, illetőleg a hangszalagok szerepe a nyelvcsap helyzete, a képzés helye, a nyelv ós a nyelvgyök részvétele a képzésben, a képzőszervek konfigurációjának típusa, az állkapocs és az ajkak helyzete, képzési időtartamátlagok, az általános rezgéskép és az akusztikai szerkezet. A szóbeli jellemzésen kívül sor kerül az egyes magánhangzók egymáshoz való viszonyának ábrázolására egy kivetített szájüreg sematikus rajzán, a mássalhangzókat e tekintetben pedig táblázat foglalja össze. Az ábraanyagban (1. 158. és 160. 1.) mindezek egy a röntgenképekből kirajzolt, a beszédszervek keresztmetszetét mutató rajzon is megjelennek. A szöveges rész maga rövid, összegző bibliográfiával zárul. Ez az irodalomjegyzék csak azokat a műveket tünteti fel, ha nem tévedek, amelyek Bolla Kálmán atlaszának közvetlen ihletői voltak. (Vagyis például nem tartalmazzák az elméleti megjegyzések, mint amilyen a nyelv ós a beszéd összefüggéséről szólók, irodalmi utalásait.) 5. A könyv minden kétséget kizáróan legmutatósabb része az orosz beszédhangok táblái, a tulajdonképpeni atlasz. Ezeken a következő jellemzők láthatók: kilenc filmkocka sora az ajkak ós az állkapocs állásának oldal- ós frontálképóvel, amelyek az ejtés kezdő és végpontja között mutatják az artikulációs folyamatot, a tiszta fázis egy időpillanatának megfelelő kép, a fenti kilenc kocka egyike, kinagyítva,