Nyelvtudományi Közlemények 84. kötet (1982)

Tanulmányok - Balázs János: Benkő Loránd: Az Árpád-kor magyar nyelvű szövegemlékei 274

274 SZEMLE - ISMERTETÉSEK században? Talán az alánoké, akikre a kerámia döntő többségének típusai utalnak, vagy esetleg alánoké és bolgároké, mivel előfordulnak itt olyan edénytípusok, amelyek a szaltovo-majackojei kultúra bolgár variánsa felé mutatnak. Felvetődött az a megoldás is, hogy a várat a bolgárok építették. 1978-tól kezdve a közös feltárások szovjet—magyar—bolgár régészeti expedíció keretében folytatódtak. A szovjet fél ugyanis a bulgáriai Pliszkában is ásat, ahol megtalálták azokat a korai bolgár építményeket, melyek egynémelyike szerintük rokonságot mutat a majackojei várral. Egy bizonyos, hogy a vár és a település egyidős és kazárkori. Típusában nem áll egyedül, hasonló hozzá a szaltovói (Harkov közelében), a Sarkellel szemben állt (jobb parti) kőerődisstb. Közös kutatásaink az igen erős alán—magyar kapcsolatok felderítése szempontjából fontosak elsősorban, de a kazárkori kultúra egészének, a kelet-európai házak fejlődéstörténetének szempontjából is lényegesek. Ennek részese, szereplője lehetett a honfoglalás előtti magyarság is, melynek emlékei után tovább nyomozunk a Szovjetunió területén. ERDÉLYI ISTVÁN Benkő Loránd: Az Árpád-kor magyar nyelvű szövegemlékei Akadémiai Kiadó, Budapest 1980. 392 1. + 7 fénykép 1. Aligha lehet kétséges, hogy — mint e nagy monográfiájában Benkő Loránd 10. 1.) is megállapítja — a magyar nyelvtörténeti kutatásoknak mindmáig a Halotti Beszéd és Könyörgés, a Königsbergi Töredék és Szalagjai, az_ Ómagyar Mária-Siralom valamint a Gyulafehérvári Sorok az alapjai, amelyek mind az Árpád-kor második felébői származnak. Ezek közül, mint közismert, a Halotti Beszéd és Könyörgés már a 18. század végén előkerült. Ezekre először 1770-ben terelődött a figyelem, amikor szövegüket — Faludi Ferenc olvasatával és megjegyzéseivel — Demonstratiojában SAJNOVICS teljes egészében közölte. Majd száz évvel liésőbb, 1863-ban került sor a Königsbergi Töredéknek és Szalagjainak a fölfedezésére. így, amikor ZOLNAI GYULA 1894-ben közzétette nyelvemlékeinket a könyvnyomtatás koráig bemutató és elemző munkáját, Árpád-kori összefüggő magyar szövegemlékeink közül még csupán e kettőt vehette számba. A Gyulafehérvári Sorokat felfedezőjük, VARJÚ ELEMÉR csak ezután, 1898-ban mutatta be. Az Ómagyar Mária-Siralom szövege, mint tudjuk, 1923 elején vált ismeretessé,^ s így a jAKUBOViCHtól és PAistól nagy gonddal összeállított és 1929-ben közzétett Ó-magyar olvasókönyvbe már ez is bekerülhetett. E becsas nyelvemlékeink a maguk összességében tehát már több mint fél évszázad óta állnak kutatóink rendelkezésére. Már a század eleji yelvész-nemzedék sok kimagasló alakja foglalkozott is velük. Közülük elég itt SIMONYI, ZINNYEI, ZOLNAI, ERDÉLYI és TRÓCSÁNYI nevét megemlítenünk. 1945-ig a HB-re és Kre, valamint az ÓMS-ra vonatkozó olvasataival Pais (1942), főként ezekhez fűződő agyarázataival MÉSZÖLY (1926, 1944), a tatárjárásig keletkezett szövegeink helyesírár;ak vizsgálatával pedig KNIEZSA (1928) gyarapította nyelvészeti ismereteinket, míg ORVÁTH JÁNOS (1931) irodalomtörténeti szempontból elemezte újszerűen e becses emléemket. A második világháború vége óta eltelt több mint három ós fél évtized óta e szöveek egészének helyesírásával összefoglalólag csupán Kniezsa (1952), nyelvi és stiláris probémáival pedig csak Mészöly (1958) foglalkozott. Monografikus földolgozásban is — B. LŐRINCZY ÉVA érdeméből (í953) — csupán a KT. és Sz. részesültek. Régóta érzett hiányt pótolt tehát Benkő Loránd, amikor a MNy. 73—74. évfolyamában előzetesen megjelent négy értekezése után e szövegemlékeink egészére vonatkozó évtizedes kutatásainak teljes foglalatát tárta elénk e nagyszabású monográfiájában. Ez a mű — több szempontból is — igen jelentős. Fontos először is azért, mert nemcsak ismerteti és összegezi az eddigi eléggé szétszórt és gyakran csupán ötletszerű kutatások eredményeit, hanem ezek biztos ítélőképességről tanúskodó bírálatát is adja. Ebbéli erényeit a szerző már mint a TESz. főszerkesztője is csillogtatta. A lényeglátásnak és a csalhatatlan kritikai érzéknek ehhez fogható adományával az előttünk járt magyar nyelvésznemzedék tagjai közül csupán Bárczi ós Kniezsa tűnt ki. Benkőt azonban ezen kívül az is jellemzi, hogy nemcsak mások tévedéseit képes felismerni, hanem saját korábbi nézeteinek esetié-