Nyelvtudományi Közlemények 82. kötet (1980)

Szemle – ismertetések - Büky Béla: Szathmári István–Várkonyi Imre (szerk.:) A szövegtan az oktatásban és a kutatásban 446

448 SZEMLE - ISMERTETÉSEK — elemzi a szöveg ismérveit, „alaptermészetét" (a szöveg a parole-nyelvészet felől közelíthető meg; alaptermészetéhez tartozik az aktualizáltság, az ad hoc, a hinc et nunc jelleg stb.), majd kifejletként eljut az alábbi meghatározáshoz: ,,A szöveg nyelvi formába öntött objektivációja az egyéni pszichikai tartalom egy részletének, olyan terjedelemben és megformáltságban, amely elegendő ahhoz, hogy adott helyzetben, a kifejezés ós/vagy tájékoztatás és/vagy befolyásolás feladatát ellátva, a teljesség és lezártság érzetét is felkeltse" (64). Jól látható, hogy Deme a bühleri beszód-modell aspektusait értékesítette itt. KÁROLY SÁNDOR A szöveg és a jelentés szerepe kommunikációs szemléletű nyelvészeti törekvéseinkben című dolgozatának elején így ír: „Mivel ... a kommunikációnak a mondat nem teljes értékű, totális, hanem csak minimális egysége, érthető, hogy előbbutóbb ráterelődött a figyelem a szövegre is" (23). így tehát KÁROLY a szöveggel való foglalkozást következménynek, pontosabban a kommunikáció-elmélet kialakulása következményének tartja. További idézeteket is kiemelnék Károly dolgozatából: ,,A szöveggel való foglalkozásnak valóságos varázsszava a koherencia ... A koherenciának mindenki által elismert legfontosabb tényezője a szemantika, a szöveg jelentéstani oldala" (24—25). „Ha ... a szöveg mögé tekintünk, a szavaknak, lexómáknak jelentésviszonyait találjuk" (25). Ebből a két utóbbi észrevételből kiderül, hogy Károly a szövegelméletet jelentéstani részterületnek tekinti. Nincs lehetőségünk arra, hogy Károly igen sok részletfogalmat is megvilágító előadását akár nagy vonásaiban is ismertessük. Ugy gondoljuk azonban, ha a szöveg a kommunikációban nyeri el realizációját, mégpedig a jelentés szintjén, akkor a szöveg fogalmába hovatovább a nem nyelvi jelsorok, a beszédszöveget kísérő mozdulatok, arc játékbeli kifejezőmozgások, proxemikai mozzanatok folyamatát is bele kell vennünk, vagy — ha ezt nem tesszük — le kell mondanunk arról, hogy a szöveget a kommunikációs tevékenység egységének tekintsük, és legfeljebb csak a jelzett tevékenység egyik szintje egységének tekinthetjük. Észrevételünket még akkor is fenntartjuk, ha valaki ellenünk azzal érvel, hogy a szóbeli megnyilatkozás az alap, ós minden csak járulékos. Sokszor éppen az ellenkezője az igaz, sokszor egyetlen intés, vagy összehúzott szem elegendő másvalaki hosszas érvelésének kétségbe vonásához, sőt gúny olással történő hatálytalanításához. Szintén általános gondolatokat említ a szöveggel kapcsolatban Szöveg, nyelv, tartalom című előadásában ANTAL LÁSZLÓ (67—72), s e gondolatok igen szkeptikusak. Talán egész előadásának értelme az, hogy figyelmeztet: ne bízzuk el magunkat! Antal mindjárt elöljáróban azzal kezdi, hogy kijelenti: „az agyműködés és nyelvi struktúrák kapcsolatáról nem tudunk semmit". Majd egy képzeletbeli kísérletet említ — többek között —, azt, hogy vajon miként sikerülne megállapítani olyan szövegtani szabályokat, melyek segítségével egy mondataira szétvágott regényt ismét össze lehetne rakni mondatai helyes sorrendjébe. Pesszimistán nyilatkozik a feladni megoldhatóságának távlatairól. Felveti azonban az „előbb" ós a „hátrább" fogalmak lényeges szerepót. Egy szöveg — bármennyire is lineáris ós mondatainak bármennyire is mindig csak egyike van előtérben — csak akkor szöveg, ha már végére értünk s az egésznek értelmét egyszerre tartjuk tudatunkban. Ez igen helyes, értékes észrevétel ós nagyonis rokon az un. alaklélektan „egész"-fogalmával. Kár, hogy Antal ehhez csatlakozó észrevétele ós egyben zárómondata ismét igen pesszimisztikus. Ez az egészként való megjelenés „jelzi igazán azt, hogy a szöveg: struktúra . . . sokat írhatnánk róla a nem tudás negatív enciklopédiájába". Néhány fiatal nyelvész a szövegelmélet egy-egy alkalmazásával gazdagítja a kötet anyagát. így BÁNRÉTI ZOLTÁN Szempont a szövegópítkezésben címmel (77—82) azt az összefüggést illusztrálja, hogy a szöveg témájának a kiválasztása maga is funkció, de „nem szemantikai, hanem pragmatikai funkció". Példákat sorol fel arra, hogy bizonyos szövegeket miként lehet egy-egy adott témának minősíteni és megnevezi a témát. Mindez azonban — véleményünk szerint — egyelőre csak elméleti konstrukció, konkréttá úgy tehetnénk, ha mondjuk egy könyvtár előcsarnokában, vagy egy vasúti váróteremben elhangzó minden egyes beszédmegnyilatkozást hangszalagra vennénk, és mindegyiket be tudnánk sorolni egy téma-tipológiába, s egy másvalaki, aki ugyanezt tenné ugyanúgy sorolná be a szóban forgó szövegeket. Ugyanúgy sorolná-e vajon?? ANDOR JÓZSEF A nyelvleírás szövegtanának egyik lehetséges megközelítése címmel (33—45) mintegy vektorokra bontja a szöveget C. J. FILLEMORE esetgrammatikájának kategóriáit alkalmazva. E kategóriákat szerencsésen magyarítja a következő megnevezések formájában: „kezdeményező, érzékelő, eszköz, tárgy, hely, idő". Nyilvánvaló, hogy amennyiben egy szövegben ezek jelen vannak, egyesek ezek közül explicit, mások implicit formában vannak jelen. így itt egybefonódik több lényeges szöveg-összetevő. De vajon a szöveget halló személy felismeri-e ezeket az összetevőket. Erre 40 egyetemi hallgatóval végez kísérletet, melynek eredménye az, hogy az idő-kategóriát a megkérdezettek 87,2%-