Nyelvtudományi Közlemények 82. kötet (1980)

Szemle – ismertetések - Büky Béla: Szathmári István–Várkonyi Imre (szerk.:) A szövegtan az oktatásban és a kutatásban 446

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 449 ban helyesen azonosították, mivel ez az előforduló nyelvtani időformákból könnyen kikövetkeztethető; az ,,órzékelő"-t azonban csak 34,2%-ban azonosították helyesen mivel „e kategória a szöveg részeit alkotó mondatok szintaktikai-morfológiai megjelenítésében rendkívül sokrétűen fejezhető ki" (45). É. Kiss KATALIN A mondatátszövődésről tartott előadást (93—104). A transzformációs módszer segítségével állítja össze az alárendelő összetett mondatoknak a „(1) János nem valószínű, hogy ott lesz" „(2) Kiket akarsz, hogy meghívjunk ?" „(3) Mari holnap mondta, hogy szeretné, ha találkoznánk." kategóriákba sorolható, ül. ezzel rokon szerkezeti típusait. 44 szerkezet-típust sorol fel, s ezt a számot még növeli az alkategóriák száma. Előadásában több alkalommal angol mondatokat közöl mintaként. Látható tehát, hogy az angol grammatikai mondatszerkezet-tipológia hatással volt a szerzőre, bár magyar előzményként ZOLNAI GYULÁBA (Mondatátszövődes c. cikkére) utal. A magam részéről például a fent említett (3)-as mondat jelentését legfeljebb pedzem. „Mari holnap mondta . . ." Holnap, a jövőben már elmondta? Első pillanatra mindenki így, ebben a képtelen formában fogja fel az adott póldamondatot. Tudom, hogy mit kíván példázni. „Mari, holnap, mondta. . .". De ilyen magyar mondatot, pedig már csaknem öt évtizede tudok valamennyire magyarul, még nem hallottam, mégha elvben létezhet is ilyen. BÓKAY ANTAL A szövegelmélet modelljei és alkalmazási lehetőségük címmel (47— 55) szintén arra a fogalomra építi dolgozatát, amit KAROLY SÁNDOR a szövegelmélet valóságos „varázsszavának" minősít. Ez a fogalom a koherencia, a szerkezeti összetartozás. Úgy ír a felszíni struktúrákról és a mélystruktúráról, mint százszorosan igazolt, megdönthetetlen tényekről. Bírálja azokat a megközelítéseket, amelyek egy szövegen belül csak az egyes elemek koherenciáját adják meg, s nem a globális koherenciát. „Ez utóbbi feladatot a textuális mélystruktúra, a makrostruktúrák végzi" — állítja (49) PETŐFI S. JÁNOS szövegelméletével rokon hangvételű tanulmányában s megállapítja — saját modelljeként —, hogy egy irodalmi mű esetében „Az interpretálás valójában kettős folyamat eredménye lehet. Első feladat a lineárisan adott szöveg szétbontása ún. világalkotókra egészen a tovább nem bontható világelemekig." Itt „a mű . . . egysége kap interpretációt . . . Ez a fázis a minimális extenzionálás interpretációt jelenti. ... A következő szint már teljesen mentes a linearitástól, integráló jellegű . . . Ebben a folyamatban hozható létre a kommentált extenzionális interpretáció, adható meg a szöveg világa, esztétikai terminológiával az irodalmi mű világképe". (54) Dolgozata végén modelljét úgy értékeli a szerző, hogy ezzel nem a Petőfi S. János-féle szövegelméletet folytatta, hanem ezt a "formális szemiotikai teóriát" tartalmi interpretáló modellé alakította. A számítógépes nyelvészetet egyetlen előadás, BÉKÉSI IMRE A kapcsolás problematikája című előadása (73—76) képviseli. Békési tudatában van azoknak a kétkedéseknek, melyek a számítógépes szövegelemzéssel kapcsolatban az utóbbi évtized végén megerősödtek (ti. a 70-es évek végén). Ennek eUenére sokat tanulhatunk szerinte a számítógép munkamódszerétől, ti. a tekintetben, hogy a számítógép könyörtelenül kérdez, firtatja a mondaton belüli részek, vagy a tagmondatok egymáshoz való kapcsolat-típusát (a kapcsolás típusa, formája, alakja, módja, terjedelme, ereje, szorossága, helyzete, alkapcsolás-, ül. főkapcsolás-jellege stb.). Szerinte ugyanezeket a szempontokat, melyeket a gép a mondaton belüli kapcsolódásokra nézve vet fel, felvethetjük kérdésként az egymás mellett álló mondatok egymáshoz való kapcsolódásának jeUemzésóül is, hiszen a mondatokat is — a nem grammatikai szinten, a szövegszinten — „olyan kapcsolások fogják össze, amelyeket a szemantikai-gondolati-logikai stb. szinonímasor bármelyik tagjával minősíthetünk" (74), de amelyek a grammatikai kapcsolódásoknál alkalmazott kapcsolás-jelölések segítségével meglepően jól jellemezhetők. így a mondaton belüli kapcsolások ismeretanyaga bőségesen kamatoztatható a szövegben meglevő kapcsolódási viszonyok kifejezésére. S még egy észrevétel. A jelzett lehetőség egyben amellett tanúskodik, hogy a „nem grammatikai és a grammatikai kapcsolás . . . nem különül el élesen" (74). Immár csak egyetlen csoport maradt hátra azok közül a csoportok közül, melyekbe a szóban forgó vándorgyűlés előadásai széttagolhatok, az oktatási vonatkozású előadások együttese. Itt hat előadó tanulmányára hivatkozhatunk. Mindegyik a maga témakörét értékes észrevételekkel, mérési eredményekkel gazdagította. (5k nem pusztán az elmélettel viaskodtak, hanem azzal, ami az elmélet próbája, a gyakorlattal is. A témakört illetően BENCÉDY JÓZSEF Szövegtan ós tanárképzés (105—112), SZENDE ALADÁR Anyanyelvi oktatás és szövegtan (113—117), JOBBÁGYNÉ ANDRÁS KATALIN A szövegtan helye a középiskolai anyanyelvi képzésben (119—123), SZIRMAY ENDRE A szövegtan jelentősége a tanítóképzésben (125—129), ZSOLNAI JÓZSEF Kisiskolás korúak szóbeli szövegalkotásra nevelésének szövegtani vonatkozásai (131—136) és 29 Nyelvtudományi Közlemények 80A—2.