Nyelvtudományi Közlemények 82. kötet (1980)

Tanulmányok - Radics Katalin: Tipológia és nyelvtörténet [Language History and Typology] 3

TIPOLÓGIA ÉS NYELVTÖRTÉNET 39 Az agglutinálódás időszakában az igei paradigmák megoszlása nominatív mintát követett, abban az értelemben, hogy a tranzitív és intranzitív igét tartalmazó mondatok alanyának személy-jelölői voltak egyformák és hasonlítottak — egy személy kivételével — a birtokos személy-jelölőkhöz, s a tranzitív igés mondatok tárgyának személyét egy ezektől eltérő paradigma jelölte (5.). A kialakulás korszakában a szuffixált személy-jelölő paradigmák a ,,pronominális mintát" követték. Az igei paradigmába később, feltehetőleg már az SOV korszakban adaptálódott egy testes harmadik személyű igei szuffixum (6.). Tipológiai és grammatikaelméleti meggondolások azt mutatják, hogy az igei személy-jelölő szuffixumok történetét az esetjelölő — elsősorban a nominativus és accusativus — szuffixumok kialakulásával párhuzamosan érdemes újragondolni (7.). 1. Az uráli nyelvek történeti kutatásának közhelyként ható nézete, hogy a személy-jelölő szuffixumok névmásból agglutinálódnak egy közbeeső enkliticizációs fázison keresztül a szavak tövéhez. Ez a nézet nem is igényel különösebb indoklást a maga általánosságában; mindegyik nyelvtörténeti iskola és kutatási irány ebből indul ki, akkor is, ha egyik-másik személy-jelölő szuffixumot közvetlenül nem névmásból, hanem másfajta nyelvi elemből eredezteti. Abban azonban már jelentős nézetkülönbségek mutatkoznak, hogy mikorra teszik azt az időszakot, amikor az enkhticizálódás-agglutinálódás végbement, s ezzel párhuzamosan abban is, hogy ugyanarra a korra vagy különböző korokra föltételezik az igei, illetve a birtokos személy-jelölő paradigmák kialakulását. 1.1. A magyar nyelv szemszögéből nézve három, sok részletében eltérő föltevésrendszer látszik kirajzolódni. Egyes kutatók szerint a birtokos és igei paradigma egyidőben, mégpedig a finnugor, illetve uráli alapnyelvben alakult ki (GYÖRKÉ 1943; HAJDÚ 1966; ITKOKTEN 1962; MARK 1929; MÉSZÖLY 1931), mások szerint ugyancsak egyidőben folyt le a két paradigma agglutinálódása, de csak a magyar nyelv külön életében, s ennek megfelelően az effajta paradigmák a többi finnugor nyelvben is viszonylag új alakulatot képeznek (BÁRCZI 1963; BÁRCZI—BENKŐ—BERRÁR 1967; BERRÁR 1957; RÉDEI 1962). Végül a kutatók egy harmadik csoportja úgy vélte, hogy a birtokos személy-jelölő paradigma alakult ki először, s ennek hatására, később keletkeztek az igei paradigmák (MELICH 1914; KLEMM 1928). A nyelvtipológiai adatok alapján más-más szempontokból ugyan, de mindhárom föltevésrendszer megkérdőjelezhető, s velük szemben egy olyan hipotézis állítható föl, amely a megmaradó különbségek dacára a közös finnugor-uráli eredetet valló nézettel mutatja a legtöbb hasonlóságot. 1.2. 20 nyelv összehasonlítása alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a nyelvekben az affixált birtokos személy-jelölő paradigma létezése föltételezi az affixált igei személy-jelölő paradigma létezését (I. rész, 1.1.1.) A tétel, mint majd minden empirikus általánosítás, persze ebben a formájában föltevés, hiszen a személyt szintetikus módon jelölő régebbi és ma beszélt nyelvek száma ennél nyilvánvalóan nagyon sokkal magasabb, de mindaddig fönntartható, amíg nem találkozunk olyan létező, nem rekonstruált nyelvvel, amely a tételnek ellentmond.