Nyelvtudományi Közlemények 82. kötet (1980)
Tanulmányok - Radics Katalin: Tipológia és nyelvtörténet [Language History and Typology] 3
TIPOLÓGIA ÉS NYELVTÖRTÉNET 37 Sok példát lehet említeni arra, hogy egyes nyelvekben a rokon nyelvekhez képest kicserélődött egy-egy személy affixált jelölőjének a hangalakja.18 A jelen föltevés szerint a cseréknél arról van szó, hogy a szóvégeken lezajló intenzív hangtani változások miatt egy-egy helyen meggyengül a személy-jelölés funkciója, megkiilönböztethetetlenné válik az adott grammatikai személy, de mivel ennek a kategóriának a megkülönböztetése létszükséglet, a nyelv azonnal betermel az illető helyre egy új morfémát — rögtön affixumként, az egyébként létező paradigmába illeszkedő módon —, hogy az eltűnt megkülönböztetést visszanyerje. 1. függelék A vizsgálatban résztvevő nyelvek adatai* Nyelv Nyelvcsalád Terület Forrás Agta maláj -polinéziai Fülöp szk. HEALEY 1960 Amhara sémi, etiópiai Etiópia COHEN 1936, TITOV 1976 Assiniboine makro-sziú, sziú USA, Montana LEVIN 1967 Azték uto-aztók Mexikó WHORE 1946 Bella coola salish Kanada, Brit-Columbia NEWMAN 1969a, b Blackfoot makro-algonkin, algonkin USA, Montana FHANTZ 1966, 1971 Burját altáji, mongol SzU, Burját K. POPPE 1960 Diegueno hoka, yuma USA, California LANGDON 1970 Jacaltec penutia, maya Guatemala DAY 1973 Eszkimó eszkimó -aleut Dél-Grönland SWADESH 1946, (grönlandi) ^ THALBITZEB, 1911 * Néhány megvizsgált nyelvnek nincs elfogadott magyar neve. Ezekben az esetekben megőriztem az angol nevet ós helyesírást. 18 Néhány példa az uráli nyelvekből: a keleti vótban a Vxlsg -n jelölője eltűnt. Az eltűnt megkülönböztetést fonológiai változásokkal pótolta a nyelv, ma a tővégi magánhangzó meghosszabbítása, s esetenként ehhez kapcsolódó egyéb fonológiai változások jelölik az egyes számú első személyt. A régi szintetikus elv tehát megmaradt, bár az agglutinálást e személyben flektálás váltotta fel (ARISTE 66—67). Rendkívül meggyőző az észt nyelv esete. Egy, az egész nyelvet érintő változásként lekopott a szóvégi -n. Ez a folyamat megtörtént az igék első személyű alakjában is, ahol a VxlSg -n volt. 1600 körüli nyelvemlékek azonban arról tanúskodnak, hogy a szóbanforgó igei alakok egy részében, ha az igét követő szó magánhangzóval kezdődött, szórványosan megőrződött a régi -n. Ez a szórványos előfordulás elegendő alapot szolgáltatott ahhoz, hogy a későbbiekben minden helyzetben visszatérjen a VxlSg morfémája. A visszatérést siettette, hogy az -n lekopása val az igék lSg formája homonimmá vált a felszólító mód 2Sg alakjával. A déli észtben viszont a kritikus helyen is lefolyt az -n eltűnése, mert itt a felszólító mód eredeti -*k morfémája nem tűnt el, hanem gégezárhanggá vált, s így mód maradt a két igealak megkülönböztetésére az -n eltűnése után is. (Honti László volt szíves felhívni a figyelmemet erre a példára. L. KETTUNEN 106—107.) Ismeretes továbbá, hogy a magyarban található a legnagyobb számú nem-névmási eredetű személy-jelölő, elsősorban az indeterminált igei paradigmában. A föltételezések szerint e személyekben igenévképző, gyakorító képző ós időjel adaptálódott a személy-megkülönböztetésre (vö. HAJDÚ 1966. 144). Funkcionálisan káros egybeesések váltották ki továbbá a magyar nyelv egy későbbi korszakában a j elemet tartalmazó determinált paradigma kialakulását (részletes elemzésüket 1. BENKŐ 1975. 23—27).
