Nyelvtudományi Közlemények 81. kötet (1979)
Tanulmányok - Ganschow, Gerhard: A zürjén j-tövek történetének kérdései [Zur Geschichte der syrjänischen j-Stämme] 57
58 GANSCH0W, GERHARD éles különbség jött létre a permi *-i és a permi *-/ folytatása között. Más szóval: a permi *-»- a zürjénben megmaradt i-nek, miként arról a következő példák tanúskodnak: ëondi 'Sonne' elativusa a vicsegdai nyelvjárásban nem sondjis, hanem sondiis (a rag -ié); a belőle képzett melléknév (-aképzővel) a VLe.-ban nem sondja, hanem sondia 'napos' (F1 1001); a jodi 'Brachsen' birtokos alakja Sg3. sz-ben (Px3 -is) nem Le. jodjis, hanem jodiis (F 330). Ezzel szemben a jtövek megfelelő alakjai a következők: V zudja (adj.), Le. zudjis (Px3Sg) a zud, zudj- 'Schleifstein, Wetzstein' főnévből (F 1286). Ilyen s hasonló adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a zűrjén i és j fejlődésük és eredetük szerint világosan különböznek egymástól. Megállapítható tehát, hogy a zűrjén /-tövek ;-jét nem permi *i-re, hanem permi */-re kell visszavezetnünk. Másutt foglalkozunk majd azzal a kérdéssel, hogyan értékelendő a votják tővégi -i hang. Semmi esetre sem fogható fel azonban átmeneti állomásnak az e és a között, s ezért a -/-nek a régi *e-ből való magyarázata továbbra is nehézségekbe ütközik. További fenntartásaink is vannak a 0 < *-a/*-ä, és *-;' < -*e feltevéssel kapcsolatban. Lytkin elemzése hangtörténeti ellentmondást hord magában, legalábbis a szóvégi magánhangzók történetének hagyományos szemlélete szerint. Lytkin ugyanis egyrészt az eredetileg mindenütt jelenlevő szóvégi magánhangzók lekopásának és eltűnésének hagyományos felfogását képviseli, másrészt azonban — a zürjénre vonatkozó magyarázatával — e hagyományos nézet egyik alaptételével kerül szembe, azzal tudniillik, hogy egy „nehéz" magánhangzó (a vagy a) hosszabb idő alatt enyészik j^-vá, mint egy „könnyű" magánhangzó (pl. e). E szerint tehát az *e teljes eltűnésekor az *-aj*-ä magánhangzóknak még valamelyes nyoma volna várható. Lytkin kutatásainak az a diametrális végeredménye, amely szerint tehát éppen a „könnyű" e magánhangzónak mutatkozik valamelyes tükröződése {-j formájában), míg a régi *-aés *-ä hangok, azaz a „nehéz" magánhangzók nyom nélkül 0-v& enyésztek, ellentmond az eddigi finnugor hangtörténeti vélekedéseknek, és így még a hagyományos szemléletmód követőjének is egész hihetetlenül hangzik. 4. A következőkben még egy tárgyszerű kifogást is szóvá kell tennem. Ez Lytkin vizsgálati anyagának a tárgyalt névszók esetragos és birtokos formáira való korlátozását érinti. Lytkin ugyanis azt vallja, hogy az említett ragozási alakok j-jét a képzett formákban (melléknév, denominális igék) fellépő -jtől történetileg külön kell választani. Véleményem szerint az ilyen megkülönböztetés nem indokolt, mert nehéz elhinni, hogy a V gezjen (instr. < : gez 'Strick, Seil, Schnur' F 230 k.), V gez ja (gez-hol képzett melléknév) 'aus Strick gemacht, Strick-' és V gezjavni (denominális ige) 'mit einem Strick umwickeln' továbbá számos más eset nem ugyanazt a j elemet tartalmazza. Ha az ilyen /-elemű alakokat megfelelő, ; nélküli formákkal összehasonlítjuk [pl. V ninen (instr. < : U nin 'Lindenbast' F 685), V nina (melléknév) 'Linden-' és V ninavni (denom. ige) 'Lindenbast abziehen'], akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy valamennyi esetben ugyanazon -en (instr.), -a (melléknév) és -av- (denom. igeképző; + inf. -ni) suffixumokról van szó. A különbség csak annyi, hogy ezek a suffixumok a /-tőhöz (gezj-), máskor pedig a 0-tőhöz (nin) járulnak. Az -a és -ja vagy -av- és -jav között azonban épp úgy nem fedezhető fel funkciókülönbség, mint az -en és -jen között sem. A magam részéről tehát nem látok semmi okot arra, hogy a ragozásban és a szókép-1 D. R. FOKOS-FUCHS, Syrjänisches Wörterbuch. Budapest 1959.
