Nyelvtudományi Közlemények 81. kötet (1979)

Tanulmányok - Antal László: Jacqueline Fontaine: Le cercle linguistique de Prague 208

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 209 Az első tézis második fele az összehasonlítás fontosságát hangsúlyozza, de nem a genetikai összehasonlításét, hanem az olyan strukturális nyelvészeti egybevetését, amelynek végső célja egy általános tipológia. Mathesius már a hágai kongresszuson bizonyos általános „karakterológia" kidolgozását javasolta, Trubetzkoy pedig mindig nagy fontosságot tulajdonított a genetikailag össze nem függő ,,Sprachbund"-oknak. A nyelvi változások rendszerszerű felfogása természetesen magával hozta azt is, hogv a tör vény fogalma a prágaiaknál egészen más lett, mint az újgrammatikusoknál volt, s általában a nézőpont egész sor fontos tekintetben eltolódott. Korábban a hangváltozások okait kutatták, a prágaiak viszont — a finalista szemlélet folyományaként — főleg azok célját. A második tézis egy lépéssel közelebb megy a nyelvhez ós a nyelvi rendszer tanul mányozásának fő területeit próbálja elhatárolni, nevezetesen a tágabb értelemben vett hangtan és a grammatika körét. A fonetikai rész legfontosabb jellemzője hang és fonéma különválasztása. Persze meglehetősen kezdetleges (itt-ott pszichologista) köntösben jelenik meg ez a különbség, de megjelenik. Kellő nyomatékot kapnak a fonológiai oppozíciók (korrelációk) is, valamint a fonémagyakoriság (terhelés) kérdése. A nyelvtani rész a szóval, a nyelvi megnevezéssel, valamint a szintagmatikával (szintaxissal) ós morfológiával foglalkozik. A harmadik tézis a különféle nyelvi változatokat, illetve a nyelv különböző funkcióit érinti. Mivel Jakobson (s általában a moszkvai nyelvész-kör) mindig elevenen érdeklődött a költői nyelv iránt, csak úgy, mint a prágai iskola számos tagja (elsősorban Mukafovsky), a költői, s általában az irodalmi nyelv kérdései, ezen belül a nyelv intellektuális és affektív szerepének különválasztása a prágaiaknál mindig a kellő figyelem középpontjában állt. A harmadik fejezetben szerzőnk azt a kérdést vizsgálja, mennyiben voltak a prágaiak Saussure örökösei. Mindenek előtt abból indul ki, hogy Saussure-t legalább is a tézisek megírása idején meglehetősen felületesen ismerték. Minden esetre nézzük meg — ajánlja a szerző —, hogy a fontosabb saussure-i gondolatokból mi maradt, mi talált visszhangra a prágaiaknál ? Itt van mindenek előtt az a tétel, hogy ,,a nyelv jelek rendszere". A prágai tézisek csak rendszerről beszélnek, a jelek említése elmarad. S az egyetlen említésre méltó tanulmány, amely prágai részről a nyelv eme szemiológiai aspektusával foglalkozik, nos az éppen a hajdani Saussure-tanítványnak és genfi tanárnak, S. Karcevszkijnek a tollából származik. Ezen kívül a kérdéses tekintetben csupán egy, inkább csak kuriózum-jellegű párhuzam van Saussure és az egyik neves prágai nyelvész között: 1911-ben Mathesius cikket írt a nyelvi jelek potencialitásáról, pontosabban potenciális változékonyságáról. Ezt a gondolatot ABTIMOVICS 1935-ben úgy fejlesztette tovább, hogy a parole-ban ténylegesen előforduló változatokat a langue lehetőségeinek nyilvánította. Ezzel azonban már a langue-parole kettősséghez jutottunk. Nos, e téren a prágai iskola tagjai igen heterogén képet mutatnak. Trubetzkoy mindig kínos gonddal követte és fonetika meg fonológiai elhatárolásának elvi alapjává tette, ugyanakkor pl. Jakobson e megkülönböztetés elméleti jelentőségót mindig tagadta. Mármost szinkrónia és diakrónia viszonya tekintetében — Fontaine szerint — a prágaiak messze eltávolodtak Saussure-től, illetve félre is értették. Eltávolodtak, mert a tulajdonképpeni (változás nélküli) szinkrón állapotot tagadták. ,,A prágaiak elképzelése a nyelv történetéről azon alapult, hogy empirikusan megállapították: szinkronikus állapot nem létezik. Ez az empirista álláspont ellentétben áll Saussure tudományos beállítottságával, akinek a vállalkozását a nyelvi rendszer meghatározásának elméleti követelményei jellemezték" (64 — 65). A történeti változások terén pedig — állítja Fontaine — a prágaiak félreértették Saussure-t. Ugyanis feltevésükkel ellentétben Saussure is elismerte, hogy az egyes nyelvi változások az egész nyelvi rendszert érintik, legfeljebb azt mondta, hogy ettől még az egyes változások izoláltan i s vizsgálhatók. (A prágaiak ebbe kapaszkodtak bele ós újgrammatikus vonásnak vélték.) A könyv negyedik fejezete, amely ,,A fonológia" címet viseli, egy olyan mondattal kezdődik, amellyel tökéletesen egyet kell értenünk: ,,A prágai kör legnagyobb hozzájárulása a nyelvelméleti gondolatokhoz kétségtelenül a fonológia volt" (73). S a szerző — teljesen indokoltan — Trubetzkoy klasszikus művén, a „Grundzüge der Phonologie"-n keresztül mutatja be a prágai iskola fonológiai nézeteit. Részletesen ismerteti Trubetzkoy elméleti alapfelfogását, majd a fonológiai ellentétek különböző rendszereit, amelyek kidolgozásában Trubetzkoy utolérhetetlennek bizonyult. A fejezet nagyobb részét valóban a trubetzkoyi opus ismertetése tölti be, de a végén rövid ismertetést kapunk a prágai kör történeti fonológiájával kapcsolatos elképzelésekről. E téren — mint tudjuk — Jakobson játszotta a legfontosabb szerepet. S végül a szerző rámutat arra, hogy egy olyan kardiná-14 Nyelvtudományi Közlemények 81/1