Nyelvtudományi Közlemények 81. kötet (1979)

Tanulmányok - Antal László: Jacqueline Fontaine: Le cercle linguistique de Prague 208

210 SZEMLE - ISMERTETÉSEK lis fogalom tekintetében, mint a fonéma, a prágai iskola tagjai között korántsem volt teljes egyetértés. Ennek bizonyítására DOROSZEWSKI, VACHEK ós NOVAK egy-egy cikkét eleveníti fel Fontaine. Hogy a prágai nyelvész-kör egészén belül a fonológia központi helyet foglalt el, az közismert mindenki számára. Ezért az olvasó az átlagosnál nagyobb érdeklődéssel fordul a „Nyelvtani tanulmányok" című ötödik fejezet felé, hisz a prágaiak tevékenységének ez az aspektusa sok tekintetben ismeretlen. Fontaine helyesen jegyzi meg, hogy nyelvtani téren a „Grundzügé . . ."-hez hasonló összefoglalást a prágai iskola nem hozott létre. A fonológiai elvek azonban sokkal sikeresebbeknek bizonyultak, hogysem ne próbálták volna meg átvinni azokat a nyelvi leírás egyéb területeire, mindenek előtt a morfológiára. E téren is Jakobson bizonyult úttörőnek. Előbb az orosz igéről, majd az orosz névszóról írott tanulmányában próbálta meg alkalmazni a fonológia központi fogalmát, az oppozíciót. Szó esik ezután SKAXiŐKAnak arról az 1935-ös munkájáról — Zur ungarischen Grammatik — amely bennünket érthető módon különösen érdekel. Sajnos, Fontaine csak a munka általános bevezetését ismerteti és Skaliöka konkrét magyar nyelvészeti megállapításaira nem tér ki. A számos tanulmány közül, amelyet a szerző ezután még vizsgál, három érdemel említést: Trnka cikke a strukturális morfológiáról, amely a Mathesius-emlékkönyvben jelent meg 1932-ben, Karcevszkij munkája az orosz ige rendszeréről, és Trubetzkoy cikke a szintagmatikus viszonyokról, amelyet a Mélanges Bally-ban közölt. A fejezet végén a szerző helytállóan szögezi le, miszerint a prágai kör grammatikai tanulmányaiban félreérthetetlen a tipológiai törekvés, vagyis univerzálisan érvényes módszer kidolgozása a legkülönfélébb nyelvek tanulmányozására. S hozzátehetjük, az elképzelések nyelvtani téren még eltérőbbek, mint a fonológia esetében voltak. Karcevszkij például (nem is annyira az orosz igeragozásról írott könyvecskéjében, mint inkább egyéb tanulmányaiban) mindvégig nagy szerepet tulajdonított a pszichológiai osztályozásnak, illetve magyarázatnak, ami Trubetzkoynál a harmincas évek elejétől kezdve már elképzelhetetlen lett volna. Említettük, hogy elsősorban Jakobsonon és Mukarovskyn keresztül a prágai iskolának mindig olyan szoros kapcsolatai voltak az irodalommal, mint előképének, a moszkvai nyelvész-körnek. S a harmadik tézis szellemében egész sor olyan tanulmány született, amely az irodalmi nyelvvel foglalkozott. Első helyen itt is Jakobsont kell említenünk, aki valósággal önálló irodalomelméletet is kidolgoz, ez eleinte az orosz formalisták hatását mutatja, később a strukturalizmusét. Mellette Mukafovsky a legjelentősebb, de kettejük között alapvető különbség van: Jakobsont a vers nyelvi, Makafovskyt viszont annak esztétikai oldala érdekli. Egyébként ez utóbbi szerző legjelentősebb olyan tanulmánya, amely az irodalmi és nyelvészeti megközelítésmódot a legalaposabban egyesíti, a filozófusok nyolcadik (prágai) kongresszusán elhangzott előadás: „A művészet mint szemiológiai tény". Ennek lényege egyetlen mondatban úgy foglalható össze, hogy a művészet egyidejűleg jel, struktúra és érték. Az utolsó fejezet címe ,,A prágai nyelvész-kör helye a nyelvtudomány történetében". A cím némileg félrevezető. Nem annyira a prágai kör egészéről van szó, hanem Trubetzkoy nézeteinek filozófiai, elsősorban ismeretelméleti taglalásáról. A szerző szerint a trubetzkoyi fonológia a nyelv nominalista modellje, míg a generatív grammatika realista modell (nominalizmus, illetve realizmus filozófiai értelmében). Ennek kapcsán összefoglalást kapunk a ÜHOMSKY-féle generatív modell főbb téziseiről. Egészében véve azonban ez a fejezet túlságosan sokat markol ahhoz, hogysem olyan kiegyensúlyozott és áttekinthető lehetne, mint a többi. Egyébként a hosszadalmas okfejtés ezzel a megállapítással végződik: ,,. . . elmondhatni, hogy Trubetzkoy, a prágai kör legkiválóbb nyelvésze, valóban új tudományos szellemets hozott a nyelvészetbe. Saussure, aki filozofikusan sokkal igényesebb volt, kétségtelenül eme igény miatt nem vezethette a nyelvészetet új sínekre. Bármik legyenek is a fonológia korlátai, az szerezte a tudományosság első nemesi okleveleit a modern nyelvtudománynak" (177). Összefoglalásképpen hogyan értékelhetjük Fontaine vállalkozását ? Egészében véve hasznos és megbízható könyvet írt a prágai iskoláról. Különösen a két első fejezet tekinthető sikerültnek, de hasznos ós alapos a többi is, talán az utolsó kivételével, amelyben — mint említettük — a szerteágazó anyag harmonikus összeolvasztása nem sikerült. Az esetek zömében egyetérthetünk J. Fontaine ítéleteivel. Tökéletesen helytálló az a megjegyzése, miszerint Saussure csak programot adott, legjobb esetben elszórt és töredékes illusztrációkkal, így az elméletéből folyó nem egy ellentmondás, illetve gyakorlati lehetetlenség nála nem válhatott nyilvánvalóvá. Ugyanakkor Trubetzkoy — ha csak a hangtan terén is — de gyakorlatilag próbálta megvalósítani a strukturális leírást. Persze némely dologban el is marasztalhatjuk a szerzőt. így LAZICZIUS GYULA nevét a fonológiai