Nyelvtudományi Közlemények 81. kötet (1979)
Tanulmányok - Radics Katalin: Filozófia, nyelvészet, tudományelmélet [Philosophy, Linguistics, and Philosophy of Science] 3
16 UADICS KATALIN lenül adottat, a teoretikus gondolkodás föltárja a jelenségek belső, közvetlenül hozzá nem férhető összefüggéseit, kifejezi a tárgy lényegi (a jelenség-szint mögött működő) vonatkozásait, magyarázatot ad a tényekre. Ennek az eredménynek azonban ára van: egyrészt a tudományban használt fogalmak vonatkozásában, másrészt a vizsgálat tárgyának, objektumának a kijelölésében. A magasabb szintű ismeretekhez ugyanis úgy juthatunk el, ha a kényelmes, tapasztalati adatokat általánosító empirikus fogalmak helyett absztrakciókat alkotunk, olyan fogalmakkal dolgozunk, amelyeknek a terjedelmét ,,idealizált tárgyak", olyan objektumok alkotják, amelyekben a tárgy lényeges vonásait, lényeges relációit rögzítjük, amelyekben a jelenségeket „tiszta" formájukban állítjuk elő. Egyes fogalmak ezek közül olyanok, hogy az idealizált tárgyon keresztül megfeleltethetők empirikus adatoknak, mások — elsősorban a relációkat kifejezők — viszont nem, létjogosultságukat az teremti meg, hogy következményeiknek tekinthetők egyes tapasztalati tények — ezeket az absztrakciókat szokták gondolati konstrukcióknak nevezni. Az effajta fogalmak összefüggéseit tartalmazó kijelentéseket teoretikus általánosításoknak hívják. Vegyünk egy-két példát: az egyes fonémák fogalmának a terjedelmét megkülönböztető jegyek nyalábjaként definiált idealizált tárgyak alkotják, s egy-egy fonémafogalom ezen az idealizált tárgyon keresztül feleltethető meg a konkrét beszédhangoknak. Viszont egy transzformációs szabály vagy, hogy kevésbé ,,modern" példát vegyünk, a kétnyiltszótagos tendencia törvénye nem ilyen viszonyban áll az adatokkal; ezekben fogalmilag olyasmi van megragadva, aminek csak a következményeit, nyomait fedezhetjük fel az empirikus adatokban. A teoretikus tudás absztrakciós szintjének tárgya nem a tapasztalatilag hozzáférhető jelenségek elemzetlen tömege, hanem egy jól körülírt probléma vagy a jelenségeknek egy mesterségesen korlátozott, elvonatkoztatások révén kiválasztott, idealizált, torzított mása — egyes tudományelméleti munkák szóhasználatában: a jelenségek bizonyos szempontok szerint megalkotott modellje. Ha tehát valaki a tudományos megismerésnek ezen a szintjén dolgozik, akkor meg kell határoznia, milyen szempontok alapján milyen problémát választott ki, milyen modellt alkotott a valóságról; a modellnek, illetve problémának megfelelően a — természetesen itt is nélkülözhetetlen, de az empirikus adatfeltárástól éppen irányítottságában, elméleti meghatározottságában különböző — adatkeresés, sőt sokszor adat konstruálás körét hogyan és mire korlátozza, s az elméleti keretnek megfelelően kell megválasztania adekvát vizsgálatának a módszereit is. E módszerek formalizálható tárgy esetében végső soron a formális logika törvényei. Az absztrakt megismerés szintjének a pozitívumok mellett hátrányai is vannak: a tárgy egyes vonásait viszonylag leegyszerűsíti, néha sematizálja, s miközben a tárgy lényeges összefüggéseit ragadja meg, úgy tűnhet, mintha eltávolodnék attól a jelenségtől, amelyet leír. Az absztrakt szint azonban e korlátozásokkal együtt is szükségszerű állomása a megismerésnek.24 A tudo-24 Vö. LENIN: „Nem tudjuk a mozgást elképzelni, kifejezni, lemérni, ábrázolni, ha nem szakítjuk meg a folytonost, nem egyszerűsítjük, nem durvítjuk, nem daraboljuk fel, nem öljük el az elevent. A mozgás gondolati ábrázolása mindig eldurvítás, elölés — és ez nemcsak a gondolati, hanem az érzeti ábrázolás is, és nemcsak a mozgásé . . ." (Összes Művei 29. kötet, 212). Valamint: ,,. . . minden tudományos (helyes, komoly, nem sületlen) elvonatkoztatás mélyebben, hívebben, teljesebben tükrözi a természetet" (uo. 138).
