Nyelvtudományi Közlemények 81. kötet (1979)

Tanulmányok - Radics Katalin: Filozófia, nyelvészet, tudományelmélet [Philosophy, Linguistics, and Philosophy of Science] 3

FILOZÓFIA, NYELVÉSZET, TUDOMÁNYELMÉLET 17i mányos megismerés során ugyanis elérkeznek olyan időszakok, amikor egy*•. egy területen az absztrakciók révén megfelelő mennyiségű és minőségű ismeret, áll rendelkezésre ahhoz, hogy a modellek és elvonatkoztatások rendszerét fel^; oldják és az absztrakt fogalmak kritikai felhasználásával megkíséreljék sok^ oldalú összefüggésükben megragadni a földolgozott jelenségeket. Marx a tudományos gondolkodás e fázisában alkalmazott módszerét „az elvonttól a konkréthoz felemelkedő módszer"-nek nevezte abban a rövid metodológiai vázr latban, amely a Grundrisse előszavában szerepel, s klasszikus példáját adta megvalósításának A tőke című munkájában. Az elmélettípus a vizsgált tárgy egészét „gondolati egészként", „gondolati konkrétként" képes megragadni, s elsősorban az általános fejlődéstörvények megragadására, a történeti és logikai szempont egységes érvényesítésére nyújt megfelelő lehetőségeket. A dialektika azonban nemcsak ilyen kivételes esetekben alkalmazható, jelen kell, hogy legyen a tudományok fejlődésének minden fázisában. A formális logika például csak rögzített tartalmú fogalmak alapján fölépített elméleteknél válik be, a tudományos ismeretek fejlődése viszont az elméletek kategóriáinak és kategóriarendszereinek szakadatlan átalakításában áll, így a formális elméletek vonatkozásában sem lehet nélkülözni a fogalmakat mozgásukban megragadó dialektikát. Él egy olyan elképzelés — mítosz — a köznapi gondolkodásban, sőt a tudományban is, hogy a tudományok fejlődése nem más, mint folytonosan előrehaladó folyamat, ahol az egyes tudósnemzedékek egyre több, egyre igazabb, egyre mélyebb és általánosabb ismeretet halmoznak föl, egyre újabb területeket kapcsolnak be a tudományos megismerés közegébe. A folytonos és fokozatos változás illúziójának ugyan megvan a maga kétségtelen valóságbeli alapja, mégis illúzió, mítosz, mert a tudományok fejlődése bizonyítottan nem így, hanem diszkontinuus folyamatként — nem pusztán evolúció formájában, hanem revolúciók és evolúciós szakaszok váltakozásában — megy végbe.25

A tudományos megismerésnek az előbbiekben elnagyoltan fölvázolt két, illetve az absztrakciót és a dialektikát két típusnak számítva három szintje is tudományos forradalmakon keresztül váltja egymást. E tudományos forradalmakban a tudományos fogalmak, a nyelv és a gondolkodásmód gyökeresen megváltozik, új látásmód, szempontrendszer jön létre — röviden: megváltozik az ismeretek struktúrája. Minden tudománynak van egy igen hosszú, empirikus szintű előkészítő fázisa, amelynek során — itt csakugyan az ismeretek folytonos felhalmozása révén — a legfontosabb feladat minél több tapasztalati anyag feldolgozása, az empirikus fogalmak kialakítása. Az érett, elméleti tudomány akkor kezdődik, amikor az empirikus fogalmak helyét egy forradalmi változás során (amely persze hosszú ideig is eltarthat) döntően absztrakciók foglalják el, amikor a tapasztalatok elemzetlen halmazát idealizációkkal, modellekkel váltják fel, amikor a klasszifikáció háttérbe szorul a hipotézisek, elméletek mögött. De éppen az „absztrakciók korára" jellemző elvonatkoztató és modellező eljárások miatt ez a korszak maga is több tudományos elmélet váltást, forradalmat foglal magába: az egymás után és egymás mellett létező elméletek ismeretrendszere, elvonatkoztatási és fogalmi kerete és persze tárgya más és más. Az absztrakciók és modellek korát követi a — 25 T. S.

KÜHN, The Structure of Scientific Révolutions. The University of Chicago Press, 1962.; FEHÉR MÁRTA, A tudományfejlődés kumulativitásának mítoszai. Világosság, 1973/8 — 9.: 469-477. 2 Nyelvtudományi Közlemények 81/1