Nyelvtudományi Közlemények 81. kötet (1979)
Tanulmányok - Radics Katalin: Filozófia, nyelvészet, tudományelmélet [Philosophy, Linguistics, and Philosophy of Science] 3
FILOZÓFIA, NYELVÉSZET, TUDOMÁNYELMÉLET 15 8. A tudományelméletben a tudományos megismerés folyamatának alapvetően két szintjét szokták megkülönböztetni: az empirikus és a teoretikus szintet. E két szinttel a tudományos gondolkodás egymást követő két történeti fázisát jellemzik. Bemutatásuk kissé sarkított lesz, a szintek egyes tipikus jellegzetességeit kiemeljük, kölcsönös átfedéseiket, összefüggéseiket egyelőre némileg háttérbe szorítjuk. Ezúttal eltekintünk attól is, hogy a tudományos gondolkodás a mindennapi életből származik; ez szolgáltatja azokat a tevékenységmódokat, fogalmi sémákat és problémákat, amelyekből a tudomány egyáltalán kiindul, valamint hogy a tudomány eredményei a mindennapokba térnek is vissza: nemcsak eredményei gazdagítják, hanem módszerei is befolyásolják, átalakítják a mindennapi gyakorlatot. Az empirikus szintű gondolkodás tartalma lényegében a tapasztalatból származik, olyan tulajdonságokat és viszonyokat ragad meg, amelyek az ember számára ,,közvetlenül"22 hozzáférhetők. E szinten a megismerés eredményei logikailag tényeket rögzítő ítéletek (tudományelméleti szakkifejezéssel: empirikus generalizációk), illetve ilyen ítéletekből álló rendszerek formájában jutnak kifejezésre, s olyan fogalmakat tartalmaznak, amelyeknek a terjedelmét reálisan létező jelenségek, empirikus adatok alkotják (innen a szaknyelvi nevük: empirikus fogalmak). Az ilyen fogalmak egymás közt hierarchikus rendbe szervezhetők: egyesek közülük több, mások kevesebb ismérvet, tulajdonságot tartalmaznak. Talán ennyiből is nyilvánvaló, hogy a tudományos osztályozások nem-, illetve fajfogalmairól van szó, az ítéletek rendszere pedig elsősorban magát a fogalmak alapján fölállított klasszifikációt fejti ki részletesen. Az osztályozás meglehetősen sok tulajdonságot ragad meg, de a tulajdonságok és az összefüggések egységét inkább csak az teremti meg, hogy a leírás egy, a valóságban egységként szemlélt tárgyról készült.23 Az empirikus szintű ismeretek gyakorlati célokra való fölhasználhatósága korlátozott jelentőségű; arra jó, hogy „rendet teremtsen" az adatok halmazában — azáltal, hogy közös névvel illethetünk közös tulajdonságokkal rendelkező dolgokat —, de lényegében semmiféle magyarázatot nem tartalmaz a jelenségek összefüggéseiről. Annál nagyobb a jelentősége az empirikus szintnek a továbblépés szempontjából: kiinduló pontját, bázisát alkotja a teoretikus ismeretszerzésnek, nélküle nem lehet hozzáfogni elméletek fölépítéséhez, s mindannyiszor vissza kell térni a megismerésnek ehhez az elemi formájához, amikor új kutatási területeket kell föltárni. A megismerés teoretikus szintje magasabb rendű tudást tartalmaz a tárgyról, mint az elemi empirikus szint. Meghaladva a tapasztalatilag közvetmarxista—leninista ismeretelmélet mai irodalmából. Tankönyvkiadó, Budapest 1975.; K. MARX, A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai. Első rész, Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1972. 26 — 34.; P. KOPNYIN, Dialektika, logika, tudomány. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1974.; M. W. WARTOFSKY, A tudományos gondolkodás fogalmi alapjai. Gondolat Kiadó. Budapest 1977. 22 Az idézőjel arra utal, hogy közvetlen tapasztalat, közvetlen érzéki megismerés az ember esetében nincsen. Az ember elődei mindennapi nyelvében és gyakorlatában rögzített ismereteken keresztül, azok közvetítésével tapasztal, érzékel. 23 Vö. P. KOPNYIN: ,,AZ empíria szintjén a tárgy képe érzéki-konkrét jellegű, a tudás sokoldalú, a tárgyat tulajdonságainak összességében ragadjuk meg. De a megismerési kép adott fejlettségi fokán a konkrétság diffúz, a tárgy különböző oldalai, tulajdonságai és jegyei nem belsőleg szükségszerű összefüggéseikben jelentkeznek. Egységük nem megalapozott, hanem tisztán empirikusan adott. Ezért előfordulhat, hogy a véletlent szükségszerűnek, az egyest általánosnak, a jelenséget lényegnek fogadjuk el" (i. m. 172).
