Nyelvtudományi Közlemények 80. kötet (1978)

Tanulmányok - Dömötör Tekla: Erdődi József: Időszámításunk 432

432 SZEMLE - ISMERTETÉSEK Erdődi József: Időszámításunk A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 151. sz. Budapest 1977. 23 1. EBDŐDI JÓZSEF azok közé a magyar nyelvészek közé tartozik, akik szívesen foglalkoznak több tudományágat is érintő komplex kérdésekkel. (Ilyen volt pl. Uráli csillagnevek és mitológiai magyarázatuk c. könyve is.) Jelen tanulmányának különösen örültem, mert az 1960-as évek elején, amikor Naptári ünnepek — népi színjátszás című könyvemet írtam, hiába kerestem a hónapnevekről szóló recens magyar nyelvészeti tanulmányt. Holott a magyar hónapnevek kérdése (illetve ezek hiánya), már J. GrRiMMnek is feltűnt, aki megállapította, hogy a magyar az egyetlen európai nyelv, melyben a nemzeti nyelvű hónap megjelölések mind egyházi vonatkozásúak. (Vö. MARTIN P. NILSSON könyvét : Primitive time-reckoning. Lund 1920. 282.) Erdődi e tanulmányában elsősorban a Sylvester János által kialakított magyar hónapnevek kérdését érinti, s ezek előképeit, párhuzamait a középkori európai hónapábrázolásokon, illetőleg a rokon népek hónapneveiben keresi. Kár, hogy tanulmányában nem volt alkalma még több példát hozni meggyőző fejtegetéséhez, hiszen a nyugateurópai, főleg a francia középkori képzőművészeti hónap-ábrázolások száma igen nagy, az anyag rendkívül gazdag. Fejtegetéseit azonban így is vita nélkül elfogadhatjuk. így — a néprajzkutató szemével nézve — csak néhány gondolatot szeretnék Erdődi tanulmányához fűzni, remélve, hogy hónapneveink kérdésével részletesebben is foglalkozik majd a jövőben. Már említett, és 1964-ben megjelent könyvemben kifejtettem azt a meggyőződésemet, hogy a magyaroknak a honfoglaláskor is voltak hónapmegnevezései, amelyeket azonban később már sem használtak, úgyhogy ezek a 16. századig nagyjából feledésbe is merültek. Eltűnésükre többféle magyarázatot is próbáltam adni, mint hipotézist. Az egyik ilyen lehetőség, hogy az új hazába érve és új gazdasági körülmények közé kerülve a régi hónapnevek, amelyek más éghajlati viszonyokra és főleg az állattenyésztésre vonatkoztak, már értelmüket veszítették és ezért mentek feledésbe. Egy másik lehetőség az lenne, hogy a honfoglaló magyarok a kazár holdhónapok nevét használták, s ezeknek fenntartása természetesen értelmetlen lett volna egy keresztény népnél. Sajnos az elmúlt 10 esztendő alatt sem jutottam túl ezeken az egykori hipotéziseken. Egy másik kórdóskör, amellyel Erdődi foglalkozik, s mely szintén közelről érinti az etnográfusokat, a paraszti időszámítás kérdése. Erdődi sok történeti példát említ, de nyugodtan mondhatjuk, hogy a magyar falu szinte a második világháborúig csaknem kizárólag a kiemelkedő ünnepek, jeles napok, illetve a munkafolyamatok szerint tartotta számon az időt. A naptárak és a magyar értelmiség a 19. századig a „keresztény-magyaros" hónapneveket használta, a falu azonban sem a latinos, sem a ,,keresztény-magyaros" hónapneveket nem vette különösen figyelembe. Az Erdődi által is említett példák mellett hadd említsek még két kirívót. Ilyenek pl. a kiskarácsony—nagykarácsony elnevezések, amelyek szinte egy fél évezreddel túlélték a nap tanreformot. Hasonló a ,,kótasszony között" időmegjelöló? is, amely a két Mária-ünnep közti időt jelölte és ma is használatos. Ezek összegyűjtése és rendszerezése sürgős feladat, hiszen a legfiatalabb generáció tudatában ezek már alig élnek, de az idősektől még jól feljegyezhetők. Hadd emlékeztessek arra a heves vitára, amely a század elején a ,,kedd-asszonya" elnevezés körül folyt az Ethnographia hasábjain. Ma már hiába kérdezzük falun, hogy ki a kedd-asszonya, mert maga a fogalom is eltűnt a népi tudatból. Hadd említsem azt is, hogy újhold péntekjének és vasárnapjának ma is van népi rítusa, de gondolom, ez is hamarosan eltűnik a népi Fzokásanyagból. Ezen a területen tehát nincs időnk késlekedni. A falu azonban a jelentős történelmi eseményeket is felhasználja időszámításához. A „front előtt" és ,,front után" pl. az egész magyar nyelvterületen a világháború előtti és utáni időszakra utal ós általánosan használja az idősebb generáció. Mindezeket a példákat csak azért említettem, hogy felhívjam rá a figyelmet, mennyire fontos problémákat érint Erdődi József tanulmánya. A történeti anyagot ugyanis később is lehet még vizsgálni, az élő paraszti időszámítást azonban a falu tudatának gyors változása következtében most kell felkutatnunk és rendszereznünk, amíg erre még lehetőség van. Remélem, hogy Erdődi József ezt a hasznos és érdekes munkát folytatni fogja. DÖMÖTÖR TEKLA