Nyelvtudományi Közlemények 80. kötet (1978)
Tanulmányok - Hajdú Péter: Rekonstrukció az urálisztikában [Rekonstruktion in der Uralistik] 15
REKONSTRUKCIÓ AZ URALISZTIKÁBAN 25 az egyes számban — egyaránt -n-re végződik18 ). Belső finn fejleményként megmagyarázható tehát egyes névutóként is használt határozószavak elöljáróvá alakulása, de ezt a folyamatot a prepozíciókat használó skandináv és orosz areális környezet, azaz az ún. európai háttér is minden bizonnyal előnyösen befolyásolta, már amennyiben ezzel kapcsolatban előnyről lehet beszélni. Annyi azonban bizonyos, hogy a balti finn nyelvekben a prepozíciók használata szűkre szabott, jelenlétük a nyelv névutózó jellegén nem változtat. Az univerzálé nem veszíti tehát hatályát, persze nemcsak ezért, hanem azért is, mert elméletileg megengedett az SVO típusú nyelvekben a pre- és postpozíciók egymás melletti használata. A finn pedig az SOV szórendi típusból jóformán teljesen átalakult SVO típusúvá. Valószínűleg módosítani kell viszont azt az általános érvényűnek mondott univerzálét (VJACSESZLÁV IVANOV nevéhez fűződik), amely szerint a névszókat élő és élettelen osztályokba soroló nyelvek nem ismerik az élettelen osztályban a többesjelet. Már USZPENSZKIJ utalt arra, hogy a jeniszeji ket nyelv ennek ellentmond, de ellene van a szamojéd nyelvek közül a szölkup is, ahol nemcsak a múltban volt, de jelenleg is van többesi formája az élettelent jelölő névszóknak.19 Az univerzálék kontroliján kívül új univerzálék ajánlása is módjukban áll az uráli nyelvek kutatóinak. Így pl. a mi nyelvcsaládunk vizsgálatakor merül föl az a más nyelvek által is megtámogatott univerzálisnak látszó megállapítás, hogy a magánhangzóharmónia és a metafónia kölcsönösen kizárják egymást, mert azon nyelvekben, ahol magánhangzóharmóniát találunk, nyoma sincs a metafóniának (Umlaut), a metafóniát ismerő nyelvekben (lapp, erdei jurák, lív) pedig a magánhangzóharmónia ment veszendőbe. Az univerzálék ismerete a PU alapnyelv rekonstrukciójához is figyelemre méltó segítséget adhat s ezzel kiegészítheti az összehasonlító módszerrel elért eredményeket. Hadd lássunk erre is egy-két példát. A névutók dolgánál maradva újabban merült föl az a vélekedés, hogy a névutói kategória már esetleg az alapnyelvben is megvolt. E nézet támogatására az eddig fölhozott érveken kívül megemlíthetjük azt a tapasztalatot, amely szerint az SOV domináns sorrendű nyelvek — GREENBERG 4. univerzáléja szerint — névutózók. Minthogy az alapnyelvre is általános nézet szerint SOV szórendet szoktak feltenni, kézenfekvőnek látszik ebből következőleg alapnyelvi névutók posztulálása. Említhetnénk persze az előbbi másik példát is: ha az alapnyelvben volt magánhangzóharmónia, akkor Umlaut-szerű váltakozásokkal nem számolhatunk. 18 Többesszámban különbözik az accusativus és genitivus, ezért az yli puolet 'felénél többet' még az eredeti konstrukciót őrzi, míg az yli toiveiden 'reményen felül' kifejezés már egyértelműen többes genitivusszal van megalkotva. 19 Korrigálás közben jelent meg E. A. HEMMSZKUnek egy olyan közlése, amely e megállapítást veszélyezteti. Az utóbbi években végzett szölkup anyaggyűjtése cáfolni látszik azt a Prokof jevra (és részben Castrénra) visszavezethető tételt, amely szerint az élőket, ill. életteleneket jelölő névszók ragozása elkülönül. Helimszkij idézett példái (SFU 13[1977]: 301 — 305) meggondolkoztatók, ám nagyobb bizonyító anyagot kellene együtt látnunk ahhoz, hogy ítélni tudjunk arról, valóban létezett (létezik)-e a deklináció élők-élettelenek szerinti kettőssége (ha igen: hogyan alakult ki, vagy ment feledésbe), avagy csupán más szemantikai megkülönböztetés téves magyarázatáról van szó, ahogyan Helimszkij állítja. Ha Helimszkij megfigyelései beigazolódnak, akkor Ivanov tétele szempontjából a szölkup közömbös marad.
