Nyelvtudományi Közlemények 80. kötet (1978)

Tanulmányok - Hajdú Péter: Rekonstrukció az urálisztikában [Rekonstruktion in der Uralistik] 15

REKONSTRUKCIÓ AZ URALISZTIKÁBAN 21 gyakorlatilag nem tudunk minőségi különbséget tenni pusztán nyelvi eszközökkel, s a finnugor alapnyelvről egyáltalán nem tudunk többet, mint az uráliról, holott Ravila tézise alapján ezt várnánk. A különbségtételt uráli és finnugor között jobbára pusztán elvi meggondolások váltják ki. — Még közelebbről érint bennünket és a finneket az, hogy az ugor alapnyelv, akárcsak a finnvolgai, sokkal homályosabb, bizonytalanabb módon körvonalazható, mint az uráli, holott időben mindkettő jóval közelebb áll mai leszármazottaihoz.15 Miért tudunk róluk mégis kevesebbet ? A paradoxon magyarázatára az alábbi lehetőség kínálkozik. A közvetítő alapnyelvek nyelvi sajátságainak túlnyomó többsége az uráli-finnugor korszakból származik s még az esetleges újítások ismeretében is meglehetősen kicsiny a kontraszt köztük és a kiinduló alapnyelvi állapot között. Persze, ha ezek az újítások (hangváltozások, új grammatikai elemek feltünte, új szóréteg megjelenése) nagyszámúak, akkor a másodlagos alapnyelv minősége határozottabban kidomborodik ugyan (ilyen a finn-permi, a közfinn), de ezeknek a másodlagos rendszereknek a működéséről ekkor sem tudunk többet, mint az alapnyelvéről. Másrészt ezután az is kétségtelen, hogy a másodlagos alapnyelvek posztulálását nem egy esetben a családfaelmélet következetes érvényesítése tette szükségessé, hogy így az elágazási csomópontokat konkrétan kijelölhessék s ilyen okok miatt a szekundér alapnyelveknek egy egész sora inkább genetikailag, őstörténetileg és kronológiailag indokolt kategória és nyelvészetileg nem mindig motivált, státusuk éppen ezért nem ritkán felülvizsgálatra szorul. Ha így fogjuk fel a dolgot, akkor Ravila tétele az idő múlásának és az alapnyelv megismerhetőségének fordított arányáról nem feltétlenül vonatkozik a leány-nyelvek és alapnyelvük közé iktatott másodlagos alapnyelvekre ,— föltéve, hogy nem történetileg dokumentált természetes nyelvek voltak. A genetikus szemléletmód kizárólagos alkalmazása további nehézségek forrása is lehet, melyek főleg a rokon nyelvek egyező elemeinek megítélésében, azok kronológiájában mutatkoznak meg. Az eddigi módszertani eljárások szerint (lexikális és grammatikai) morfémák egyezéseinek időrendjót a nyelvcsalád különböző elágazásaiban való képviseletük határozta meg, vagyis az egyes nyelvekből való adatolhatóságuk rendje. Egy magyar—vogul morfémamegfelelést pl. az ugor alapnyelvből származtattunk és származtatunk, holott elméletileg az uráli (vagy finnugor) eredet lehetősége is adva van, bár ennek a minimális bizonyítékai a nyelvcsalád egyéb elágazásaiból hiányoznak (ha azonban akár a votjákból vagy a finnből kerülne párja szavunknak, máris finnugor eredetűnek vélnénk ezt az elemet, pusztán egy szamojéd megfelelés viszont — még a votják vagy finn hiányában is — tüstént uráli korúvá léptetné elő az egybevetett elemeket). Az eljárás egyszerű, világos, csak kissé formális vagy mechanikus és alkalmazásával a szamojéd nyelvek nem kielégítő ismerete miatt is eleve hátrányos helyzetbe kerül az uráli kori rekonstrukció. Tudományos lelkiismeretünket persze a módszertani fejtegetésekben nyugtatgatjuk, mert az efféle magyar—vogul vagy magyar—osztják morfémamegegyezésekről nem azt hirdetjük, hogy ugor koriak, hanem azt, hogy „legalább az 15 RAVILA írja: „Wir sprechen von dem Späturfinnischen, von der finnischugrischen Ursprache usw. oft ohne uns daran zu erinnern, dass diese Zeiten und Zeitepochen besonders unbestimmt sind, ja sogar in dem Masse, dass wir kein Recht haben, darüber zu staunen, wenn auch einige Forscher sich ihnen gegenüber ablehnend verhalten sollten. Niemand hat beweisen können, dass z.B. das Späturfinnische eine eigentliche historische Wirklichkeit gewesen sei ..." (JSFOu 60/6: 4 — 5.).