Nyelvtudományi Közlemények 80. kötet (1978)

Tanulmányok - Szathmári István: Bárczi Géza (1894–1975) és a magyar nyelvtudomány 174

196 SZEMLE - ISMERTETÉSEK sa, másrészt térbeli és társadalmi kötöttségeinek, jellemzőinek tekintetbevétele is. A nyelv az egész és a részek kölcsönös meghatározásának színtere, megismerésében a szintetikus és az analitikus vizsgálatoknak egymást kiegészítő szerepük van. A nyelvi megismerésben — miként magában a nyelvfejlődésben is — a konkréttől az absztrakt felé vezet az út; érvényes, helyes nyelvészeti általánosítások tehát csak a tényleges nyelvi anyag vizsgálatából fakadhatnak. (L. MNy. 70: 250-251.) Ami Bárczi Géza kutató, feldolgozó módszerét illeti, a következőket emelem ki. Széles körű szakismeretét mindenekelőtt azzal biztosította, hogy rendkívül sokat olvasott a nyelvészet és a hozzá közel álló tudományok, valamint a művelődéstörténet és a szépirodalom köréből. De igazán bámulatos és szinte egyedülálló az volt, ahogyan a korábbi tudományos megállapításokat, eredményeket számba vette és beépítette fejtegetéseibe. Ez utóbbiban nem kismértékben segítette páratlan és mindig igényes kritikai érzéke, továbbá alapos elméleti tudása és ugyanakkor a nyelvi adatok tisztelete. Az eddig elmondottak együttesen magyarázzák a rá szintén nagyon jellemző összefogó, rendszerező, szintetizáló képességét. Maga így vall erről: ,, . . . engem a részletkérdéseknél sokkal inkább a nagy összefüggések vonzottak. Persze egyáltalán nem néztem le a részlettanulmányokat, hiszen nagyon jól tudtam, hogy a szintézisek csak ezeken alapulhatnak, s ezért kötelességemnek éreztem, hogy — nem is éppen mindig kedvem ellenére ilyesmivel is foglalkozzam, de általában a nagy összefüggések, a széles tablók megrajzolása vonzott inkább ... Ez kényes munka, hol a részleteredmények összecsiszolása, a hézagok kipótlása az izgató . . ." (MNy. 70: 253). Bárczi Géza — amint vázlatosan láttuk — ritka eredményességű munkát mondhat a magáénak. Egész életpályáját a tematika folytonos gazdagodása jellemezte. Felfigyelt minden új nyelvi-stilisztikai jelenségre, kérdésre (1. például az argóval, az idegen elemekkel s egyáltalán a mai nyelvvel, stílussal foglalkozó dolgozatait). Ilyenformán az ő munkássága révén egyes dszciplínák új távlatokat kaptak (pl. a nyelvtörténet, benne különösen a hangtörténet), másokat továbbvitt a korábbi úton (pl. a fonetika, a nyelvművelés), ismét másokat viszont éppen ő indított el, ő alapozott meg (pl. a történeti nyelvjáráskutatás, a lexikográfia). A mostani és a következő nemzedékek — az új irányzatok tanulságainak és módszereinek a bevonásával — ezeket építhetik tovább. 5.2. Tulajdonképpen csaknem lehetetlen szétválasztani Bárczi Gézában a tudóst és a tanárt. Ha mégis mint az utóbbit akarjuk jellemezni, akkor a következőket kell megállapítanunk. Bárczi professzor mindenekelőtt tanár és nevelő volt: mint rámutattunk, műveinek nagyobb hányada — ha nem mindegyik — egyetemi és egyéb előadásaiból nőtt ki, és munkái — még a látszólag nehezebben megközelíthetőek is — felépítésükben, megfogalmazásukban, hatni akarásukban tanító, nevelő jellegűek. Továbbá: a súlyos mondanivalóknak világos ós stilisztikailag megformált előadásával, munkáltató szemináriumi módszerével, lenyűgöző tudásával, igényes követelményeivel s ugyanakkor emberi közelségével mindig hatni, buzdítani, serkenteni tudott. És mindebből érthető, hogy mint professzor, mint tanszékvezető tanítványokat nevelt. A szemináriumi óráin, a speciális kollégiumain részt vevők, illetőleg tanszékének tagjai valójában egy nagy ,,családot" alkottak, akik a „családfőtől" sokat kaptak: tudást, módszert, szemléletet, erkölcsi magatartást és