Nyelvtudományi Közlemények 80. kötet (1978)
Tanulmányok - Szathmári István: Bárczi Géza (1894–1975) és a magyar nyelvtudomány 174
192 SZEMLE - ISMERTETÉSEK Bár — mint jeleztem — Bárczi Géza sohasem tartotta magát az általános nyelvészet szakemberének, mégis úgy adódott, hogy ő foglalta össze az ötvenes évek elején az egyetemi oktatás számára — mindenekelőtt a nyelvtörténet szemszögéből — az általános nyelvészeti (benne különösen a módszertani) ismereteket Bevezetés a nyelvtudományba (EMNyF Bp. 1953., 1955.2 , 1957.3 ) címen. Természetszerűleg ez a munka még nem tükrözi sem a magyar nyelvtudományban később bekövetkezett súlyponteltolódásokat, sem az ekkor még nálunk nem jelentkező, „modern" névvel jelzett nyelvészeti irányokat, módszereket. B) Nyelvtudomán y-t örténet. — A nyelvtudomány-történet művelését Bárczi professzor fontosnak tartotta. 1970-ben, a Sajnovics János emlékünnepségen és tudománytörténeti szimpozionon össze is foglalta ,,a nyelvtudomány-történet elvi kérdései"-t (MNyTK 151: 29 — 35). De valamennyi tankönyvében és más munkáiban — akármelyik diszciplínáról: a hangtörténetről, a szókincs eredetéről, a fonetikáról stb., vagy éppen a magyar nyelv egész történetéről van szó — mindig jelentős teret szentel a korábbi eredmények mérlegre tételére, az elődök tudománytörténeti értékének a reális bemutatására. Ezenkívül időnként a „ma" jobb megismerése és főként a „holnap" eredményesebb alakítása érdekében felmérést végez vagy egy-egy diszciplína területén (1. például a nyelvjáráskutatás időszerű feladatait tárgyaló két említett tanulmányát, továbbá: Nyelvművelésünk: MTud 16 [1971]: 607 — 615), vagy valamely folyóirat bizonyos munkásságát illetően (pl. A Magyar Nyelvőr és a nyelvtörténet: Nyr. 96 [1972]: 257 — 266), vagy a Magyar Nyelvtudományi Társaság tevékenységét mérlegeli (A Magyar Nyelvtudományi Társaság hatvan éve: MNy. 61 [1965]: 4-12 és németül: ALH 15 [1965]: 213-226), vagy valamely folyóirat, sőt egész nyelvtudományunk jövőjét igyekszik megtervezni (Új félszázad küszöbén: MNy. 51 [1955]: 1 — 3; Hol tart a magyar nyelvtudomány?: Valóság 7 [1964]: 16 30). Még tovább menve ide számíthatjuk mindig alaposan átgondolt, reálisan értékelő és szépen megírt megemlékezéseit régiekről (Simonyi Zsigmond, Kresznerics Ferenc, Szarvas Gábor stb., 1. a bibliográfiát); meghalt és élő kortársairól (Mészöly Gedeon, Pais Dezső, Laziczius Gyula, Hegedűs Lajos, Ligeti Lajos, Szabó T. Attila, Kniezsa István, Hasan Erén stb., 1. a bibliográfiát). Sőt ennél is továbbmehetünk, Bárczi Géza mintaszerű kritikus volt: külön tanulmányban rögzítette a kritikusi tevékenység szigorú, de reális elveit (A nyelvtudományi kritikáról: MNy. 49 [1953]: 4 — 13), és ennek megfelelően írta meg — gyakran külön tanulmányszámba menő — ismertetéseit, bírálatait hazai és külföldi nyelvtudományi munkákról (1. a bibliográfiát). Ehhez kapcsolódik opponensi tevékenysége: számos akadémiai doktori és kandidátusi értekezést bírált meg, kritikusi elveihez e tekintetben is ragaszkodva (a bírálatok egy bizonyos hányada nyomtatásban is megjelent, 1. a bibliográfiát). Mint a Nyelvtudományi Társaságnak hosszú időn át elnöke és mint elismerten irányító, vezető nyelvtudós sok konferencián, tudományos ülésszakon, találkozón stb. mondott elnöki megnyitót vagy zárószót. Ezek szintén részei nyelvtudomány-történetünknek, mert sohasem voltak formálisak, hanem mindig „elhelyezték" az illető összejövetelt nyelvtudományunk egészében. Ilyenformán Bárczi Géza munkássága nyomán — legalábbis nagy vonalakban — kikerekedik szinte az egész magyar nyelvtudomány-történet, és valójában ő válik e kétségtelenül nagyon fontos diszciplínának is a hazai megalapozójává. Egyébként három összefoglalást is megjelentetett: az ELTE
