Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)

A IV. Nemzetközi Finnugor Kongresszus alkalmából megjelent kiadványokról - Mártonfi Ferenc: Fonológia és nyelvszövetségek, avagy a korszerű nyelvészetről 403

A FINNUGOR KONGRESSZUSI KIADVÁNYOKRÓL 409 Filológiailag is kimutatható a szerző zavara, s ezt megnyerő módon saját maga is kimondja. Ismét emlékezzünk fenti mondatára: ,,(3) soll in dieser Arbeit keine Rolle spielen, wohl aber die ganz ähnlich gelagerten (4) und (5)." (13). Három sorral lejjebb ezt olvashatjuk már: ,,(5) ist prinzipiell identisch mit (3). (Kiemelés tőlem — M. F.) Nicht zusammenfassbar sind demnach die ähnlichen Erscheinungen gewisser nordostj. Mundarten und des Selkupischen, auf die Hajdú aufmerksam gemacht hat, nämlich daß Nasalkonsonanten unter bestimmten Bedingungen denasalisiert werden" (13). A felhozott jelenségnek nyelvszövetség szaga van valóban. A baj: a földrajzi érintkezés túl konkrét értelmezése. A recenzióban felhozott sematikus ábrázolásokat Katztól idéztem. Példamutatóan áttekinthetően mutatja be a problémát. Nemcsak sematikus ábrázolásmódról van itt szó azonban, hanem idealizációról is: ,,Es setzt stillschweigend voraus, daß Sprecher von Sprachen an einen Ort gefesselt sind" (13). Az idealizációt mint módszert minden tudományban mindenki megteszi (és mindenkor meg is tette), legalábbis hallgatólagosan, mert e nélkül nem lehet dolgozni. Katz erénye — a könyv más részeiből is kitűnik, s közvetlen utalások is vannak erre a könyvben — , hogy teljesen tudatában van ennek — akárcsak a „modern nyelvészek" többsége, így is operál vele. Nem az idealizációval van baj (mintha ettől félne Katz, vö. az utolsó idézetet), inkább azzal, hogy nem mindig mer igazán idealizálni, mint itt is. így érthető az előző passzus folytatása: „D as ist selbstverständlich inadäquat, (Kiemelés tőlem — M. F.) In dem in dieser Arbeit behandelten Gebiet etwa herrscht eine nicht geringe Mobilität der Bevölkerung, besonders aus wirtschaftlichen Gründen (Rentierzucht, Fischfang), auch durch Eheschließungen. Deshalb möchte ich noch ein weiteres Kriterium, das das rein geographische ergänzen soll, einführen: zwei Sprachen A und B sind dann zu einen Sprachbund zusammenfaßbar, wenn ihre Sprecher nachgewiesenermaßen häufiger zusammentreffen" (13). A földhözkötött földrajzi szemlélet túlhangsúlyozása tehát éppen a baj, ahogyan ez a szerző fentebbi szavaiból, s méginkább a következő, 7. jegyzetből minden kommentár nélkül is kiviláglik: „Die beiden Kriterien unterscheiden sich keineswegs prinzipiell. Man könnte ohne weiteres den Begriff „geographisch" so fassen, daß er das zweite Kriterium miteinschließt, ich werde ihn auch im Folgenden öfters locker so gebrauchen. (Itt van az adekvát idealizáció!) Bei der konkreten Arbeit ist die Unterscheidung aber nützlich. So trifft das Muster (4) z. B. nicht zu, wenn Sprecher von A' (sagen wir von OstjVj) häufiger Kontakt mit solchen von A (sagen wir von OstjVK) oder (vei) B haben. Nur: wenn wir das nicht wissen, können wir (4) nicht ausschließen, jedenfalls nicht von der Theorie her" (132). Végül még egy példa a szerző álláspontjának szemléltetéséhez: az intuíciónak nem teljesen megfelelő földrajzi folytonosság hirdetőjeként mintha szemére vetné Jakobsonnak, amikor a palatalizáltsági korreláció kapcsán idéz tőle, hogy ezt a folytonosságot nem (mindig) veszi túl szigorúan: „Das Kriterium der geographischen Kontinuität wird allerdings hier nicht streng befolgt" (133. 1., 23. jegyzet). Úgy tűnik, hogy ez a jakobsoni nyelvszövetség éppen szemléletes példája annak, hogy a földrajzi folytonosságot nem szabad abszolutizálni. Az adott tipológiai nyelvcsoportnak nyelvszövetség jellegét kétségbevonni éppen itt nagyon ellenkezik intuíciónkkal (túl nagy szerepét kellene feltennünk a véletlennek). Nyilvánvaló, hogy a kellően gyakori érintkezés (megközelítően?) azonos a tényleges földrajzi érintkezéssel. Megfelelő idealizáció esetén nem is kérdés ez. (Sajnos a „gyakori érintkezés", ahogyan a szerző is látja — vö. a 6. jegyzetet — nem elég egzakt. Nem is képzelhető el, hogy kellően egzakttá tegyük. Egyelőre a kutató intuíciójára kell bíznunk, adott esetben megvan-e a „gyakori érintkezés", vagy nincs.) Összefoglalva meg kell jegyezni, hogy az elméleti alaptevésben az említett ponton talált gyengeség a gyakorlatban — ennek a munkának az eredményében (118 — 129) — szerencsére alig érződik: valószínűleg egy kevés nyelvszövetség kimutatásával maradtunk szegényebbek. Ez onnan is adódik, hogy a könyv gyakorlati részében sokkal nagyobb jelentőség illeti meg a tipológus szemléletmódot, mint az első oldalak alapján várhatnánk. 2.2.2. Mint említettem, Katz lemond a nyelv definiálásáról, s helyette — mert a nyelvszövetségi kérdéshez elegendőnek tartja — a nyelvhatár (Sprachgrenze) meghatározását tűzi ki célul. Értelmezés kérdése annak megítélése, hogy így egyúttal a nyelv egyféle definícióját is megadta-e vagy sem: nyelv az, amit a nyelvhatár körülvesz, mondhatjuk. Ez a szerző