Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)

Tanulmányok - Fónagy Iván: A variáns, az emfatikum és a dinamikus elvű leíró hangtan [La variante, l’emphase et la phonétique déscriptive dynamique] 105

A VARIÁNS, AZ EMFATIKUM ... 119 a variáns másodlagos, evokatív értéke szembe kerül primer, természetes stiláris értékével, az evokatív érték dominál. LABOV statisztikai felmérései, kísérletei szerint például a leggyengébb /r/ változat, melyet Labov r0

-val jelöl a legkevésbé sem ,,finom" a New York-i értékskálák szerint, ellenkezőleg, diszkriminált (stigmatizált) változat, mivel az alsóbb társadalmi rétegekben gyakoribb, mint a felsőbb rétegekhez tartozók beszédében (Sociolinguistic patterns 1972. 43 kk.). Ugyanez áll a gesztus-értékénél fogva durvább (FÓNAGY, Bases pulsionnelles 1970. 110 kk.) veláris, hátrább képzett magánhangzó-változatokra vagy az ugyancsak „kevésbé finom" nyílt képzésűekre. Amint a palatális, elől képzett vagy nyíltabb magánhangzó-változat terjed el az alacsonyabb társadalmi rétegekben, a változatot a nyelvközösség tagjai, legalábbis a felsőbb rétegekhez tartozók, „durvának", közönségesnek" érzik. Ilyen például a francia /a/ palatalizált és zártabb képzésű [ae] változata, mely a „népi ejtés" sajátossága volt a század első felében (BAUCHE, Le language populaire [1920] 1946. 36). A középangol /u/-ból eredő /A/ palatális [ae] vagy [e] szerű ejtése szintén közönségesen hatott a század végén, mivel a londoni népnyelvet idézte az 1883-as Cockney Almanach szerint (vö. HORN — LEHNERT, Laut und Leben I. 1954. 179). Tegyük hozzá, hogy ezek az esetek kivételesek. A jelenben megfigyelt hangváltozások, a grammatikusok és kortársak nyilatkozatai alapján rekonstruálható múltbeli hangváltozások tanúsága szerint a változat miliő-értéke általában megfelel gesztus-értékének. A velárisabb magánhangzóváltozat ritkán kezdi pályafutását a felsőbb körökben; a palatális, zárt változat gyakoribb a nők, mint a férfiak ejtésében, ritkább a népi körökben, mint a felsőbb körök beszédében.7 7 A [miis]-nek ejtett latin

meis édesebb a fülnek Velius Longus szerint (KEIL, Grammatici 1874. VII: 77, 16). ICKELSAMER (Teütsche Grammatica [1534] 1882. 13), „finom" zárt [e]-vel a „jóval gorombább hangot adó" nyílt [se]-t állítja szembe. Más grammatikusok is hasonló metaforákkal érzékeltetik a zárt és a nyílt változat közötti különbséget (FÓNAGY, A metafora 1963. 9 kk.). A szóvégi francia /e/ nyitódási tendenciájával, az [e] -+ [e] váltakozásával kapcsolatban írja HINDUÉT (Discours 1687. 4), hogy a zárt [e]finomabb,lágyabb („édesebb") hangot ad, mint a nyílt [e]. Az oi [we]helyére lépő [e], az udvari ejtésmód, ugyancsak „hasonlíthatatlanul édesebb, finomabb" (Vaugelas Remarques 1647. 46) mint a nyíltabb, velárisabb diftongus. Nőies ejtésmódot lát benne az Ecloge praecipuarum legum gallice pronuntiationis (1624). HENRI ESTIENNE (Deux dialogues (1578) 1885. II: 252) az udvarbeli hölgyek kényeskedésekónt fogja fel (vö. xx). A nazális előtt az [ei] helyére lépő [ai] esetlen, vulgáris MEIGRET szerint: „S így ha kedved szerint ai-t ejtesz ezekben a szavakban [azaz: a „sainet", a „main", „maintenir" szóban] otrombának, esetlennek tartanak majd, ugyanolyan jogosan mint a párizsi népet (le menu peuple de Paris), amikor ai-val ejtik a main és pain szót" (Traité [ 1542] 1545. 43 k.). A nőknek tulajdonítja a 16. század második felében az angol [a] helyére lépő [ei] diftongust SMITH [1568] (vö. HORN —LEHNERT, Laut und Leben 1954, 268). Az /i/ diftongikus [ai] változatát vulgárisnak ,közönségesnek ítéli WILLIAM LILLN (idézi DOBSON, English pronunciation 1957. I: 7). Újabb nyelvszociológiai vizsgálatok szerint az amerikai magánhangzók palatalizációja gyakrabb a nők beszédében mint a férfiakéban (vö. RITCHIE KEY, Male/female 1975. 71). A 16. század folyamánrelőtt [e] és [a] között ingadozott a kiejtés, mind az /a/-t, mint az /e/ fonéma esetében. Az /e/ velarizálódását és nyíltabbá válását r előtt a grammatikusok és az írók mint népi ejtésmódot idézik sarvant < servant (WALKER, Pronunciation Dictionary 1791), varmin < vermin (BYRON, Don Juan XI, 17), parfectly sartain < perfectly certain (Goldsmith, Globe, London 1889, 198, id. JESPERSEN, Modern English Grammar 1956. I: 198). A franciában, amint láttuk (xx). kevésbé egyértelmű a helyzet, a változatok eloszlása, jellege ellentmondásos: Az a palatalizálódása koronként és azon belül szavanként eltérő: nőies, vulgáris vagy kispolgári, de egyúttal az udvaroncok beszédmódjára jellemző. Abban szinte minden grammatikus egyetért, főként a XVII. században, hogy az e finomabb, lágyabban (édesebben) cseng, mint az a (THTJROT, Pronon-