Nyelvtudományi Közlemények 78. kötet (1976)
Tanulmányok - Voigt Vilmos: Fonetika és fonológia egy folklór műfajban [Phonetics and Phonology in Folklore] 491
492 VOIGT VILMOS Számunkra elsősorban az absztrakt reprezentáció vizsgálata fontos, mivel itt kereshetjük mind a fonetika, mind a fonológia tárgyrendszereit. A konkrét reprezentációk ennek megfelelően külön vizsgálhatók fonetikai vagy fonológiai módszerrel. 3. Általában az absztrakt reprezentáció egyszeres. Közvetlen összefüggés van például szavak, formánsok ós beszédegységek hangbeli megjelenése között. Néhány esetben azonban legalább kétszeres hangtani rendszert figyelhetünk meg. Hangutánzó és hangulatfestő szavak, általában a hangszimbólikának nevezett tények vonhatók ide. Ez a témakör ma is eléggé feltáratlan, és úgy látszik, az intuicióra épülő és nemegyszer az önkényességtől sem visszariadó értelmezések a jelenségek voltaképpeni okát nem világították meg.5 E jelenségek köréből a nyelvészeti fonetika és fonológia tárgya leginkább a hangok egymáshoz viszonyított rendszerének, afonotaktikának a vizsgálata lehet. Az ezen túl merészkedő magyarázatok — amennyiben egyáltalán jogosultak — a pszichológia, esztétika területére tartoznak. Sajátos (nem fogalmi jellegű) jelenté s viszonyok között azonban az absztrakt reprezentáció legalább két rétegre bontható, amelyek nyelvtudományi módon vizsgálandók. Halandzsaszövegek, kitalált nevek, más akusztikai rendszerekhez (pl. ének) alkalmazott nyelvi szövegek ilyen jellegűek. A következőkben egy ilyen jelenséget vizsgálunk meg a felvetett probléma szempontjából. 4. Az ún. kiolvasok vagy kiszámolok általában a gyermekjátékok első szakaszához tartoznak; funkciójuk egyszerű: szótagolt vagy tagolt szavanként ejtett végigmondásukkal kijelölik a játékok szereplőit. A kiolvasásra bármilyen tagolható (szótagolható) szöveg megfelel, gyakran népdalok részleteit, mondókákat is felhasználnak. Mégis általános az, hogy sajátos, csak erre a célra használt kiolvasó-szövegeket ismerünk. Ezekben rendszerint közvetlenül is megfigyelhető számsorok felhasználása, gyakran azonban e számok sajátosak, fonetikailag torzítottak. Mind a folklorisztikai irodalom, mind a nyelvészeti kutatás foglalkozott e témával, mindazáltal éppen a fonetika és fonológia összevetése szempontjából tanulságos e témakört újólag érinteni.6 KELEMEN JÓZSEF külön tanulmányában7 az egyedembegyedem kezdetű kiöl vasókkal foglalkozott ós arra a megállapításra jutott, hogy ezek a számsoron {egy, kettő . . .) alapuló versek, amelyeket a magyar nyelvből kell levezetni, ő is hivatkozik arra, hogy a kiszámolás nemzetközi folklór jelenség, és természetesen a számsoron alapuló változatokat is sokfelől ismerünk. Mivel azonban az egyes idegen nyelvi formák nem egyeznek a magyar kiöl vasóké val, Kelemen elveti a korábban már felvetett idegen eredet elméletét. 5. A magyar kiolvasok szöveg szerint több típusba oszthatók. A teljes magyar anyagot még senki sem gyűjtötte össze, nem is rendszerezte. Ma általában két fő csoportra (értelmes — értelmetlen) osztják, az előbbin belül a kezdet alapján további alcsoportokat különböztetnek meg. Mivel elsősorban az ún. értelmetlen kiolvasok elemzése tanulságos, az alábbiakban ebből adunk 5 Legutóbb: FÓNAGY IVÁN, „Hangfestés" címszó a Világirodalmi Lexikon IV. Bp. 1975. 199—205. lapjain. 6 Ezt a szakirodalmat összegezi a készülő Magyar Néprajzi és Folklór Lexikon, valamint a Világirodalmi Lexikon „kiolvasó" és „kiszámoló" címszava. 7 KELEMEN JÓZSEF, Egyedem-begyedem. Folklorisztikai és nyelvészeti tanulmány a kiolvasó gyermekversek kezdetéről. Szeged 1937. (Tulajdonképpen különnyomat a Népünk és Nyelvünk 1937. 4. és 5 — 6. számaiból.)
